Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
GPS koordináták
É: 47.5147476
K: 17.7587264
3 0 1325

Hol található? Nagy térkép >>

Látványosság leírása

Bár régészeti kutatások, és a szántás közben előkerülő leletek is bizonyítják, hogy Ravazd már a római korban is lakott volt, ma még sajnos nem rendelkezik a falu olyan kiállítással, ahol ezeket a tárgyi emlékeket meg lehetne tekinteni.

A turisták számára látogatható legrégebbi történelmi emlék a ma Bilebárdnak nevezett dombon felállított fakereszt és emléktábla, valamint a középkori Szent Villebald templom rekonstruált alapjai. Hajdanán ezen a kis dombon állt Villebald temploma ― az egyetlen Magyarországon, melyet az angol származású eichstätti püspök tiszteletére építettek ― mely a középkorban híres búcsújáróhely volt. A templomról az első írásos utalás a 11. századból való, majd a 18. századig több írás, hagyatéki szerződés is említi a remeték által lakott helyet. A templom tiszteletét a középkorban fokozta a közelben található forrás is, melynek gyógyhatást tulajdonítottak. Sajghó főapát a 18. század elején Naplójában így ír erről: „A szent Villebald-templom melletti forrás a Ravazdnak mondott falu területén sok betegséget meggyógyított.” (Sólymos Szilveszter OSB, 2000. 15.o.) Az ősi templom sorsa a bencés rend 1786-os feloszlatásával, és a falu új templomának elkészültével pecsételődött meg: a remeték elhagyták, a falakat elhordták építkezésekhez, többek közt a pannonhalmi könyvtár épületéhez.

Közeli Szállások <20 km (0)

Ravazdi Erdei Iskola - szállás

116 m-re a látványosságtól
15 0 1421

Villebaldi Vendégház

155 m-re a látványosságtól
3 0 1045

Erdésztó Vendégházak

296 m-re a látványosságtól
12 0 1272

Kamilla Vendégház

~13.8 km-re a látványosságtól
7 0 1826

Bakonyszentlászlói Krójer Vendégház

~14 km-re a látványosságtól
43 0 9126

Bakonyi Margaréta Vendégház

~14.2 km-re a látványosságtól
20 0 11264

Bakonyi-Vándor Túralak és Kemping

~14.3 km-re a látványosságtól
10 0 18110

Blanka Villa Wellness Home

~14.4 km-re a látványosságtól
33 0 3600

Detti Vendégház

~14.5 km-re a látványosságtól
19 0 12497

VE-DI Vendégház

~14.6 km-re a látványosságtól
7 0 10484

Eleven Jurta

~14.6 km-re a látványosságtól
11 0 300

Józsi Papa Vendégháza

~14.6 km-re a látványosságtól
18 0 17039

Erzsébet Vendégház

~15.2 km-re a látványosságtól
21 0 11131

Döre Vendégház

~15.2 km-re a látványosságtól
26 0 18330

Sárdos Vendégház

~15.3 km-re a látványosságtól
7 0 10308

Hódos-éri Vadászház

~17.4 km-re a látványosságtól
13 0 14292

Bakony Pihenő Turistaház

~17.8 km-re a látványosságtól
20 1 21477

HosszúHáz turistaszálló

~17.8 km-re a látványosságtól
13 1 25031

Kőpince Fogadó és Vendégház

~17.8 km-re a látványosságtól
13 0 14944

Öregbakony Turistaház

~17.9 km-re a látványosságtól
21 2 22927

Cuha-völgye vendégház

~17.9 km-re a látványosságtól
12 1 23859

Likas-kő vendégház

~18.1 km-re a látványosságtól
10 1 20273

Derű Vendégház

~18.2 km-re a látványosságtól
24 0 8208

Ősfenyves vendégház

~18.3 km-re a látványosságtól
7 0 13391

Csillaghegyi Vendégház

~18.3 km-re a látványosságtól
46 0 101

Marika vendégház

~18.4 km-re a látványosságtól
6 0 16485

Szikla vendégház

~18.5 km-re a látványosságtól
8 0 16792

Naprózsa Vendégház

~18.6 km-re a látványosságtól
36 0 15555

Boróka Vendégház és Vadásztanya

~18.8 km-re a látványosságtól
4 0 10211

Aranyos Porta

~19.9 km-re a látványosságtól
26 0 641

Közeli Szolgáltatások <20 km (0)

Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Ravazdi Erdészete

Győr-Moson-Sopron megye
116 m-re a látványosságtól
0 0 1418

Erdésztó Büfé

300 m-re a látványosságtól
3 0 1061

Jegenye étterem

361 m-re a látványosságtól
19 0 2215

Munka, tűz és emelőgép szaktevékenység

390 m-re a látványosságtól
0 0 1032

Vis Vitalis, a legendás ásványvíz

400 m-re a látványosságtól
11 0 1304

Letti Rendezvényszervezés

417 m-re a látványosságtól
2 1 1269

Dohánybolt

424 m-re a látványosságtól
0 0 1162

Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde

584 m-re a látványosságtól
5 0 1130

Szobafestő e.v

584 m-re a látványosságtól
0 0 950

Coop Abc

709 m-re a látványosságtól
5 0 1228

Kés és ollóélezés

774 m-re a látványosságtól
12 0 1172

Diana Pizzéria

775 m-re a látványosságtól
42 0 2150

Borcsa Virág és Ajándékbolt

~1.3 km-re a látványosságtól
9 0 1288

Pannonhalma vasútállomás - Bakonyvasút

~3.8 km-re a látványosságtól
4 0 3519

Vegyeskereskedés

Győr-Moson-Sopron megye
~11.3 km-re a látványosságtól
0 0 4452

Orvosi rendelő

~11.3 km-re a látványosságtól
0 0 3087

Bakonygyirót vasútállomás - Bakonyvasút

~11.7 km-re a látványosságtól
6 0 6343

Komenda Vegyeskereskedés

~13.9 km-re a látványosságtól
5 0 9723

Gabóca Szigete Vegyeskereskedés

~14.1 km-re a látványosságtól
3 0 9709

Gergő Büfé

~14.2 km-re a látványosságtól
3 0 8495

Egészségház, Orvosi rendelő

~14.2 km-re a látványosságtól
1 0 24680

Margaréta Cukrászda

~14.2 km-re a látványosságtól
4 0 8389

ATM

~14.2 km-re a látványosságtól
0 0 5136

Kék Ibolya Virágbolt

~14.2 km-re a látványosságtól
2 0 12105

Takarékbank

~14.2 km-re a látványosságtól
0 0 5940

COOP ABC

~14.3 km-re a látványosságtól
3 0 13550

Posta

~14.3 km-re a látványosságtól
2 0 11139

Napvirág Szépségszalon és Szolárium

~14.3 km-re a látványosságtól
1 0 8059

Közeli Látványosságok <20 km (0)

Szent Villebald Templomrom

Győr-Moson-Sopron megye
<100 m-re a látványosságtól
3 0 1326

Sólymos Szilveszter kilátó

<100 m-re a látványosságtól
1 0 1324

Erdészeti Múzeum

116 m-re a látványosságtól
1 0 1105

Méhészeti kiállítás

152 m-re a látványosságtól
2 0 1109

Béla-kút

451 m-re a látványosságtól
10 0 2166

Szent Márton-templom

614 m-re a látványosságtól
5 0 1054

Lombkorona Tanösvény

~3.7 km-re a látványosságtól
1 0 997

Boldog Mór Kilátó

Győr-Moson-Sopron megye
~3.7 km-re a látványosságtól
1 0 1678

Millenniumi Erdész Emlékmű

~3.9 km-re a látványosságtól
1 0 1056

Árpád-kút

~9 km-re a látványosságtól
1 0 1064

Nagyboldogasszony Templom

~11.2 km-re a látványosságtól
20 0 3756

II. Világháborús Emlékhely

~11.3 km-re a látványosságtól
4 0 3014

Bakonygyiróti Pincesor (Öreghegy)

~11.9 km-re a látványosságtól
13 1 21560

Szent László templom

~14.3 km-re a látványosságtól
4 0 13258

Bottyán János-forrás

~14.4 km-re a látványosságtól
3 0 9661

Vak Bottyán park

~14.4 km-re a látványosságtól
7 0 13751

Ördög-rét

Veszprém megye
~16.1 km-re a látványosságtól
7 0 33096

Alsó-Cuha szurdok

~16.2 km-re a látványosságtól
7 0 33614

Remete-barlang

~16.2 km-re a látványosságtól
3 0 18211

Zsivány-barlang

~16.2 km-re a látványosságtól
3 0 23857

Pakuts pihenő

~16.6 km-re a látványosságtól
3 0 17918

Hódos-éri viadukt

~16.7 km-re a látványosságtól
9 0 21978

Ősfenyves

~17.3 km-re a látványosságtól
6 0 25866

Kőpince-forrás

~17.8 km-re a látványosságtól
5 0 25467

Kőpince-forrás turisztikai pihenő

~17.8 km-re a látványosságtól
12 1 531

Öreg Tölgy

~17.8 km-re a látványosságtól
13 0 15012

Zsörk és Kápolnája

~18.2 km-re a látványosságtól
9 0 19656

Kőpince-barlang

~18.2 km-re a látványosságtól
14 0 30854

Likas-kő

~18.3 km-re a látványosságtól
7 0 53003

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Ravazdi Erdésztó

239 m-re a látványosságtól
12 0 1368

Teniszpálya

496 m-re a látványosságtól
3 0 750

Pihenőpark

~11.3 km-re a látványosságtól
6 0 2633

Sportpark

~11.3 km-re a látványosságtól
7 0 2701

Focipálya

~14 km-re a látványosságtól
4 0 6609

Szentlászlói Kalandpark

~17.7 km-re a látványosságtól
18 0 17692
^