Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
Hivatal: 8422 Bakonynána, Alkotmány utca 3.
Telefon: +3688587320
E-mail: bnanaonk@ktvzirc.hu
GPS koordináták
É: 47.2786454
K: 17.9704411
2 0 3518

Hol található? Nagy térkép >>

Település leírása

Az Északi-Bakonyban, a Gaja-patak mellett fekszik. Zsáktelepülés, amely Zirc (14 km) felől Dudaron át érhető el. Korlátozott forgalmú erdészeti utakon megközelíthető Tésen keresztül Várpalota irányából, valamint Olaszfalun keresztül Veszprém felől is.

A Bakony-Nána elnevezés ezzel az írásmóddal 1863-ból bukkan fel először. A vízben, vadban bővelkedő Gaja-völgye már ősidők óta vonzotta az embert. A Bakonyvidék legtöbb községében találnak római emlékeket,
tehát jóformán az egész vidéket benépesítették már a rómaiak. 1899-ben Bakonynánáról 363 db-ból álló középkori éremlelet a Nemzeti Múzeumban, újabban pedig az alsómalom melletti sziklafal repedéseiből több Mátyáskori ezüstpénz került a Veszprémi Múzeumba. 1488-ban Nana Domonkos préposté volt, akinek jobbágyai 21 forint adót fizettek. 1555-ben Oroszlán bég a nánaiakat is Fehérvárra parancsolja. 1564-ben a török felégette. 1570-ben újra lakott, de most már a török uralom alatt áll. Ennek következtében a népes telekállomány rohamosan fogy. 1597-től elnéptelenedik, s csak 1622-ben jelenik meg ismét a népes faluk között. 1660-ban újra puszta hely, hosszú évtizedekig mint prédium Dudarhoz tartozik.
A 18. század kezdetén még református magyarok lakják, kiknek templomuk is volt. Gróf Nádasdy Ferenc tábornagy és a tőle meghívott ciszteriek térítő munkája elől azonban Dudarra távoznak, kiknek helyét a német telepesek foglalják el. A zirci anyakönyvben 1735-ben van az első bejegyzés Nánáról, mely 1763-ban kap külön anyakönyvet. Megélhetési forrásai a földművelés, de még inkább az állattenyésztés. A falu egyetlen malma a XVI. században jobbágyi birtok volt. Újat az uraság építetett. A németek inkább az erdő nyújtotta lehetőségeket kezdték kihasználni. Meszet és szenet égettek. Az erdő fáját Veszprém, Székesfehérvár és Győr piacain adták el. A XVI-XVII. században Nána a győri püspöknek a szolgáltatja be tizeddézsmáját. A XVII. század közepén a töröknek adják a tizeddézsmát. Az új népesség először 1744-ben kötött szerződést urával, utána 1762-ben.

A XIX. század elején vallásnap lesz a kegyura s ennek segítségével 1826-ban épül fel a falu mai temploma 11 ezer forint költséggel,a lelkészlakot pedig 1830-ban építi fel Mann Alberik, mint a kronosztikonja is hirdeti. A Bakonyvidék több ízben volt jelentősebb népmozgalmak színtere. A németek egy rétegei a történelem során különböző szakaszokban és népmozgalmi hullámokban kerültek mai lakóhelyükre. A török kiűzése és a Rákóczi - szabadságharc következtében elnéptelenedett területekre 1689 - 1740 között települtek be mintegy 40 Veszprém megyei helységbe. (Bakonynána 1744. svábok) Ezen újabb települők nagy szorgalommal láttak neki az elmúlt háborús évszázadok hiányainak pótlásához. A Bakonyvidéken letelepült délnémetek, kiket általában jól-rosszúl sváboknak neveznek, Németország és Ausztria különböző vidékeiről származnak. A Bakony falvaiban a dunai-bajor dialektust beszélik. A telepesek nagy része bajor, kisebb csoportjuk sváb területről jött, az Esterházyak a Zichyek, a veszprémi püspökség és a zirci apátság telepítési akciójaként. A bakonyi németeknél - és ezek hatása alatt a magyaroknál is - mind gyakrabban tapasztaljuk, hogy az utcáról kis-, és nagykapu vezet az udvarra. A kapu mellett kis virágoskert virít.

