Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
Hivatal: 8414 Olaszfalu, Váci M. u. 17.
Telefon: 0688777923
E-mail: polgarmester@olaszfalu.hu
GPS koordináták
É: 47.2431433594
K: 17.9094743729
15 0 8913

Hol található? Nagy térkép >>

Település leírása

A község területén az első ismert település a honfoglalás idején alakult ki, a mai községtől délkeletre lévő Köves-kút környékén, ami a török korig folyamatosan lakott volt. Ennél régebbi történelmi korokból eddig csak kőkorszaki kőeszközök, illetve római kori ezüstpénzek, vaslándzsák kerültek. A falu nevének eredete 1182-ig vezethető vissza: III. Béla magyar király ebben az időben Franciaországból cisztercita szerzeteseket telepített Zircre, és két jobbágyfalut adományozott számukra: Sault (a mai Sólyt) és egy másik falut, melynek akkori neve nem maradt fent – ez lehetett a mai község határában lévő Köves-kút és környéke –, a szerzetesekkel együtt pedig francia (vallon) mesteremberek is költöztek erre a vidékre. Mivel a faluban akkor délszláv népcsoportok képviselői laktak, akiknek a nyelvében a francia „vlaszi”, így lett a falu neve először Ulaszi, majd Olaszi, végül Olaszfalu.

 

A település nevének első okleveles említése 1488-ból származik, a falut ekkor „Olaszfalwa”-nak írták. Idővel a szláv és a vallon lakosság is elmagyarosodott és beolvadtak az itt letelepedett honfoglalók utódai közé.

 

A török hódoltság alatt a falu teljesen elpusztult, később (1720-1750 táján) az elnéptelenedett területre svábokat, frankokat, burgundiaiakat és morvákat telepítettek; Sziléziából, Vesztfáliából és Passau környékéről is érkeztek ide telepesek. A zirci apátság közelsége miatt az eredetileg református többségű lakosoknak a katolikus hitre kellett áttérniük, aki nem katolizált, annak el kellett költöznie – az elköltözők részben Dudarra, részben Litérre települtek át. 1918-ban az olaszfalui családok több mint 80 %-a német ajkú volt.

Forrás: wikipedia

Közeli Szállások <15 km (0)

