Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
Hivatal: Bakonytamási, Széchenyi utca 1.
Telefon: +3689352255
GPS koordináták
É: 47.4126313
K: 17.7348272
0 0 3658

Hol található? Nagy térkép >>

Település leírása

Bakonytamási község Veszprém megyében, a Pápai járásban. Bakonytamási község a Kisalföld déli határán, a Bakony északi szélén, a Bakonyalja és a Sokoróalja találkozásánál fekszik. A Kisbér – Pápa közötti útvonalon közelíthető meg.

Szomszédos települések: Gic, Pápateszér, Románd.

A falu területén őskori és ókori leletek is találhatók, első említése 1262-történik. Nevének eredete: Tamásé, sokáig jobbágyfaluként tartották számon. A mohácsi vész után kiürült a falu, majd csak az 1600-as években települt be újra. Ekkoriban alakult ki címere, a helység szekérkereket ábrázoló pecsétnyomója, melynek felirata: „Thamasi falv pecseti 1695”.

1902. október 1-jén Bakonytamásit nagyközséggé nyilvánították, még ebben az évben nyitották meg a rajta átvezető Tatabánya–Pápa-vasútvonalat is.
1910-ben 986 lakosából 983 magyar volt. Ebből 287 római katolikus, 651 evangélikus, 35 izraelita volt.
A 20. század elején Veszprém vármegye Pápai járásához tartozott.

Az 1970-es években a községi közös tanács központja Pápateszér lett, majd a rendszerváltáskor nyerte vissza ismét önállóságát.

Forrás: wikipédia

Közeli Szállások <15 km (0)

Bakonyi Margaréta Vendégház

~5.5 km-re a település központjától
20 0 9375

Bakonyi-Vándor Túralak és Kemping

~5.5 km-re a település központjától
10 0 15521

Detti Vendégház

~5.7 km-re a település központjától
19 0 10064

VE-DI Vendégház

~5.8 km-re a település központjától
7 0 8597

Blanka Villa Wellness Home

~5.8 km-re a település központjától
33 0 2002

Józsi Papa Vendégháza

~6 km-re a település központjától
18 0 14231

Bakonyszentlászlói Krójer Vendégház

~6.2 km-re a település központjától
43 0 7735

Erzsébet Vendégház

~6.3 km-re a település központjától
21 0 8908

Döre Vendégház

~6.3 km-re a település központjától
26 0 16150

Sárdos Vendégház

~6.5 km-re a település központjától
7 0 8902

Derű Vendégház

~7.2 km-re a település központjától
24 0 6833

Ősfenyves vendégház

~7.3 km-re a település központjától
7 0 11931

Marika vendégház

~7.5 km-re a település központjától
6 0 14634

Hódos-éri Vadászház

~7.5 km-re a település központjától
13 0 11960

Szikla vendégház

~7.6 km-re a település központjától
8 0 15052

Naprózsa Vendégház

~7.6 km-re a település központjától
36 0 13606

Boróka Vendégház és Vadásztanya

~7.8 km-re a település központjától
4 0 8767

Bakony Pihenő Turistaház

~8.1 km-re a település központjától
20 1 19295

Bakonyi Turistaház

~8.2 km-re a település központjától
15 1 25714

Likas-kő vendégház

~8.2 km-re a település központjától
10 1 17532

Öregbakony Turistaház

~8.7 km-re a település központjától
21 2 20323

Kőpince Fogadó és Vendégház

~8.8 km-re a település központjától
13 0 12516

HosszúHáz turistaszálló

~8.8 km-re a település központjától
13 1 21719

Cuha-völgye vendégház

~8.9 km-re a település központjától
12 1 20814

Villebaldi Vendégház

~11.4 km-re a település központjától
3 0 194

Ravazdi Erdei Iskola - szállás

~11.4 km-re a település központjától
15 0 214

Huszárokelőpusztai Vadászház és Üdülőház

~11.6 km-re a település központjától
8 0 18022

Erdésztó Vendégházak

~11.8 km-re a település központjától
12 0 283

Erdő Szíve Vendégház, Károlyháza

~12.1 km-re a település központjától
17 1 17842

Hóvirág Panzió

~13 km-re a település központjától
5 0 10311

Közeli Látványosságok <15 km (0)

