Nagytevel
Nagyteveli-tó
Hol található? Nagy térkép >>
Szabadidős lehetőség leírása
A Bakony oldalában, Pápától egy karnyújtásnyira található Nagytevel, az 512 fős kis település, amelynek gyönyörű, hűsítő vizű tavát inkább csak a környékbeliek ismerik, pedig egy kellemes strand is várja a csobbanni vágyókat.
A Pápai-Bakony-ér vizéből mesterségesen felduzzasztott tározó egész évben kedvelt helye a horgászoknak, nyaranta viszont a nyugodt strandolás hívei is felkereshetik: vize nemcsak kellemes hőmérsékletű, de az utóbbi évek mérései alapján kristálytiszta is, a Nemzeti Népegészségügyi Központ hivatalosan is kiválóra minősítette.
A környéken tett túrák remek pihenője lehet az erdőkkel övezett Nagyteveli-tó, melynek északnyugati részén található a kiépített strand. A bejárat mellett parkolót is kialakítottak a távolabbról érkező vendégek számára, a parton pedig nemcsak játszótér, de még büfé is várja a turistákat.
A Bakonyalja hullámzó lankái előtt jólesőt csobbanhattok, sőt a tó mellett, az árnyas fák között akár sátoros kempingezésre és lakókocsi bérlésére is van lehetőség, áram és rendezett vizesblokk is a szállóvendégek rendelkezésére áll. Természetesen a faluban is találhattok több vendégházat.
Forrás: femina.hu
Közeli Szállások <20 km (0)
Huszárokelőpusztai Vadászház és Üdülőház
8 0 20360
Odvaskő Panzió
7 0 12321
Bakonyújvár Vendégház
7 0 16281
Bakony Hotel ***
7 0 15411
Gerence Fogadó
17 0 19960
Adrienn Örökzöld Vendégháza
42 1 21383
Artemis Vendégház (Kiss-ház)
8 0 16404
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló és étterem
11 0 26304
Bagoli ház
7 0 5086
Levendula Vendégház
12 0 3425
Bakonyvári Vendégház
10 0 15598
Bakonyi Hóvirág
21 0 18311
Park Vendégház
37 1 16339
Fenyves Vendégház
35 0 12545
Apartman Bernát
23 0 13786
Bakonybéli Patakpart Vendégház
10 0 14280
Bakonyi Csillag Vendégház
17 1 15793
Bakonyi Kemencésház
21 1 18148
Haász Apartman
38 0 10806
Bakonybél Vendégház
16 0 14730
Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20 0 13603
Liliom Vendégház
67 0 11120
Borostyánkút Wellness Home Bakonybél
59 0 1393
Borostyán Vendégház
10 0 2567
Haik Vendégház
10 0 11003
Muskátli Magánszállás
12 0 13483
Káli Apartman
28 0 3961
Bakonybél Apartmanház
15 0 13231
BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7 0 11780
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Orvosi Rendelő
1 0 5194
Orvosi Rendelő
1 0 2640
Orvosi Rendelő
1 0 7312
Közeli Látványosságok <20 km (0)
Szár-hegyi kilátó
6 0 23714
Református Templom
1 0 1507
Komár László emlékhely
2 0 338
"Szentkép" - Mária kegyhely a Bende-erdőben
1 0 2617
Református Imaház és harangtorony
3 0 2386
Szarvaskő vára
8 0 5927
Fájdalmas Szűz templom
0 0 1686
Falumúzeum
30 0 5101
Iharkút, kitelepített falu és emlékpark
6 0 18134
Szentháromság templom
3 0 2431
Eszterházy Mauzóleum
7 0 5088
Tevelvár
8 0 11402
Bakonyi Gyilkos-tó (Hubertlaki-tó)
6 0 95962
Ödön-forrás
9 0 11818
Witt-kilátó
7 0 28462
Pápavár
4 0 11505
Hajszabarnai Pénz-lik
5 0 10107
Sarlós Boldogasszony templom
0 0 1503
Autós-turista pihenők
36 0 11513
Szent Mihály templom
0 0 1189
Kisvasút emlékhely
4 0 12933
Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3 0 14156
Evangélikus Egyház
0 0 1295
Boroszlán Tanösvény
0 0 11488
Gerence-völgyi autóspihenő
7 0 15960
Szent Borbála templom
4 0 4836
Pisztrángos-tó
4 0 37991
Hadifogolytábor emlékei
1 0 2329
Odvaskő-barlang
25 1 37886
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Nagyteveli-tó
10 0 214