É: 47.1818528
K: 17.6833735



Hol található? Nagy térkép >>
Település leírása
Csehbánya egy németajkú kis település a Magas-Bakonyban, megkapóan szép környezetben, a Torna patak erdőktől övezett völgyében.
A faluba 4 km hosszú aszfaltozott út vezet, mely 1963-ban készült el, Városlődnél ágazik el a 8. számú főútról.
A falu határa Németbánya, Szentgál, Városlőd és Kislőd határával szomszédos.
A község neve fordítás eredménye, amely az alapítók nemzetiségére, illetve eredeti lakhelyére utal. Az üveghuta alapítása, és ezzel együtt a település történetének kezdete, 1761-re tehető. Ekkor a pillei hutamester, Adler Ferdinánd engedélyt kapott a veszprémi püspöktől egy új huta létesítésére. Az új üzembe magával hozta Pilléről a cseh származású üvegkészítő szakembereket is. Az eddigi kutatások eredménye szerint az üveghuta 1760-1796 között működött. Különböző alakú és nagyságú poharakat, palackokat, valamint kerek ablaküvegeket készítettek fehér és zöld színben. Miután 1796-ban püspöki utasításra, feltehetően az erdők védelmében, be kellett fejezni az üvegkészítést, a munkások egy része Németbányára, Lókútra, Pénzeskútra költözött, de a település Városlőd pusztájaként továbbra is megmaradt. Az 1869-es népszámlálás idején viszont már önálló helységként szerepelt.
Az üveghuta megszűnte után, az itt élők megélhetési forrása a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás lett, néhányan a bányászatban vagy az iparban helyezkedtek el.
Csehbányán az 1830-as évektől tudunk iskoláról. Ebben az időben a tanulók, szüleik és a tanító egyaránt németül beszéltek. 1963-1975 között történt az iskola fokozatos bekörzetesítése Városlődre. A csehbányai gyerekek ma Városlődre járnak óvodába és iskolába.
Bár Csehbánya jelenleg a Városlődi Körjegyzőséghez tartozik, a község teljesen önálló, az irányítást, a gazdálkodást saját képviselő-testülete végzi.
Városlőd és Csehbánya között csaknem félúton, alig száz méterre a bekötőúttól találhatók a hajdani Hölgykő várának nyomai. A várat, mely a bakonyi erdőispánság egyik székhelye volt, először 1321-ben említik az oklevelek. Utolsó várnagya valószínűleg Giczi János volt. Nagy Lajos 1378-ban kelt oklevele már arról tesz említést, hogy a várat a Karthauzi szerzetesek kapták meg lebontásra a királytól. Köveiből épült fel a városlődi karthauzi kolostor. A hajdani várból ma már csak egy ciszterna nyomai láthatók. A sziklafalon emléktábla idézi az első bakonyi erdőispánságot.
Községünk természeti adottságainál fogva, két részből áll, melyeket egymástól egy körülbelül 1 km hosszú erdőszakasz választ el.Községünk lakossága jelenleg 283 fő. A településen a régi mesterségek még ma is jelen vannak, a lakosok aktívan őrzik sváb hagyományaikat. A városok forgalma és a túlhajtott életmód egyre több családot &bdquokerget&rdquo ki a szabadba, vidékre, a természet közelébe. Most már kevésbé vonzó a város forgataga, így a helyi fiatalok sem akarnak elköltözni, inkább keresik annak lehetőségét, hogy községünkben maradhassanak, itt alapíthassanak családot. Rajtuk kívül sok más, messziről jött vendég számára kedves a Bakony, így az ország minden pontjáról megtalálnak bennünket, s eljönnek hozzánk. A friss, tiszta, sokak szerint &bdquogyógy&rdquo levegő sokakat csábít a településre pihennek, túráznak, vagy éppen letelepednek nálunk.
forrás: csehbanya.hu
Közeli Szállások <15 km (0)
Szentkereszty Vendégház
10



