Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
Iszkaszentgyörgy neve 1691-ben jelenik meg egy körpecséten akkori neve "ISKA ZENT GIORG", amely ekkor már az Amádé család birtoka.A kastély legrégebbi részét 1735-ben építtette Amadé Antal, a keleti mellékszárnyat és a kaput pedig Amadé Tádé építtette 1764-ben. A központi épület alapja valószínűleg egy 18. századi kastély lehetett. 1800-ban a kastély a Bajzáth József veszprémi püspök tulajdonába került, aki 1820-ban jelentős építkezésekbe fogott. A főszárny két végét bővítette oldalirányban, klasszicista stílusban. 1840 körül a park felőli homlokzat nyílásai új kőkeretet, kaptak, melyek terveit valószínűleg Langmasy Mihály építőmester készítette.
1870-ben Bajzáth József unokaöccsének lányának házassága révén került a Pappenheim grófok birtokába a kastély, jelentős átépítése gróf Pappenheim Siegfried nevéhez kötődik 1904 és 1909 között, melynek költségeit felesége, Károlyi Erzsébet hozománya fedezett. Elbontották a nyugati mellékszárnyakat, és helyükre egy emeletes, gazdag kőszobrászati díszítésű neobarokk épületet építettek, díszes ablak- és erkélyrácsokkal, az emeleti ablakok fölött kőfejekkel, a középrizalit fölött alakos szoborkompozícióval. Az átépítés Gabriel Seidl müncheni építészprofesszor tervei szerint valósult meg.
A Pappenheim család egészen a második világháború végéig birtokolta a kastélyt, utána kórház, menekültszállás, Beszkart üdülő, az -es években munkásszálló. Az 1960-as években a helyi tanácsé lett. Méretére való tekintettel itt kapott helyet a hivatal, a helyi rendőrőrs, egy vegyesbolt, gyógyszertár és a posta is, majd a művelődési ház, a könyvtár, a mozi és az általános iskola, valamint szolgálati és bérlakásokat is kialakítottak benne. A kastély felújítása 1985-ben kezdődött, restaurálták falfestményeit is. 1995-ben a KVI tulajdonába került, jelenleg az épület hasznosításra vár. A neobarokk épületrészben működik mai napig is az általános iskola. 1994-ben itt forgatták a Megint tanú című film egyik - "libacombos" - jelenetét.
forrás: geocaching.hu
Közeli Szállások <20 km (0)
Vértes Ifjúsági Tábor
15



Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Sepsiszéki Kürtőskalács
2



Orvosi Rendelő
1



Közeli Látványosságok <20 km (0)
Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
9



Piramita-hegyi Piramis
5



Csillaghegyi kilátó
5



Fa kereszt
2



Károlyi Kastély
10



Fehérvárcsurgói Református Egyházközség Temploma
4



Fehérvárcsurgói Evangélikus Leányegyházközség Temploma
5



Alexandriai Szent Katalin templom
3



Gaja szurdok
5



Gaja-völgyi tájcentrum
3



Gaja-völgyi Vaskereszt
4



Alba Regia-forrás
4



Sobri Jóska Barlang
7



Maderspach Viktor kilátó
26



Vitéz Csörgey Károly emlékoszlop
2



Zichy kápolna
9



Üzenő domb
6



Római Katolikus Templom
2



Gróf Zichy- kastély - Trianon Múzeum
3



Erzsébet királyné szobra (Sissi-liget)
5



Nagy-Magyarország tér
12



Csókakői vár
9



Kerekszenttamás templomromja
6



Géza pihenő
3



Szent Orbán-kápolna
3



Vajalforrás
5



Vajali Szürke Nyárfa
3



Marburg-kereszt
6



Gánti Bauxitbánya
6



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Fehérvárcsurgói-víztározó
1