A németek a hazájukból hozott népszokásokból sokat megőriztek. Így például nem nagyon változatos dallam, de mindig két - vagy több hangon énekelt érdekes népdalaik rendszerint még óhazából származnak, s öröklődtek nemzedékről nemzedékre. A fiatalság nagyon szeret énekelni. Vásár- és ünnepnapokon stb. is mindenfelé fel-felcsendül a csoportokba verődött legények és lányok vegyeshangú éneke. A Bakonyvidék lakóinak ruházata főleg a régi idők nőinek tarka-cifra ruházatához képest szinte túlságosan egyszerű. A kultúra nivelláló hatását talán sehol sem éreztette nálunk annyira, mint éppen a ruházat terén. A férfiak ünneplő ruhája sötétkék vagy fekete posztóból készül, testhezálló, de nem feszes nadrágot viselnek csizmával, a lapos gombokkal díszített kabát pedig rövid, alig tenyérnyivel hosszabb a mellénynél. A férjezett nő ünnepi alkalomkor csak fekete ruhát visel. Meglett asszonyok, anyók télen egy nagy fekete kendőt viselnek. Gajapatak - a nép már régóta alkalmazza e megnevezést, a Bakonynánától húzódó, kanyargós szurdokvölgy vízfolyása. Szekérút, malomárok, vadaskert, fűrészmalom, bükkfák és a mind erősebbé váló zajról vehetjük észre, hogy már az úgynevezett Római - fürdő fölé érkeztünk.

A Római - fürdő megkapó fenségét toll alig írhatja le, elbűvölve állunk a vadul össze-vissza hányt, hippurit mészkősziklák közt zúgó, örvénylő, kanyargó, s itt - ott több méternyire is lezuhanó Gaja tajtékozó vizének közelében, s alig tudunk ráeszmélni arra, hogy itt most tulajdonképpen a Bakonynak egy vadregényes zugában állunk.

Közeli Szállások <15 km (0)

Malackocka Vendégház

309 m-re a település központjától
8 0 4504

Akácfa apartman-mobilház

391 m-re a település központjától
8 0 2661

Prém Malom Vendégház

813 m-re a település központjától
11 0 17227

Római fürdő Apartmanház

830 m-re a település központjától
11 0 9962

Hétpecsétes vendégház

848 m-re a település központjától
14 0 9463

Hópihe Vendégházak és Wellness

~1.2 km-re a település központjától
43 1 8415

Bársonyberek Vendégház

Veszprém megye
~2.9 km-re a település központjától
32 0 6178

Rózsadomb Vendégház

Veszprém megye
~3.8 km-re a település központjától
14 0 6526

Jásd Vendégház

~3.9 km-re a település központjától
16 0 13393

Szederfa Vendégház

~4 km-re a település központjától
16 0 14599

Szabó Vendégház

~4 km-re a település központjától
4 0 7510

Vadvirág Vendégház

~4.1 km-re a település központjától
25 2 26719

Kuckó Vendégház

~4.1 km-re a település központjától
10 0 7768

Levendula Vendégház Jásd

Veszprém megye
~4.1 km-re a település központjától
9 0 7202

Erdőalja Vendégház

~4.2 km-re a település központjától
9 1 7972

Lovas Major Vendégház

~4.6 km-re a település központjától
4 0 7328

Hubertus Fogadó

~8.2 km-re a település központjától
8 0 245

Rotes Haus

~8.3 km-re a település központjától
9 0 196

Hóvirág Vendégház

~8.9 km-re a település központjától
23 2 9264

Tibor vendégház

~9 km-re a település központjától
5 0 3138

Dévényi Vendégház

~10.3 km-re a település központjától
15 1 8156

Ferrata vendégház

~10.3 km-re a település központjától
24 0 1014

D9 cottage

~10.4 km-re a település központjától
15 0 440

Cservák-Ház

~10.4 km-re a település központjától
11 1 11177

Kőmosó Vendégház

~10.6 km-re a település központjától
34 0 331

Várkapitány-Lak Vendégház

~10.6 km-re a település központjától
30 0 698

Bakony Gyöngye Vendégház

~10.7 km-re a település központjától
68 1 8155

FERRATA Vár vendégház

~10.7 km-re a település központjától
10 0 231

Jóbarát Vendégház

~10.7 km-re a település központjától
53 0 242

Aranyos-patak vendégház

~10.8 km-re a település központjától
19 1 7154

Közeli Látványosságok <15 km (0)

Kálvária

156 m-re a település központjától
8 0 4670

Szent Anna Római katolikus templom

166 m-re a település központjától
6 0 9762

Harangláb

899 m-re a település központjától
1 0 3766

Zsidó-hegyi feltárás

Veszprém megye
~1.6 km-re a település központjától
6 0 12242

Római Fürdő

Veszprém megye
~2.2 km-re a település központjától
17 1 53563

Vadalmás-forrás

~2.3 km-re a település központjától
4 0 11447

Vackor-forrás

~2.3 km-re a település központjától
6 0 12447

Csengő-hegyi kilátó

~3.4 km-re a település központjától
4 0 7915

Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)