II. Világháborús Emlékhely

~5.3 km-re a település központjától
4 0 2342

Nagyboldogasszony Templom

~5.3 km-re a település központjától
20 0 2988

Bakonyszentlászlói Evangélikus Egyházközség, templom

~5.5 km-re a település központjától
24 0 12191

Szent László templom

~5.7 km-re a település központjától
4 0 10801

Bottyán János-forrás

~5.8 km-re a település központjától
3 0 7938

Vak Bottyán park

~5.8 km-re a település központjától
7 0 11568

Bakonygyiróti Pincesor (Öreghegy)

~6.1 km-re a település központjától
13 1 17433

Ősfenyves

~6.5 km-re a település központjától
6 0 21852

Zsörk és Kápolnája

~7.2 km-re a település központjától
9 0 18002

Bűnbánó Magdolna Római Katolikus Templom

~7.3 km-re a település központjától
6 0 15517

Millenniumi Erdész Emlékmű

~7.6 km-re a település központjától
1 0 195

Hódos-éri viadukt

~7.8 km-re a település központjától
9 0 18480

Pakuts pihenő

~8.1 km-re a település központjától
3 0 14257

Likas-kő

~8.3 km-re a település központjától
7 0 45759

Remete-barlang

~8.4 km-re a település központjától
3 0 14959

Zsivány-barlang

~8.4 km-re a település központjától
3 0 20091

Alsó-Cuha szurdok

~8.4 km-re a település központjától
7 0 29496

Pápalátó-kő

~8.4 km-re a település központjától
10 0 30650

Ördög-rét

Veszprém megye
~8.5 km-re a település központjától
7 0 27714

Tájház

~8.7 km-re a település központjától
5 0 1798

Öreg Tölgy

~8.7 km-re a település központjától
13 0 11489

Koppány Kápolnája

~8.8 km-re a település központjától
4 0 3872

Kőpince-forrás

~9 km-re a település központjától
5 0 21740

Kőpince-barlang

~9.3 km-re a település központjától
6 0 26666

Betyár-pamlag kőfülke

~9.5 km-re a település központjától
3 0 17762

Cuha-völgyi vasútépítési emlékmű

~9.8 km-re a település központjától
5 0 17982

Szent Borbála templom

~9.9 km-re a település központjától
4 0 4262

Cuha-völgyi vasúti viadukt

~9.9 km-re a település központjától
6 0 26256

Zörög-tető

~10.5 km-re a település központjától
9 0 25204

Hadifogolytábor emlékei

~10.6 km-re a település központjától
1 0 2149

Közeli Rendezvények <20 km (0)

Falunap Bakonyszentlászló

~5.8 km-re a település központjától
2023. 08. 12.
1 0 58

Búcsúi Bál Bakonyszentlászló

Győr-Moson-Sopron megye
~5.6 km-re a település központjától
2023. 07. 01.
1 0 36

V. Hungarikum Fesztivál

~12.8 km-re a település központjától
2023. 06. 03.
0 0 176

Gyermeknap és nyílt nap Szépalmán

~14.8 km-re a település központjától
2023. 05. 28.
0 0 240

XV. NO MOTOR Cseszneken

Veszprém megye
~12.9 km-re a település központjától
2023. 05. 27.
0 1 505

Pünkösd Bakonybélben

Veszprém megye
~17.9 km-re a település központjától
2023. 05. 26.
0 0 119

Hősök napja

Veszprém megye
~18 km-re a település központjától
2023. 05. 25.
0 0 106

Pannonhalmi Gasztropiknik és Borünnep

Győr-Moson-Sopron megye
~15.7 km-re a település központjától
2023. 05. 20.
1 0 164

Ukrán-Magyar Klasszikus és Népzenei találkozó III.

