A területen megtalálható forrás kezdetben a területen legeltetett állatok itatását szolgálta. Erdőmesteri iratok alapján elsőként az 1810-es és 20-as években a legelő mai területén, a Vüllő-hegy északi végében, említenek legeltetést. A terület rendszeres legeltetését és tisztítását kezdetben az olaszfalui gazdák közössége szabályozta. A XX. század első felében, egészen 1959-ig a legelő egész területén rendszeres legeltetés és legelő karbantartási munka folyt a Legeltetési Társulat irányításával. 1948-ban a Legeltetési Társulat közgyűlése rendelkezik többek között a vüllő-hegyi forráshoz csatlakozó vályúk elkészítéséről, a legelőtisztítás szeptember 13-án való megkezdéséről, a legelőjavítási munkálatok állami támogatásra vonatkozó kérelméről és a legeltetési bérekről. A TSZ megalakulása következtében, 1959 után a legelő állatok száma drasztikus fogyásnak indult, mely egészen 2003-ig tartott. Mára teljesen megszűnt a háztáji marhatartás a faluban. A legelő rendszeres tisztítása és karbantartása a TSZ megalakulása után megszűnt, ennek következtében a nem használt területek becserjésedtek, beerdősültek. Utoljára 2003-ban hajtottak ki legeltetni állatot. Jelenleg, mint vadászterületet bérlik az egykori legelőt.
A forrás vize 2003 óta a karbantartás hiánya miatt, a fakadási ponttól kezdve természetes elfolyással távozott. Az évek során a régi vízelvezető rendszer használhatatlanná vált. 2015-ben egy egyéni, önkéntes alapon történő kezdeményezés eredményeként megtörtént a fakadási pont újbóli feltárása és a forrásvíz elvezetése a vályúkig.

Forrás: geochacing.hu

-VARGA ANNA, BÖLÖNI JÁNOS, Egy felhagyott fás legelő területének tájhasználat változása Olaszfalu (Veszprém megye) határában, 2011, A BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI, Zirc, Magyarország