Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
2889 Súr
GPS koordináták
É: 47.368349
K: 18.027764
4 0 2239

Hol található? Nagy térkép >>

Látványosság leírása

A napóra nemcsak időmérő eszköz, hanem önmagában is mintegy művészeti, építészeti és műszaki alkotásként szereplő építmény. Elkészítésével céljuk a település látványosságainak bővítésén túl a tapasztalaton alapuló csillagászati ismeretek megszerzése. A napóra felállítására 2014. szeptember 25-én került sor, széles körű társadalmi összefogás eredményeként. A napóra szerkesztésében és tájolásában Vrba György szakértő, valamint Klupács Éva matematika-fizika szakos tanár működött közre, az állványzat elkészítéséhez id. Sógorka Miklós ajánlotta fel a márványkövet, az óralap gránit kövét Mészáros László súri kőfaragó mester ajánlotta fel és készítette el annak számlapját, címerét. A napóra mutatóját Kulisek Tamás és Kulisek József fémmegmunkálással foglalkozó helyi vállalkozók ajánlották fel és készítették el

A súri napóra: A súri napóra típusát tekintve az egyik legelterjedtebb napóra típushoz, a horizontális napórákhoz tartozik. A számlap beosztása nem egyenletes, ezért az óravonalak szerkesztése bonyolult. Az árnyékvető (Gnómon) által vetett árnyék végigvonul a számlapon és sorra érinti az órajeleket, ezek segítségével olvashatjuk le a napóráról az időt. A napóra a valóságos helyi időt mutatja.

Forrás: www .sur.hu

Közeli Szállások <20 km (0)

Tibor vendégház

~6.1 km-re a látványosságtól
5 0 3138

Jásd Vendégház

~8.6 km-re a látványosságtól
16 0 13393

Szederfa Vendégház

~8.7 km-re a látványosságtól
16 0 14599

Vadvirág Vendégház

~8.8 km-re a látványosságtól
25 2 26719

Levendula Vendégház Jásd

Veszprém megye
~9 km-re a látványosságtól
9 0 7202

Szabó Vendégház

~9.3 km-re a látványosságtól
4 0 7510

Kuckó Vendégház

~9.3 km-re a látványosságtól
10 0 7768

Lovas Major Vendégház

~9.4 km-re a látványosságtól
4 0 7328

Erdőalja Vendégház

~9.5 km-re a látványosságtól
9 1 7972

Rózsadomb Vendégház

Veszprém megye
~9.6 km-re a látványosságtól
14 0 6526

Bársonyberek Vendégház

Veszprém megye
~9.9 km-re a látványosságtól
32 0 6178

Hópihe Vendégházak és Wellness

~10.1 km-re a látványosságtól
43 1 8415

Hétpecsétes vendégház

~10.2 km-re a látványosságtól
14 0 9463

Bakony Gyöngye Vendégház

~10.4 km-re a látványosságtól
68 1 8155

Akácfa apartman-mobilház

~10.5 km-re a látványosságtól
8 0 2661

Várkapitány-Lak Vendégház

~10.6 km-re a látványosságtól
30 0 698

FERRATA Vár vendégház

~10.6 km-re a látványosságtól
10 0 231

Dévényi Vendégház

~10.7 km-re a látványosságtól
15 1 8156

Ferrata vendégház

~10.8 km-re a látványosságtól
24 0 1014

D9 cottage

~10.8 km-re a látványosságtól
15 0 440

Aranyos-patak vendégház

~10.9 km-re a látványosságtól
19 1 7154

Cservák-Ház

~11 km-re a látványosságtól
11 1 11177

Malackocka Vendégház

~11.1 km-re a látványosságtól
8 0 4504

Aranyos Porta

~11.1 km-re a látványosságtól
26 0 264

Jóbarát Vendégház

~11.1 km-re a látványosságtól
53 0 242

Római fürdő Apartmanház

~11.2 km-re a látványosságtól
11 0 9962

Kőmosó Vendégház

~11.2 km-re a látványosságtól
34 0 331

Prém Malom Vendégház

~11.2 km-re a látványosságtól
11 0 17227

Hubertus Fogadó

~12 km-re a látványosságtól
8 0 245

Rotes Haus

~12 km-re a látványosságtól
9 0 196

Közeli Szolgáltatások <20 km (0)