Milano Vendégház
28



Mókus - Lak
6



Vándordiák Vendégház
13



Füsti Apartman
4



Muskátli Magánszállás
12



Bakonybél Vendégház
16



Bakonybél Apartmanház
24



Bakonybéli Patakpart Vendégház
10



Bakonyi Kemencésház
21



Bakonyi Csillag Vendégház
17



Fenyves Vendégház
35



Apartman Bernát
23



Haik Vendégház
10



Park Vendégház
37



Bakonyi Hóvirág
21



Pékház Apartman
16



BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7



Borostyán Vendégház
10



Liliom Vendégház
67



Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20



Bakonyi Mandala Vendégház
9



Bakonyi Sárgarigó
13



Békaváros Házikó
29



Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló és étterem
11



Bakony Hotel ***
7



Pikoló Vendégház
4



Dublecz Vendégház
16



Bakonyvári Vendégház
10



Közeli Látványosságok <15 km (0)
Hölgykő vára
8



Roth Gyula tanösvény
7



Autós erdei pihenő
7



Pisztrángos-tó
4



Tiszta-víz-forrás
6



Középső-Hajag: Kommunikációs állomás
7



Sarlós Boldogasszony templom
0



Kerámika Városlőd kft.
1



Hajszabarnai Pénz-lik
5



Törkő-lik
2



Csúrgó-kút
2



Pápavár
4



Iharkút, kitelepített falu és emlékpark
6



Szent Euszták Római Katolikus Templom
1



Szentháromság templom
3



Falumúzeum
30



Porcelánművészeti Múzeum
16



Porcelanium Látogatóközpont Herend
3



Tevelvár
8



Szent-kút (Borostyán-kút)
83



Református Imaház és harangtorony
3



Csurgó-forrás
2



Harangjáték
7



Szent Mauríciusz Monostor
6



Nepomuki Szent János szobra
3



Erdők Háza
5



Pannon Csillagda
28



Bakonybéli Tájház
26



Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
62



Közeli Rendezvények <20 km (0)
Kiállítás nemezelő és hímző szakkörök munkáiból
2023. 06. 07.

1



Az Összetartozás Hídjának átadási ünnepsége
2023. 06. 03.

181



V. Hungarikum Fesztivál
2023. 06. 03.

336



Gyermeknap és nyílt nap Szépalmán
2023. 05. 28.

0



Pünkösd Bakonybélben
2023. 05. 26.

0



Hősök napja
2023. 05. 25.

0



Ukrán-Magyar Klasszikus és Népzenei találkozó III.
2023. 05. 19.

1



ELMARAD!!! XIV. Medvehagymás Napok Bakonybélben
2023. 04. 15.

1



FRISSÍTVE! Pénzesgyőri Húsvétolás
2023. 04. 08.

52



Húsvéti vásár Szépalmán az állatvédelem jegyében
2023. 04. 07.

0



Tiszta-víz forrás túra
2023. 03. 22.

0



Hat forrás útja túra
2023. 03. 19.

0



Monostorkosságok
2023. 03. 18.

0



Hóvirág- és Tőzike Túra Bakonybél
2023. 03. 11.

1



FRISSÍTVE! VIII. Bakonybéli Hagyományőrző Falusi Disznóvágás
2023. 02. 11.

154



FRISSÍTVE! Falusi Disznóvágás Pénzesgyőrben
2023. 02. 04.

74



Hat forrás útja füzet bemutató túrája
2023. 01. 22.

0



Meghívó a Mindenki Karácsonya ünnepségre
2022. 12. 17.

1



Kövi Szabolcs adventi koncertje Bakonybélben
2022. 12. 10.

1



Frissítve! Mikulásváró ünnepség
2022. 12. 06.

85



Adventi koncertsorozat 2022 Bakonybél Szent Mauríciusz Monostor
2022. 12. 03.

3



FRISSÍTÉS! Mikulás Ünnepség 2022
2022. 12. 03.

0



Jótékonysági Off-Road találkozó
2022. 12. 03.

9



Márton Nap Pénzesgyőrön
2022. 11. 12.

0



Márton napi forgatag
2022. 11. 11.

1



Márton Nap Fenyőfőn
2022. 11. 05.

1



Bécsi Bizánci és Hagyományos Görög Zene Intézet Kórusa Bakonybélben
2022. 10. 15.

0



Gerence-parti Pityóka Party
2022. 10. 08.

1



Gellért ünnep Bakonybélben
2022. 09. 24.

1



Egyházzenei és kórus találkozó

1



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szarvas tó
1



Szentlászlói Kalandpark
18



Helyi Szolgáltatások (0)

Sajnos nem tudunk egyről sem... :(
Csehbánya hírei (0)

Nincsenek kapcsolódó híreink... :(