Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü

Önkéntes segítők a Bakonynánai Gombócfesztiválra.

Bakonynána - 2018. 07. 20.

Önkéntes segítők és támogatók jelentkezését idén is várjuk.

Elgondolkodtató, hogy míg a rendezvényre mindenki igényt tart, és mindenki tisztában van vele, hogy önkéntesek áldozatos munkája nélkül nem valósulhatna meg, még mindig csak a lakosság körülbelül 10%-a, nagyrészt a közép- és időskorúak aktivizálják magukat és tesznek azért, hogy évről évre megrendezhessük a Gombócfesztivált. Ami nagy szívfájdalmunk, hogy míg évről évre több a nem bakonynánai önkéntes, a helyi 15-30 éves korosztályra néhány kivételtől eltekintve egyáltalán nem lehet számítani. FIATALOK, gondoljátok végig: ha ti nem kezditek el kivenni a részeteket a közösségi munkából, ha nem vállaltok kisebb feladatokat, akkor pár éven belül teljesen leépül a rendezvény, mert az idősebbek egyszer majd elfáradnak, belefáradnak, és nem lesz utánpótlás... A rendezvényhez kapcsolódó önkéntes munka egyébként az érettségihez ma már kötelező közösségi szolgálatként is leigazolható. Az is óriási segítség, ha valaki 1-2 órát be tud szállni a munkába, és így a szórakozásra is bőven jut idő…

Azoknak, akik már évek óta rendszeresen segítik a Gombócfesztivál létrejöttét, illetve akik tavaly kapcsolódtak be új segítőként, ezúton is szeretnénk még egyszer megköszönni az eddigi munkát, és bízunk benne, hogy idén is számíthatunk rájuk.

Kérjük, hogy aki az idei évben tud segíteni, legkésőbb július 27-ig jelezze az önkormányzatnál. Szokás szerint várjuk gombóckészítők, kifőzők, prézli pirítók stb. és helyszíni segítők jelentkezését is. Aki a helyszínen tud segíteni, jelezze azt is, hogy mettől meddig tud rendelkezésre állni.

Aki a munkából nem tudja, nem szeretné kivenni a részét, de egyéb módon támogatná a rendezvényt (pl. pénzzel, alapanyaggal, tombolanyeremény felajánlással, stb.), szintén július 27-ig jelezze a hivatalban.

Támogatók és szponzorok jelentkezését a +36 30 206 9201 valamint a +36 20 229 7644 telefonszámokon fogadjuk.

Minden segítséget előre is köszönünk!!!
szerint Bakonynána Községi Önkormányzata

< Nyitólap
< Összes hír

Ossza meg ismerőseivel!

^