Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü

Bakonynána

Kálvária

8422 Bakonynána, Alkotmány u.
GPS koordináták
É: 47.2772906
K: 17.9709934
8 0 4872

Hol található? Nagy térkép >>

Látványosság leírása

 A templom építésének 100. évfordulóján, 1928-ban fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a templom kertjében kálváriát emeljenek. A felhívás nyitott fülekre talált, mert már egy év múlva megépült a 14 stáció és elkészült a három kőkereszt is. A következő évben, 1930-ban épült meg az a 1,5 m magas emelvény, amelyre ráállították a golgotai kereszteket, pótolva így a természetes magaslatot. Az emelvény hátsó részében, a keresztek alatt, egy földbe mélyített, kővel kirakott kápolnát alakítottak ki. 1931-ben nyerte el végső formáját az együttes. A három kereszt közé Mária és János apostol faragott homokkő szobrát állították, míg az emelvény hátuljában lévő kápolnába Szent. Péter szobra került. A Kálvária felújítása közadakozásból 2005-ben készült el.

Forrás: schwaben.hu

Közeli Szállások <20 km (0)

Malackocka Vendégház

163 m-re a látványosságtól
8 0 4716

Akácfa apartman-mobilház

547 m-re a látványosságtól
8 0 2845

Prém Malom Vendégház

679 m-re a látványosságtól
11 0 17568

Római fürdő Apartmanház

701 m-re a látványosságtól
11 0 10242

Hétpecsétes vendégház

~1 km-re a látványosságtól
14 0 9713

Hópihe Vendégházak és Wellness

~1.4 km-re a látványosságtól
43 1 9012

Bársonyberek Vendégház

Veszprém megye
~2.8 km-re a látványosságtól
32 0 7256

Rózsadomb Vendégház

Veszprém megye
~3.8 km-re a látványosságtól
14 0 7665

Jásd Vendégház

~4 km-re a látványosságtól
16 0 14823

Szederfa Vendégház

~4 km-re a látványosságtól
16 0 15761

Szabó Vendégház

~4 km-re a látványosságtól
4 0 9190

Kuckó Vendégház

~4.1 km-re a látványosságtól
10 0 9552

Vadvirág Vendégház

~4.1 km-re a látványosságtól
25 2 28605

Levendula Vendégház Jásd

Veszprém megye
~4.1 km-re a látványosságtól
9 0 9092

Erdőalja Vendégház

~4.2 km-re a látványosságtól
9 1 8269

Lovas Major Vendégház

~4.6 km-re a látványosságtól
4 0 8446

Hubertus Fogadó

~8.3 km-re a látványosságtól
8 0 441

Rotes Haus

~8.4 km-re a látványosságtól
9 0 427

Hóvirág Vendégház

~8.8 km-re a látványosságtól
23 2 9800

Tibor vendégház

~9 km-re a látványosságtól
5 0 3235

Dévényi Vendégház

~10.4 km-re a látványosságtól
15 1 8437

Ferrata vendégház

~10.4 km-re a látványosságtól
24 0 1200

D9 cottage

~10.5 km-re a látványosságtól
15 0 729

Cservák-Ház

~10.5 km-re a látványosságtól
11 1 11625

Kőmosó Vendégház

~10.7 km-re a látványosságtól
34 0 540

Várkapitány-Lak Vendégház

~10.8 km-re a látványosságtól
30 0 1164

Bakony Gyöngye Vendégház

~10.8 km-re a látványosságtól
68 1 8553

FERRATA Vár vendégház

~10.8 km-re a látványosságtól
10 0 364

Kispárna Vendégház

~10.8 km-re a látványosságtól
27 0 179

Jóbarát Vendégház

~10.8 km-re a látványosságtól
53 0 422

Közeli Szolgáltatások <20 km (0)