Hóvirág Vendégház

~4.1 km-re a település központjától
23 2 9841

Malackocka Vendégház

~6 km-re a település központjától
8 0 4736

Prém Malom Vendégház

~6.2 km-re a település központjától
11 0 17614

Római fürdő Apartmanház

~6.2 km-re a település központjától
11 0 10272

Akácfa apartman-mobilház

~6.3 km-re a település központjától
8 0 2860

Hétpecsétes vendégház

~6.5 km-re a település központjától
14 0 9731

Hópihe Vendégházak és Wellness

~6.5 km-re a település központjától
43 1 9039

Rókavár Fogadó

~7.2 km-re a település központjától
28 0 10588

Sasfészek Vendégház

~7.2 km-re a település központjától
28 0 10413

Bársonyberek Vendégház

Veszprém megye
~8.5 km-re a település központjától
32 0 7415

Önkormányzati Vendégházak

~8.9 km-re a település központjától
18 1 32035

Ibituba Panzió

~8.9 km-re a település központjától
17 0 2756

Hubertus Fogadó

~9.1 km-re a település központjától
8 0 460

Imperiál Söröző és Szálláshely

~9.1 km-re a település központjától
7 0 2390

Rotes Haus

~9.2 km-re a település központjától
9 0 439

Rózsadomb Vendégház

Veszprém megye
~9.4 km-re a település központjától
14 0 7873

Pangea Egyesület

~9.5 km-re a település központjától
6 0 15853

Szabó Vendégház

~9.7 km-re a település központjától
4 0 9473

Kuckó Vendégház

~9.8 km-re a település központjától
10 0 9879

Erdőalja Vendégház

~9.8 km-re a település központjától
9 1 8307

Jásd Vendégház

~9.9 km-re a település központjától
16 0 15036

Szederfa Vendégház

~9.9 km-re a település központjától
16 0 15922

Levendula Vendégház Jásd

Veszprém megye
~9.9 km-re a település központjától
9 0 9341

Vadvirág Vendégház

~10 km-re a település központjától
25 2 28820

Szépalma Hotel és Ménesbirtok

~10 km-re a település központjától
14 0 18388

Tejfeles vendégház

~10.1 km-re a település központjától
40 0 1851

Lovas Major Vendégház

~10.2 km-re a település központjától
4 0 8612

Hóvirág Panzió

~10.4 km-re a település központjától
5 0 11309

Ferrata vendégház

~12.2 km-re a település központjától
24 0 1217

Cservák-Ház

~12.2 km-re a település központjától
11 1 11695

Közeli Látványosságok <15 km (0)

Tájház, Kövesi-ház

377 m-re a település központjától
70 1 972

Szentháromság Templom

452 m-re a település központjától
28 0 4384

Eperjes tanösvény

987 m-re a település központjától
8 0 9401

Vüllö-hegyi Négy Vályú forrás

~1.5 km-re a település központjától
3 0 4493

Egyház és Rendtörténeti kiállítás

~3.5 km-re a település központjától
14 1 13530

MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma

~3.5 km-re a település központjától
6 0 14070

Ciszterci Apátsági Templom

~3.5 km-re a település központjától
11 1 23553

Ciszterci Műemlékkönyvtár

~3.5 km-re a település központjától
10 1 26951

Zirci Arborétum

~3.5 km-re a település központjától
16 1 26229

Szent Bernát kápolna, templom

~3.8 km-re a település központjától
4 0 4049

Ámos-hegyi Pihenőerdő – Tanösvény

~4.1 km-re a település központjától
7 0 11626

Ámos-hegyi Kilátó

~4.4 km-re a település központjától
5 0 8968

Pintér-hegyi Tanösvény

~4.4 km-re a település központjától
8 0 6320

Csengő-hegyi kilátó

~4.5 km-re a település központjától
4 0 8094

Szarvaskút-forrás

~4.6 km-re a település központjától
7 0 16570

Köves- kút

~4.7 km-re a település központjától
4 0 6294

Pintér-hegyi Parkerdő

~4.7 km-re a település központjától
8 0 9987

Szűz Mária-kegyhely

~4.8 km-re a település központjától
1 0 8739

Alsóperei arborétum

Veszprém megye
~5.9 km-re a település központjától
7 0 13212

Alsópere román stílusú templomrom

~5.9 km-re a település központjától
4 0 7352

Akli major Harangláb

Veszprém megye
~5.9 km-re a település központjától
8 0 15459

Kálvária

~6 km-re a település központjától
8 0 4893

Szent Anna Római katolikus templom

~6.1 km-re a település központjától
6 0 9956

Zsidó-hegyi feltárás

Veszprém megye
~6.3 km-re a település központjától
6 0 14515

Harangláb

~6.5 km-re a település központjától
1 0 3932

Vadalmás-forrás

~7.2 km-re a település központjától
4 0 11619

Gyurgyalag fészkelőhely

~7.2 km-re a település központjától
1 0 6343

Zoltay-forrás

Veszprém megye
~7.3 km-re a település központjától
4 0 19128

Római Fürdő

Veszprém megye
~7.3 km-re a település központjától
17 1 58107

Vackor-forrás

~7.4 km-re a település központjától
6 0 14756

Közeli Rendezvények <20 km (0)

Tés-Bátorkő vára túra

~8.9 km-re a település központjától
2024. 04. 20.
0 0 179

FRISSÍTVE! Medvehagymás Nap

~13.6 km-re a település központjától
2024. 04. 13.
46 1 681

Hírvivők Viadala

~12.7 km-re a település központjától
2024. 04. 13.
2 0 595

Keresd a nyuszit családi nap

~13.8 km-re a település központjától
2024. 03. 29.
1 0 264

Húsvéti tojásfa díszítés Tojáskeresés

~15.7 km-re a település központjától
2024. 03. 28.
0 0 235

Látogatás a Zöldág Lovasudvarban túra

~3.6 km-re a település központjától
2024. 03. 23.
0 0 283

Önkéntes szemétszedés a cseszneki vár körül!