Benzinkút

~4 km-re a látványosságtól
0 0 4749

Fodrászat és Pedikűr

~4.4 km-re a látványosságtól
0 0 3016

COOP ABC

~4.5 km-re a látványosságtól
0 0 3648

Posta

~4.5 km-re a látványosságtól
0 0 2799

Mályva Patika

~4.5 km-re a látványosságtól
0 0 3021

Háziorvosi szolgálat

~4.5 km-re a látványosságtól
0 0 5444

Védőnői szolgálat

~4.5 km-re a látványosságtól
0 0 3336

Dohánybolt

~4.7 km-re a látványosságtól
0 0 3217

Betyár Borozó

Komárom-Esztergom megye
~5 km-re a látványosságtól
0 0 2239

Háziorvosi Szolgálat

~8.6 km-re a látványosságtól
0 0 8337

Anci Büféje

~9.1 km-re a látványosságtól
6 0 13225

Nándi Bolt

~9.3 km-re a látványosságtól
13 0 13278

Dohánybolt

~9.3 km-re a látványosságtól
0 0 6460

Misi Kocsma

~9.4 km-re a látványosságtól
2 0 6282

Sétabicikli bérlés

~9.5 km-re a látványosságtól
1 0 239

ATM

~9.5 km-re a látványosságtól
1 0 3742

Vegyesbolt / Teri Bolt

~9.6 km-re a látványosságtól
7 0 15180

Posta

~9.6 km-re a látványosságtól
1 0 2787

Telefonfülke

~10.3 km-re a látványosságtól
0 0 4907

Kristály Szépségszalon

~10.3 km-re a látványosságtól
5 0 6784

Vegyeskereskedés

~10.6 km-re a látványosságtól
5 0 5193

Dohánybolt

~10.6 km-re a látványosságtól
1 0 4973

Nánai Kerámia

~10.7 km-re a látványosságtól
9 0 1780

Totó Favágás, Fűnyírás

~10.7 km-re a látványosságtól
34 0 1312

Sistergő Platni Bisztró

~10.8 km-re a látványosságtól
16 0 446

Várkert vegyesbolt

~10.8 km-re a látványosságtól
6 0 5889

Hangulat Presszó

~10.8 km-re a látványosságtól
6 0 6043

Autómentés, gépszállítás

~10.9 km-re a látványosságtól
8 0 202

Lovagvár Falatozó

~11 km-re a látványosságtól
10 1 8563

Vegyeskereskedés

~11 km-re a látványosságtól
1 0 4740

Közeli Látványosságok <20 km (0)

Napóra

4 0 2240

Harangjáték

325 m-re a látványosságtól
2 0 1994

Szent Márton Püspök templom

~4.5 km-re a látványosságtól
4 0 3821

Táncsics Mihály Emlékszobor

~4.5 km-re a látványosságtól
2 0 3062

Ősnyomtató

~4.5 km-re a látványosságtól
3 0 3423

Táncsics Mihály Emlékház

~4.6 km-re a látványosságtól
1 0 3371

A Holitscher-kastély és kastélypark

~6 km-re a látványosságtól
2 0 9863

Keresztelő Szent János templom

~8 km-re a látványosságtól
9 0 4127

Csapóné Konyhája Barlang

~8.2 km-re a látványosságtól
7 0 21147

Esterházy-kastély

~8.6 km-re a látványosságtól
4 0 5501

Szűz Mária Világkirálynője Templom

~8.9 km-re a látványosságtól
5 1 17837

Tájház

~9.1 km-re a látványosságtól
46 0 9212

Feszületek és szakrális emlékhelyek útja

~9.1 km-re a látványosságtól
4 1 6778

Bodzaház

~9.1 km-re a látványosságtól
54 0 16678

Jásdi Pincék

~9.5 km-re a látványosságtól
9 1 16876

Hegyi Imre Emlékpark

~9.7 km-re a látványosságtól
5 0 11401

Siska-forrás

~10 km-re a látványosságtól
2 0 14358

Szentkút

~10.1 km-re a látványosságtól
4 1 18762

Harangláb

~10.2 km-re a látványosságtól
1 0 3766

Csikling vár

~10.3 km-re a látványosságtól
4 0 15495

Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)

Veszprém megye
~10.3 km-re a látványosságtól
4 0 14720

Bakonyi Ördög-árok

~10.5 km-re a látványosságtól
37 0 15243

Sűrű-hegyi Ördög-lik

~10.6 km-re a látványosságtól
6 0 8788

Széchenyi Zsigmond Kilátó

~10.7 km-re a látványosságtól
7 0 21024

Helytörténeti Gyűjtemény (Falumúzeum)

~10.9 km-re a látványosságtól
9 0 7801

Szent Anna Római katolikus templom

~11 km-re a látványosságtól
6 0 9761

Kálvária

~11 km-re a látványosságtól
8 0 4670

Vackor-forrás

~11 km-re a látványosságtól
6 0 12447

Római Fürdő

Veszprém megye
~11.1 km-re a látványosságtól
17 1 53563

Cseszneki Vár

~11.2 km-re a látványosságtól
15 2 36394

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Szabadtéri edzőpark

~4.6 km-re a látványosságtól
1 0 2429

Szápári horgásztó

~6 km-re a látványosságtól
1 0 8167

Jásd focipálya

~9.4 km-re a látványosságtól
0 0 2603

Mayer-tó

~15.7 km-re a látványosságtól
1 0 6881
^