Veszprém megye
~3.5 km-re a település központjától
4 0 14720

Szentkút

~3.7 km-re a település központjától
4 1 18763

Szűz Mária Világkirálynője Templom

~4.2 km-re a település központjától
5 1 17837

Feszületek és szakrális emlékhelyek útja

~4.3 km-re a település központjától
4 1 6778

Bodzaház

~4.3 km-re a település központjától
54 0 16679

Tájház

~4.3 km-re a település központjától
46 0 9212

Siska-forrás

~4.3 km-re a település központjától
2 0 14358

Jásdi Pincék

~4.5 km-re a település központjától
9 1 16876

Csapóné Konyhája Barlang

~4.8 km-re a település központjától
7 0 21147

A Holitscher-kastély és kastélypark

~4.9 km-re a település központjától
2 0 9863

Szent István Király Római Katolikus Plébánia

~5 km-re a település központjától
10 0 3180

Tési Evangélikus Egyházközösség

~5.1 km-re a település központjától
9 0 3119

Alsópere román stílusú templomrom

~5.3 km-re a település központjától
4 0 7121

Kovácsműhely

~5.3 km-re a település központjától
10 1 9091

Tési szélmalmok

~5.3 km-re a település központjától
8 2 19273

Széchenyi Zsigmond Kilátó

~5.4 km-re a település központjától
7 0 21024

Vüllö-hegyi Négy Vályú forrás

~5.6 km-re a település központjától
3 0 4388

Alsóperei arborétum

Veszprém megye
~5.9 km-re a település központjától
7 0 12835

Tájház, Kövesi-ház

~6 km-re a település központjától
70 1 787

Szentháromság Templom

~6 km-re a település központjától
28 0 4181

Hegyi Imre Emlékpark

~6.7 km-re a település központjától
5 0 11401

Köves- kút

~6.8 km-re a település központjától
4 0 6142

Közeli Rendezvények <20 km (0)

Tökfesztivál

~17.8 km-re a település központjától
2023. 10. 14.
1 0 349

XVI. Cseszneki Szüreti Felvonulás

~10.8 km-re a település központjától
2023. 10. 14.
1 0 26

Babakiállítás

~15.1 km-re a település központjától
2023. 09. 22.
0 0 148

Szüreti Felvonulás és Bál

~5 km-re a település központjától
2023. 09. 16.
0 0 349

Egyházzenei & Kórus Találkozó

~4.2 km-re a település központjától
2023. 09. 08.
2 0 662

FRISSÍTVE! XX. Bakonyi Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivál 2023

~6.1 km-re a település központjától
2023. 09. 02.
221 1 1461

Színekbe öltözik a Kerektemplom Öskün

~15.4 km-re a település központjától
2023. 08. 19.
0 0 391

Frissítve! Szent István-napi ünnepi rendezvény Öskü

~15.2 km-re a település központjától
2023. 08. 19.
374 2 1131

Nyárbúcsúztató főzőverseny

~17.5 km-re a település központjától
2023. 08. 19.
1 0 776

Szent István Ünnepe Sóly 2023

~17.2 km-re a település központjától
2023. 08. 18.
0 0 412

Falunap Bakonyszentlászló

~17.6 km-re a település központjától
2023. 08. 12.
1 0 2183

Frissítve! Hajmáskéri Hajmanap 2023

~15.2 km-re a település központjától
2023. 08. 12.
130 1 760

Nyári színházi esték

~4.2 km-re a település központjától
2023. 08. 03.
1 0 504

Nyári Színházi esték Jásdon

~4.2 km-re a település központjától
2023. 07. 28.
1 0 1158

Búcsúi Bál Bakonyszentlászló

Győr-Moson-Sopron megye
~17.8 km-re a település központjától
2023. 07. 01.
1 0 694

