É: 47.3428709
K: 17.6819038



Hol található? Nagy térkép >>
Település leírása
Bakonyalján, gyönyörű környezetben települt, erdők határolta, fő közlekedési (Pápa-Zirc összekötő) útvonalhoz közeli, mégis csendes település. A község a múltban is Veszprém megyéhez és a pápai járáshoz tartozott, közigazgatásilag ma is e megyéhez és városkörnyékhez kapcsolódik.
A II. világháború után Fenyőfő-Bakonykoppány-Szücs területen körjegyzőségi székhely, majd 1962-ig önálló tanáccsal rendelkezett, később Ugod székhelyű közös tanácshoz tartozott másik négy községgel együtt, 1990-től ismét körjegyzőségi székhely, Bakonykoppány községre is kiterjedő illetékességgel.
A településen 1989 óta működik a Daganatos Betegek Rehabilitációs Lelki Otthona. Az intézmény országos hatókörrel végzi daganatos és más krónikus betegségben szenvedő betegek lelki megerősítését.
Mai, alig 400 fős lakosságához mérten nagy határához tartozik a Bakony legmagasabb pontja, a 709 m magas Kőris-hegy és oldalában a kora Árpád-kor óta ismert, jelenleg is kedvelt kirándulóhely, az Odvaskő-barlang, déli-délnyugati határában, a Gerence-patak partján, mint külterületi lakott hely létezik Huszárokelőpuszta, amelynek Bakonyszücshöz tartozó részén az állandó lakosok száma 8 fő.
A községhatár déli és északi vége közötti szintkülönbség csaknem 500 méter. Szücs község &ndash 1954-től: Bakonyszücs &ndash az oklevelek szerint a honfoglalás idejében került a Koppány-nemzetség birtokába. Egyes források a falu Kálváriájának központi részét Koppány vezér korából származónak tekintik.
Nevének eredetéről - melyet 1249-ben említenek először Swich alakban - megoszlanak a vélemények: egyesek nemzetségnévből eredeztetik, míg mások szerint a középkorban a lakosság többsége az ugodi várat látta el szücsipari termékekkel. Előbb krakkói várjobbágyok, majd a (bakony)béli apátság, ezután hosszú pereskedést követően az ugodi uradalom birtoka, a XV. század végén a bakonybéli egyházi bíró lakhelye. Határában, a régebben Bakonyújvár-hegynek nevezett részen még a múlt század elején láthatóak voltak a Podmaniczky-család középkori rablóvárának nyomai.
A község a török hódoltság elején, 1544-ben elnéptelenedett, újratelepítése a földesúri, gr. Esterházy-család által 1736-37-ben történt meg, németajkú lakosokkal, akik bajorok, württenbergiek, osztrákok, a morva és cseh területről származó németek és elnémetesedett horvátok közül kerültek ki.
A falu lakossága elsősorban földművelésből élt, ám többen dolgoztak a Kőris-hegy oldalában a XIX. század közepéig működött, jó minőségű vörös márványt adó kőbányában is, amelynek anyagából készült a helyi római katolikus templom több kőfaragványa, a Kálvária-kápolna előtti kereszt talapzata, és a gróf Esterházyak pápai Várkastélya udvarának bejáratát őrző két oroszlánszobor.
A második világháború után súlyos vérveszteség érte a közösséget, amikor a lakosság több, mint egyharmad részét Németországba kitelepítették. A mai községi címer derékba tört kőrisfája emlékeztet erre, míg az abból növő zöld ágacska az újrakezdést, a bele nem törődést, valamint a szülőföldjüket szintén elvesztett, felvidéki, Garam-vidéki magyarok idetelepülését jelképezi. A történelmi folytonosságra utal a címer alsó részén a még romos állapotot mutató kálvária-kápolna képe.
A község római katolikus templomát Esterházy Károly egri püspök építette 1786-ban, 1789-ben festette a &bdquoMária mennybemenetele&rdquo c. képet Huszár Ferenc egri művész. Említést érdemel a faragott, népies copf stílusú sekrestyeszekrény. A szószék, a mellékoltárok és a cibórum klasszicista, a mellékoltárok Szent Flóriánt és Szent Sebestyént ábrázolják. A templom előtt a két világháború áldozatainak emlékműve áll. Az 1787-ből való kései barokk plébániaház a templommal átellenben található, utcai homlokzatát lizériák tagolják, udvari homlokzatán befalazott árkádívek találhatók.
(Forrás:bakonyszucs.hu)
Közeli Szállások <15 km (0)
Huszárokelőpusztai Vadászház és Üdülőház
8