Vegyeskereskedés

192 m-re a látványosságtól
1 0 4866

Hangulat Presszó

219 m-re a látványosságtól
6 0 6446

Nánai Kerámia

440 m-re a látványosságtól
9 0 2118

Totó Favágás, Fűnyírás

440 m-re a látványosságtól
34 0 1481

Dohánybolt

528 m-re a látványosságtól
1 0 5052

Vegyeskereskedés

530 m-re a látványosságtól
5 0 5281

Kristály Szépségszalon

967 m-re a látványosságtól
5 0 6950

Telefonfülke

970 m-re a látványosságtól
0 0 5176

Vegyesbolt / Teri Bolt

~4 km-re a látványosságtól
7 0 17089

Háziorvosi Szolgálat

~4 km-re a látványosságtól
0 0 10214

Dohánybolt

~4 km-re a látványosságtól
0 0 7950

Nándi Bolt

~4 km-re a látványosságtól
13 0 14877

Anci Büféje

~4.1 km-re a látványosságtól
6 0 15235

Misi Kocsma

~4.1 km-re a látványosságtól
2 0 7809

Posta

~4.2 km-re a látványosságtól
1 0 2887

ATM

~4.2 km-re a látványosságtól
1 0 3881

Sétabicikli bérlés

~4.5 km-re a látványosságtól
1 0 456

Orvosi Rendelő

~5 km-re a látványosságtól
1 0 1839

Posta

~5 km-re a látványosságtól
1 0 2111

Posta

~6 km-re a látványosságtól
1 0 2250

Orvosi rendelő

~6.2 km-re a látványosságtól
1 0 2088

Kanyar Büfé

Veszprém megye
~6.2 km-re a látványosságtól
5 0 7793

Zirc vasútállomás - Bakonyvasút

~7.1 km-re a látványosságtól
4 0 6837

Sasfészek Kávézó és Falatozó

~7.4 km-re a látványosságtól
8 0 1690

Hamburger Box

~7.4 km-re a látványosságtól
7 0 7655

Szent Hubertus Gyógyszertár

~7.5 km-re a látványosságtól
0 0 4318

Járási Hivatal és Okmányiroda

~7.5 km-re a látványosságtól
0 0 2280

Autószervíz

~7.5 km-re a látványosságtól
3 0 167

HidraKlíma Systems Kft.

Veszprém megye
~7.5 km-re a látványosságtól
9 0 1188

Aranyszarvas Gyógyszertár

~7.5 km-re a látványosságtól
0 0 4474

Közeli Látványosságok <20 km (0)

Szent Anna Római katolikus templom

<100 m-re a látványosságtól
6 0 9937

Harangláb

~1.1 km-re a látványosságtól
1 0 3907

Zsidó-hegyi feltárás

Veszprém megye
~1.4 km-re a látványosságtól
6 0 14171

Római Fürdő

Veszprém megye
~2.1 km-re a látványosságtól
17 1 57370

Vadalmás-forrás

~2.1 km-re a látványosságtól
4 0 11598

Vackor-forrás

~2.2 km-re a látványosságtól
6 0 14443

Csengő-hegyi kilátó

~3.2 km-re a látványosságtól
4 0 8072

Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)

Veszprém megye
~3.4 km-re a látványosságtól
4 0 16849

Szentkút

~3.7 km-re a látványosságtól
4 1 20630

Szűz Mária Világkirálynője Templom

~4.2 km-re a látványosságtól
5 1 19784

Siska-forrás

~4.2 km-re a látványosságtól
2 0 16323

Feszületek és szakrális emlékhelyek útja

~4.2 km-re a látványosságtól
4 1 8324

Bodzaház

~4.2 km-re a látványosságtól
54 0 19922

Tájház

~4.3 km-re a látványosságtól
46 0 10931

Jásdi Pincék

~4.5 km-re a látványosságtól
9 1 18650

Szent István Király Római Katolikus Plébánia

~4.9 km-re a látványosságtól
10 0 3373

A Holitscher-kastély és kastélypark

~5 km-re a látványosságtól
3 0 10059

Csapóné Konyhája Barlang

~5 km-re a látványosságtól
7 0 23518

Tési Evangélikus Egyházközösség

~5 km-re a látványosságtól
9 0 3285

Alsópere román stílusú templomrom

~5.1 km-re a látványosságtól
4 0 7327

Kovácsműhely

~5.2 km-re a látványosságtól
10 1 9259

Tési szélmalmok

~5.2 km-re a látványosságtól
8 2 19582

Széchenyi Zsigmond Kilátó

~5.3 km-re a látványosságtól
7 0 22606

Vüllö-hegyi Négy Vályú forrás

~5.5 km-re a látványosságtól
3 0 4485

Alsóperei arborétum

Veszprém megye
~5.7 km-re a látványosságtól
7 0 13160

Tájház, Kövesi-ház

~5.9 km-re a látványosságtól
70 1 952

Szentháromság Templom

~5.9 km-re a látványosságtól
28 0 4372

Köves- kút

~6.7 km-re a látványosságtól
4 0 6282

Hegyi Imre Emlékpark

~6.7 km-re a látványosságtól
5 0 12803

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Jásd focipálya

~5 km-re a látványosságtól
0 0 2946

Mayer-tó

~6.3 km-re a látványosságtól
1 0 7113

Szápári horgásztó

~7.4 km-re a látványosságtól
1 0 8415

Szarvas tó

~11.5 km-re a látványosságtól
1 0 5828

Sportpark

~12.4 km-re a látványosságtól
5 0 1794

Szentlászlói Kalandpark

~14.6 km-re a látványosságtól
18 0 17413

Szabadtéri edzőpark

~14.6 km-re a látványosságtól
1 0 2787

Focipálya

~17.8 km-re a látványosságtól
4 0 6484

Sportpark

~20 km-re a látványosságtól
7 0 2643

Pihenőpark

~20 km-re a látványosságtól
6 0 2565
^