Nincs megjeleníthető tartalom

Nagyszabású rendezvény volt a Trianon Múzeumban

2017. 06. 06.

Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz azon a szombati napon, amikor az összetartozás napja alkalmából emlékeztek meg fiatalok és idősek egyaránt.

2017. június 2. péntek, Trianon Múzeum - Várpalota. Egy dátum, egy szimbolikus helyszín, két hazafias közösség ami a Rákóczi Szövetség  és Trianon Múzeum Alapítvány nevet viseli.
Megtartották központi megemlékezésüket azzal a céllal, hogy kifejezzék a Kárpát-medencei magyarság összetartozását, és azt üzenjék a jelenlévő fiatalokon keresztül, hogy a trianoni döntés után közel száz évvel is élnek, és élni fognak a határon túli közösségek.
A résztvevők betekintést nyerhettek, az 1920. június 4-ét megelőző eseményekbe, és láthatták ennek következményeit a kiállított tárgyak, szemléltető értékek által. A részletekig kiterjedő tárlatvezetés után, autóbuszokkal indultak a gyermekek a Nagy-Magyarország Emlékparkba, ami otthont adott nekik egy finom ebéd elfogyasztására, egy tiszta mikroklímájú és igazán impozáns környezetben. 
Egy kis ejtőzés után, megtekinthették a Múzeum legújabb vándorkiállítását, A Nagy Háború magyar csapat, patrióta- és propaganda jelvényeivel együtt.

350 gyermek és pedagógusaik, akik a felvidéki Szencről, Dunaszerdahelyről, Gútáról, és Érsekújvárról, az erdélyi Désről, valamint a délvidéki Törökbecséről öltöztették ünneplőbe szívüket, és mentek vissza Várpalotára a Trianon Múzeum udvarára ahol 14 órától a Magyar Honvédség Légierő Zenekara, Katona János alezredes vezénylésével kezdte meg a műsort a magyar himnusszal. Mindenki együtt énekelt, harsogott a tér, büszke szívvel figyelték közben a nemzeti lobogót, melyet még a szél is feszített. 


Minden nemzet életében vannak fontos események, ünnepek, gyásznapok is. Úgy kell felfogni ezeket, hogy erőt merítsünk belőle, hangsúlyozta Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke beszédében azt is elmondta, hogy a Rákóczi Szövetség nagy hangsúlyt fektet a fiatalokkal való foglalkozásra, kapcsolatépítésre a Magyarországi és a határon túli fiatalok között.

Gulyás Gergely a Magyar Országgyűlés alelnöke is köszöntötte ünnepi beszédében a jelenlévőket, és több fontos gondolat mellett elmondta, hogy a résztvevők fiataljai akik a legfiatalabb határon túli generációt képviselik, és akiknek különleges felelőssége van abban, hogy majd évtizedek múltán is a nemzeti összetartozás jegyében emlékezhessünk. Szüleink, nagyszüleink, dédszüleink minden kín és szenvedés ellenére sem hagyták, hogy trianon ez a szégyenteljes nemzetközi dokumentum, nemzetközi jogi dokumentum voltán túl, lelki valósággá is váljon. Ezt a nehéz és felemelő örökséget tovább kell vinni, és azokra vár a legnagyobb feladat akik a biológia törvényszerűségéből adódóan ezt a legtovább tehetik.

Menyhárt József, a Felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke beszédében hangsúlyozta, ne legyünk orrlógató nemzet, mert azért van vígságra is okunk. A magyarság meg tanult szükségből erényt kovácsolni. A nemzeti összetartozás napján ünnepeljünk együtt, és ünnepeljük együtt mindazt, amit nemzetként adtunk a világnak.

Kontrát Károly Belügyminisztérium parlamenti Államtitkára, és Várpalota térségének országgyűlési képviselője a törvények fontosságát emelte ki, a nemzeti összetartozás napjává nyilvánító törvényt, a kettős állampolgárságot, magyar igazolványt. Trianon gyalázatát nem feledjük soha, nem feledhetjük az ott történteket, de a nemzeti összetartozás gondolata erősít bennünket, és esélyt ad arra, hogy ha összefogunk, megküzdünk és győzünk és mindaddig él ezen a tájon magyar míg az égen csillag áll!

Az ünnepi műsor zárásaként, Koncz Gábor, Kossuth-díjas színművész, és a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar lépett a közönség elé. Szívbe markoló közös előadásuk, mély csodálatot hozott a nézőtérre.

A múzeumban kettő kiállítás nyílt meg ezen a napon.

Az Elpusztíthatatlan – Lerombolt magyar köztéri emlékművek a Kárpát-medencében 1918 után. Valamint Zaránd Domokos, az irredenta magyar vándor. Kiállításra szánt könyvet, felajánlója Tóth Imre adta át a múzeum igazgatójának Szabó Pál Csabának. Közreműködött Majoros Árpád, aki saját verseit adta elő.

A rendezvényen számos média képviseltette magát, többek között szerkesztőségünk stábja is jelen volt. Az elhangzott beszédek részleteit is olvashatták ezen beszámolóban. Galériánkban megtekinthetik az ott készült fotókat, és Koncz Gábor, Kossuth-díjas színművész, és a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar előadását videóban.

Szerző: Kovács Andrea

< Nyitólap
< Összes hír

Kapcsolódó galéria

42

Ossza meg ismerőseivel!

^