Naprózsa Vendégház
36



Ősfenyves vendégház
7



Marika vendégház
6



Boróka Vendégház és Vadásztanya
4



Szikla vendégház
8



Derű Vendégház
24



Odvaskő Panzió
7



Bakonyújvár Vendégház
7



Hódos-éri Vadászház
13



Bakonyi Turistaház
15



Likas-kő vendégház
10



Bakony Pihenő Turistaház
20



Adrienn Örökzöld Vendégháza
42



Artemis Vendégház (Kiss-ház)
8



Bakony Hotel ***
7



Gerence Fogadó Turistaszálló
10



Levendula Vendégház
12



Bagoli ház
7



Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló és étterem
11



Haász Apartman
38



Bakonyvári Vendégház
10



Káli Apartman
28



Detti Vendégház
19



Döre Vendégház
26



Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20



VE-DI Vendégház
7



Erzsébet Vendégház
21



Bakonyi-Vándor Túralak és Kemping
10



Közeli Látványosságok <15 km (0)
Tájház
5



Koppány Kápolnája
4



Szent Borbála templom
4



Zsörk és Kápolnája
9



Hadifogolytábor emlékei
1



Autós-turista pihenők
36



Evangélikus Egyház
0



Szent Mihály templom
0



Bűnbánó Magdolna Római Katolikus Templom
6



Bakonyi Gyilkos-tó (Hubertlaki-tó)
6



Kisvasút emlékhely
4



Odvaskő-barlang
25



Ősfenyves
6



Boroszlán Tanösvény
0



Gerence-völgyi autóspihenő
7



Szár-hegyi kilátó
6



Kék-hegyi földvár sáncai
10



Noszlopy-kunyhó romja
4



Rablólovag-vár (Bakonyújvár)
5



Vajda Péter Kilátó - Kőrishegy
14



Pápalátó-kő
10



Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3



Kőris-hegyi Ördög-lik
6



Witt-kilátó
7



Likas-kő
7



Tönkölösi Likas-kő
5



Százhalom halomsírok
8



Millenniumi Park
15



Trófea és kőzetbemutató
4



Köves-hegyi Terasz Kilátó
6



Közeli Rendezvények <20 km (0)
Falunap Bakonyszentlászló
2023. 08. 12.

1



Búcsúi Bál Bakonyszentlászló
2023. 07. 01.

1



Író-olvasó találkozó
2023. 06. 08.

0



Kiállítás nemezelő és hímző szakkörök munkáiból
2023. 06. 07.

1



Az Összetartozás Hídjának átadási ünnepsége
2023. 06. 03.

181



V. Hungarikum Fesztivál
2023. 06. 03.

336



Gyermeknap és nyílt nap Szépalmán
2023. 05. 28.

0



Pünkösd Bakonybélben
2023. 05. 26.

0



Hősök napja
2023. 05. 25.

0



Ukrán-Magyar Klasszikus és Népzenei találkozó III.
2023. 05. 19.

1



Elszármazottak találkozója Ravazd
2023. 05. 06.

1



TeSzedd
2023. 04. 22.

0



Teljesítménytúrák Ravazdi Róka és Pannonhalma
2023. 04. 22.

0



ELMARAD!!! XIV. Medvehagymás Napok Bakonybélben
2023. 04. 15.

1



FRISSÍTVE! Pénzesgyőri Húsvétolás
2023. 04. 08.

52



Húsvéti vásár Szépalmán az állatvédelem jegyében
2023. 04. 07.

0



Tiszta-víz forrás túra
2023. 03. 22.

0



Hat forrás útja túra
2023. 03. 19.

0



Monostorkosságok
2023. 03. 18.

0



Hóvirág- és Tőzike Túra Bakonybél
2023. 03. 11.

1



FRISSÍTVE! VIII. Bakonybéli Hagyományőrző Falusi Disznóvágás
2023. 02. 11.

154



FRISSÍTVE! Falusi Disznóvágás Pénzesgyőrben
2023. 02. 04.

74



Hat forrás útja füzet bemutató túrája
2023. 01. 22.

0



I.Ravazdi mini színjátszó találkozó
2023. 01. 21.

1



Mindenki Karácsonya
2022. 12. 18.

0



Meghívó a Mindenki Karácsonya ünnepségre
2022. 12. 17.

1



Kövi Szabolcs adventi koncertje Bakonybélben
2022. 12. 10.

1



Frissítve! Mikulásváró ünnepség
2022. 12. 06.

85



Adventi koncertsorozat 2022 Bakonybél Szent Mauríciusz Monostor
2022. 12. 03.

3



FRISSÍTÉS! Mikulás Ünnepség 2022
2022. 12. 03.

0



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szentlászlói Kalandpark
18



Focipálya
4



Pihenőpark
6



Sportpark
7



Szarvas tó
1



Teniszpálya
3



Ravazdi Erdésztó
12



Helyi Szolgáltatások (0)

Sajnos nem tudunk egyről sem... :(
Bakonyszücs hírei (0)

Nincsenek kapcsolódó híreink... :(