~12.2 km-re a település központjától
2024. 03. 09.
1 0 312

FRISSÍTVE! MosolyTOR / Disznóvágás

~10.5 km-re a település központjától
2024. 03. 09.
226 1 766

Frissítve! Télűző Bál

Veszprém megye
~22 km-re a település központjától
2024. 02. 24.
146 1 1172

Előadás Erzsébet Királynéról

~13.8 km-re a település központjától
2024. 02. 23.
1 0 691

Online csalások előadás

Veszprém megye
~13.8 km-re a település központjától
2024. 02. 16.
1 0 565

Börtönlátogatás

~14.9 km-re a település központjától
2024. 02. 10.
0 0 555

Farsangi Móka És Téltemetés

~13.6 km-re a település központjától
2024. 02. 03.
1 0 481

Frissítve! Falusi Disznóvágás

~9.2 km-re a település központjától
2024. 02. 03.
127 1 1517

Magyar Kultúra Napja

~13.8 km-re a település központjától
2024. 01. 22.
0 0 510

Farsangi mulatság Fenyőfőn

~16.1 km-re a település központjától
2024. 01. 20.
0 0 48

Rétesezés túra Akliban

~5.8 km-re a település központjától
2024. 01. 06.
0 0 533

Szilveszteri Koccintás a Kőris-hegyen.

~10.3 km-re a település központjától
2023. 12. 31.
0 0 1026

FRISSÍTVE IX.Sólyi Jelmezes Szilveszteri Futás

Veszprém megye
~15.7 km-re a település központjától
2023. 12. 31.
160 1 1555

Falukarácsony Bakonyszentlászló

~18.3 km-re a település központjától
2023. 12. 17.
0 0 704

FRISSÍTVE! Pénzesgyőri karácsonyi ünnepség

~9.2 km-re a település központjától
2023. 12. 16.
0 1 824

Karácsonyváró orgonahangversennyel egybekötött adventi szentmise

~18.1 km-re a település központjától
2023. 12. 16.
0 0 688

Pajta Program: JÁSDIMENTUM

~10 km-re a település központjától
2023. 11. 25.
0 0 1208

Hajagi Pilóta Emléktúra 2023.

Veszprém megye
~9.7 km-re a település központjától
2023. 11. 19.
0 0 611

Márton Nap Fenyőfőn

~16.1 km-re a település központjától
2023. 11. 11.
1 0 1379

Márton napi vigasságok 2023 Öskü

Veszprém megye
~15.3 km-re a település központjától
2023. 11. 11.
1 0 820

Hajmáskéri Vigalom

~13.6 km-re a település központjától
2023. 11. 11.
2 0 762

Radnóti Miklós Est

~13.8 km-re a település központjától
2023. 11. 03.
1 0 662

Csokit vagy Csalunk borzongástúra

~13.8 km-re a település központjától
2023. 10. 29.
1 0 684

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Mayer-tó

~2.5 km-re a település központjától
1 0 7142

Szarvas tó

~5.7 km-re a település központjától
1 0 5840

Sportpark

~10 km-re a település központjától
5 0 1817

Jásd focipálya

~10.6 km-re a település központjától
0 0 2978

Szápári horgásztó

~13.4 km-re a település központjától
1 0 8456

Szentlászlói Kalandpark

~14.7 km-re a település központjától
18 0 17546

Focipálya

~18.4 km-re a település központjától
4 0 6541

Szabadtéri edzőpark

~19.6 km-re a település központjától
1 0 2852

Sportpark

~20.9 km-re a település központjától
7 0 2665

Pihenőpark

~21 km-re a település központjától
6 0 2595

Helyi Szolgáltatások (0)

^