Sportnap 2023 Öskü

~16.1 km-re a település központjától
2023. 07. 01.
1 0 541

IX. Sólyi Falunap 2023

~17.2 km-re a település központjától
2023. 07. 01.
92 1 1775

Éjszakai barangolás Hajmáskéren

~15.3 km-re a település központjától
2023. 06. 24.
1 0 350

XI. Bakonygyiróti Pincefesztivál

~19.2 km-re a település központjától
2023. 06. 24.
1 0 865

Öskü Családi Napok 2023

~15.2 km-re a település központjától
2023. 06. 23.
1 0 918

Falunap

~10.5 km-re a település központjától
2023. 06. 17.
0 0 490

Apródok Napja

~10.5 km-re a település központjától
2023. 06. 17.
0 0 231

Író-olvasó találkozó

~17.8 km-re a település központjától
2023. 06. 08.
0 0 616

 Az Összetartozás Hídjának átadási ünnepsége

~12.5 km-re a település központjától
2023. 06. 03.
181 1 1159

V. Hungarikum Fesztivál

~12.6 km-re a település központjától
2023. 06. 03.
336 1 1691

Kiállítás

~15.3 km-re a település központjától
2023. 06. 02.
1 0 433

Gyereknap

~15.2 km-re a település központjától
2023. 05. 29.
0 0 462

Gyermeknap és nyílt nap Szépalmán

~13.3 km-re a település központjától
2023. 05. 28.
0 0 686

Gyereknap Öskü 2023

~15.2 km-re a település központjától
2023. 05. 27.
1 0 868

Ösbő Vezér Vadászata Jótékonysági rendezvény

~16.1 km-re a település központjától
2023. 05. 27.
0 0 1167

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Jásd focipálya

~5 km-re a település központjától
0 0 2603

Mayer-tó

~6.3 km-re a település központjától
1 0 6881

Szápári horgásztó

~7.3 km-re a település központjától
1 0 8167

Szarvas tó

~11.5 km-re a település központjától
1 0 5682

Sportpark

~12.3 km-re a település központjától
5 0 1585

Szentlászlói Kalandpark

~14.5 km-re a település központjától
18 0 16326

Szabadtéri edzőpark

~14.5 km-re a település központjától
1 0 2429

Focipálya

~17.6 km-re a település központjától
4 0 5942

Sportpark

~19.8 km-re a település központjától
7 0 2391

Pihenőpark

~19.9 km-re a település központjától
6 0 2356

Bakonynána hírei (0)

Búcsúzunk Bakonynána

Bakonynána - 2023. 04. 03.

Az Útirány Webmédia Bt. közleménye

Kéktúra-szakasz lezárása Bakonynána mellett

Bakonynána - 2022. 09. 13.

A Fízkút Vadásztársaság a térképen jelölt vadászterületén a gímszarvas párzási időszakára való tekintettel, vadászat miatti erdőlátogatási tilalmat vezet be.

Aljegyző munkakör

Bakonynána - 2022. 03. 09.

A munkavégzés helye: Veszprém megye, 8430 Bakonyszentkirály, Kossuth utca 69. Veszprém megye, 8422 Bakonynána, Alkotmány utca 3.

A Füge Food munkatársakat keres!

Bakonynána - 2022. 02. 15.

Büfékocsi Bakonynánán

Világító Adventi Kalendárium program

Bakonynána - 2021. 11. 15.

A játék lényege, hogy december elsejétől minden nap más-más helyi lakos díszíti, és világítja ki az ablakát úgy, hogy a dekoráció az aznapi dátumot is tartalmazza.

Házhoz mentünk Bakonynánán

Bakonynána - 2020. 08. 11.

Folytatódott a Keleti-Bakonyban a rendőrségi bűnmegelőzési program.

Rendezvénynaptár Bakonynána 2020

Bakonynána - 2020. 02. 11.

2020 első félév

KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT

Bakonynána - 2020. 02. 11.

Harry Krippner olajfestményhez kapcsolódva: "Szín, forma és fantázia".

Fókuszban a biztonság, fókuszban a parkoló gépkocsik

Bakonynána - 2019. 06. 23.

Idegenforgalmi szezonnyitó rendezvény Bakonynánán

Új vendégház Bakonynánán

Bakonynána - 2019. 06. 07.

Kutyabarát vendégház

Köszönet Dietzel Gyulának

Bakonynána - 2019. 04. 08.

a felajánlás különösen jókor érkezett a településre...

FRISSÍTVE! Rendezvénynaptár 2019

Bakonynána - 2019. 01. 07.

2019. évi

Pontosított Rendezvénynaptár 2018

Bakonynána - 2018. 11. 05.

Önkéntes segítők a Bakonynánai Gombócfesztiválra.

Bakonynána - 2018. 07. 20.

Önkéntes segítők és támogatók jelentkezését idén is várjuk.

Rendezvénynaptár 2017

Bakonynána - 2017. 03. 09.

2017 évi rendezvénynaptárunk letölthető formában is

Tűzgyújtási tilalom Magyarország egész területén!

Bakonynána - 2017. 03. 03.

Figyelem! Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el az ország egész területén.

2017-ben mi utazunk

Bakonynána - 2017. 02. 08.

2017-ben mi utazunk a németországi testvértelepülésünkre, mostantól lehet jelentkezni

^