Csesznek
Hírvivők Viadala
É: 47.3557302
K: 17.8818594
2 0 760
Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Nagyra Becsült Barátaink! Tisztelt Érdeklődök! Kedves Próbatevők!
Immár második alkalommal, 2024 év tavaszán kerül megrendezésre a Himfy Bandérium elképzelése alapján megvalósuló „Hírvivők Viadala” elnevezésű hagyományőrző-sport jellegű rendezvény.
2024. április 13-án Csesznekre várunk szeretettel minden érdeklődőt, ki „egy életem, egy halálom” elhatározással elindulna ezen megmérettetésen, hol a fizikai állóképesség mellett szükségeltetik egy csekély íjász tudás, kevéske vívó jártasság, és nem utolsó sorban szép szavak szövögetésének képessége, melyek egy igazi várkisasszonyt is elvarázsolnak, szívét meglágyítják.
Ilyen volt a 2023-ban:
Ne csak kíváncsi légy e fenti fortélyos felhívásra.
Gyere!
Tedd próbára magad!
Nevezési díjat nem kell fizetned, de a próbázónak fel kell ajánlania egy, a tulajdonában lévő hagyományőrző berkekben értéket képviselő tárgyat, mely tárgy, (tárgyak) a próba végeztével kótyavetyére, vásárra kerülnek, így az(ok) ott vissza is vásárolható(ak).
A „Hírvivők Viadala” győztese az adott évben birtokolhatja a „Hírvivők Bajnoka” címet, a Hírvivők Bajnoka Pajzsot (vándordíj), melyen minden esztendőben feltüntethető a bajnok, és az általa képviselt csapat neve, s tudásának fentieknél kézzel foghatóbb elismerése sem marad el.
Bővebb információ, bejelentkezés:
himfybanderium@gmail.com
Projekt közreműködői:
- Csesznek település önkormányzata
- Vár-Hegyi Hagyományőrző és Idegenforgalmi Egyesület
- Himfy Bandérium (Szarvaskör Egyesület)
- Várvölgy Vendéglő, Csesznek
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Helytörténeti Gyűjtemény (Falumúzeum)
9 0 8068
Zsidó temető a múltból
35 0 4635
Kőmosó-szurdok
12 0 32778
Cseszneki Vár
37 2 41850
Tarack-hegy (kilátó pont)
7 0 206
Zörög-tető
9 0 30417
Károlyházi víznyelő (zsomboly)
3 0 13836
Esterházy-kastély
4 0 5949
Keresztelő Szent János templom
9 0 4449
Cuha-völgyi vasúti viadukt
6 0 31126
Cuha-völgyi vasútépítési emlékmű
5 0 21366
Betyár-pamlag kőfülke
3 0 21257
Sűrű-hegyi Ördög-lik
6 0 9097
Bakonyi Ördög-árok
37 0 15780
Kőpince-barlang
14 0 31031
Kőpince-forrás turisztikai pihenő
12 1 786
Kőpince-forrás
5 0 25630
Alsó-Cuha szurdok
7 0 33857
Ördög-rét
7 0 33472
Zsivány-barlang
3 0 24072
Remete-barlang
3 0 18394
Cuha-völgyi pihenőpark és erdei tanösvény
7 0 43943
Öreg Tölgy
13 0 15271
Pakuts pihenő
3 0 18076
Hódos-éri viadukt
9 0 22138
Likas-kő
7 0 53269
Csapóné Konyhája Barlang
7 0 25859
Vak Bottyán park
7 0 13817
Bottyán János-forrás
3 0 9729
Szent László templom
4 0 13360
Közeli Szállások <20 km (0)
Aranyos Porta
26 0 648
Aranyos-patak vendégház
19 1 7470
Jóbarát Vendégház
53 0 462
Kőmosó Vendégház
34 0 597
Kispárna Vendégház
27 0 309
FERRATA Vár vendégház
10 0 404
D9 cottage
15 0 788
Várkapitány-Lak Vendégház
30 0 1251
Cservák-Ház
11 1 11771
Ferrata vendégház
24 0 1248
Dévényi Vendégház
15 1 8524
Bakony Gyöngye Vendégház
68 1 8650
Erdő Szíve Vendégház, Károlyháza
17 1 20251
Csillaghegyi Vendégház
46 0 118
Rotes Haus
9 0 468
Hubertus Fogadó
8 0 484
Cuha-völgye vendégház
12 1 23946
HosszúHáz turistaszálló
13 1 25122
Kőpince Fogadó és Vendégház
13 0 15023
Öregbakony Turistaház
21 2 23001
Bakony Pihenő Turistaház
20 1 21535
Likas-kő vendégház
10 1 20363
Sárdos Vendégház
7 0 10336
Hódos-éri Vadászház
13 0 14373
Erzsébet Vendégház
21 0 11199
Döre Vendégház
26 0 18399
Józsi Papa Vendégháza
18 0 17123
Bakonyszentlászlói Krójer Vendégház
43 0 9168
Eleven Jurta
11 0 396
VE-DI Vendégház
7 0 10551
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Várvölgy Vendéglő
4 0 3585
Pitypalatty Porta
23 0 680
Útirány.hu /Útirány Webmédia Bt./
1 4 5739
Limonádé Joe Nyitott Udvara
13 0 8945
Patyolat Autókozmetika és Karosszéria Javítás
11 0 329
Postapartner
0 0 2799
Várkert vegyesbolt
6 0 6205
Lovagvár Falatozó
10 1 8837
Autómentés, gépszállítás
8 0 326
Sistergő Platni Bisztró
16 0 689
Porva-Csesznek vasútállomás - Bakonyvasút
7 0 12521
Kőpince Étterem
2 0 9181
Vinye büfé
13 0 16579
Vinye vasútállomás - Bakonyvasút
7 0 20818
Vincze Sándor- személyszállítás
0 0 6373
Bakonyszentlászló vasútállomás - Bakonyvasút
4 0 8066
Komenda Vegyeskereskedés
5 0 9780
Vegyesbolt
2 0 12810
Tomolák Mini Diszkont
6 0 14328
Dohánybolt
1 0 2723
Articsóka Pizzéria
9 0 19058
Bakonygyöngye Állatorvosi Rendelő
15 0 6652
Főzőkonyha
5 0 6803
Kisbolt
0 0 3439
Kozmetikus, kézápoló és műkörömépítő
0 0 5003
Posta
2 0 11174
Napvirág Szépségszalon és Szolárium
1 0 8092
Margaréta Cukrászda
4 0 8441
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szentlászlói Kalandpark
18 0 17763
Focipálya
4 0 6644
Sportpark
7 0 2712
Pihenőpark
6 0 2649
Mayer-tó
1 0 7191
Szabadtéri edzőpark
1 0 2918
Szápári horgásztó
1 0 8521
Jásd focipálya
0 0 3078
Szarvas tó
1 0 5865
Teniszpálya
3 0 765
Ravazdi Erdésztó
12 0 1440