~17.8 km-re a település központjától
2023. 05. 19.
1 0 238

Elszármazottak találkozója Ravazd

~11.5 km-re a település központjától
2023. 05. 06.
1 1 414

TeSzedd

Győr-Moson-Sopron megye
~5.8 km-re a település központjától
2023. 04. 22.
0 0 413

Teljesítménytúrák Ravazdi Róka és Pannonhalma

~11.5 km-re a település központjától
2023. 04. 22.
0 0 481

ELMARAD!!! XIV. Medvehagymás Napok Bakonybélben

Veszprém megye
~17.8 km-re a település központjától
2023. 04. 15.
1 0 640

Húsvéti Orgonahangverseny

~15.7 km-re a település központjától
2023. 04. 10.
0 0 367

FRISSÍTVE! Pénzesgyőri Húsvétolás

~20.8 km-re a település központjától
2023. 04. 08.
52 1 322

Húsvéti vásár Szépalmán az állatvédelem jegyében

~14.8 km-re a település központjától
2023. 04. 07.
0 1 362

Tiszta-víz forrás túra

~17.9 km-re a település központjától
2023. 03. 22.
0 0 470

Hat forrás útja túra

~17.6 km-re a település központjától
2023. 03. 19.
0 0 436

Monostorkosságok

Veszprém megye
~17.9 km-re a település központjától
2023. 03. 18.
0 0 675

Hóvirág- és Tőzike Túra Bakonybél

Veszprém megye
~14.5 km-re a település központjától
2023. 03. 11.
1 0 746

FRISSÍTVE! VIII. Bakonybéli Hagyományőrző Falusi Disznóvágás

~17.8 km-re a település központjától
2023. 02. 11.
154 1 3071

FRISSÍTVE! Falusi Disznóvágás Pénzesgyőrben

~20.8 km-re a település központjától
2023. 02. 04.
74 1 1277

Hat forrás útja füzet bemutató túrája

~17.6 km-re a település központjától
2023. 01. 22.
0 0 323

I.Ravazdi mini színjátszó találkozó

~11.6 km-re a település központjától
2023. 01. 21.
1 0 356

Mindenki Karácsonya

~11.6 km-re a település központjától
2022. 12. 18.
0 1 238

Meghívó a Mindenki Karácsonya ünnepségre

~18 km-re a település központjától
2022. 12. 17.
1 0 846

Kövi Szabolcs adventi koncertje Bakonybélben

~17.6 km-re a település központjától
2022. 12. 10.
1 0 908

Frissítve! Mikulásváró ünnepség

~13 km-re a település központjától
2022. 12. 06.
85 1 860

Adventi koncertsorozat 2022 Bakonybél Szent Mauríciusz Monostor

~17.9 km-re a település központjától
2022. 12. 03.
3 0 904

FRISSÍTÉS! Mikulás Ünnepség 2022

~20.8 km-re a település központjától
2022. 12. 03.
0 1 645

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Pihenőpark

~5.3 km-re a település központjától
6 0 2218

Sportpark

~5.4 km-re a település központjától
7 0 2246

Focipálya

~6 km-re a település központjától
4 0 5421

Szentlászlói Kalandpark

~8.7 km-re a település központjától
18 0 15187

Teniszpálya

~11.1 km-re a település központjától
3 0 262

Ravazdi Erdésztó

~11.7 km-re a település központjától
12 0 393

Sportpark

~13.4 km-re a település központjától
5 0 1448

Focipálya

~18.1 km-re a település központjától
4 0 5093

Mayer-tó

~20.4 km-re a település központjától
1 0 6730

Szarvas tó

~22 km-re a település központjától
1 0 5597

Helyi Szolgáltatások (0)


Sajnos nem tudunk egyről sem... :(

Bakonytamási hírei (0)


Nincsenek kapcsolódó híreink... :(
^