É: 47.227925
K: 17.5482451



Hol található? Nagy térkép >>
Település leírása
Veszprém megye nyugati szélén Pápától délkeleti irányban, az Észak-Bakony lankás dombvidékén, a Bittva-patak völgyében Gannával határosan, Pápakovácsitól és Tapolcafőtől mintegy 6 km-re települt az alig 280 lakosú kis falu. Döbrönte neve a szláv DOBRETE személynévből származik, melyet 1330-ban említ egy oklevél DEBRENTHE néven. A névforma alapján XI. századi település lehetett. Egy határjárás során 1240-ben említik, mint falut, de a régészeti leletek az bizonyítják, hogy a település már a római korban is lakott volt.A közoktatás intézményei 2008-as évtől Pápakovácsiban találhatók, mivel a Ganna-Döbrönte Közösen Fenntartott Német Nemzetiségi Óvoda a gyermeklétszám csökkenése miatt megszűnt. Az általános iskolás gyermekek nagy része a Pápakovácsi Kastély Oktatási Központban tanul. Középiskolás tanulmányaikat zömmel a pápai középiskolákban folytatják.
A faluban háziorvosi szolgálat működik, az itt élők gyógyszereiket a háziorvosnál is meg tudják vásárolni
A településen vezetékes kábeltelevíziós rendszer és internet szolgáltatás van kiépítve.
Kéthetente történik a hulladéktároló edények kiürítése.
A településnek művelõdési háza és egy kis könyvtára is van.
Döbröntén mobil posta szolgáltatás működik.
A faluban egy élelmiszerbolt és egy csárda (Szarvaskő Csárda) egy hotel (Hasik hotel) illetve több vendégház is található
Igény szerint hétköznap lehetőség nyílik a meleg ebéd házhoz szállítására.
A kikapcsolódást, szórakozást segíti a sportpálya, a játszótér illetve kulturális szempontból nagy hangsúlyt kap a szabadtéri színpad.
A falu fölött magasodó "várhegy" oldalán az 1980-as években sípályát alakítottak ki. Az elsősorban kezdőknek ajánlható rövid pályához egyszerű felvonó is tartozik.
Közeli Szállások <15 km (0)

Sajnos nem tudunk egyet sem a közelben... :(
Közeli Látványosságok <15 km (0)
Szarvaskő vára
8



Fájdalmas Szűz templom
0



Eszterházy Mauzóleum
7



"Szentkép" - Mária kegyhely a Bende-erdőben
1



Ödön-forrás
9



Református Imaház és harangtorony
3



Falumúzeum
30



Szentháromság templom
3



Szentkút
7



Kálvária domb és Kápolna
19



Csúrgó-kút
2



Sarlós Boldogasszony templom
0



Iharkút, kitelepített falu és emlékpark
6



Autós erdei pihenő
7



Pisztrángos-tó
4



Roth Gyula tanösvény
7



Református Templom
1



Tevelvár
8



Szár-hegyi kilátó
6



Hajszabarnai Pénz-lik
5



Pápavár
4



Bakonyi Gyilkos-tó (Hubertlaki-tó)
6



Kerámika Városlőd kft.
1



Hölgykő vára
8



Kékfestő Múzeum
6



Szent Mihály templom
0



Evangélikus Egyház
0



Koppány Kápolnája
4



Tájház
5



Közeli Rendezvények <20 km (0)
Bakonyi barangolás teljesítménytúra
2023. 10. 07.

0



Gellért Ünnep Bakonybélben
2023. 09. 22.

0



Frissítve! Bakonybél Falunap 2023
2023. 08. 05.

88



Faünnep Bakonybél
2023. 07. 08.

1



Pünkösd Bakonybélben
2023. 05. 26.

0



Hősök napja
2023. 05. 25.

0



Ukrán-Magyar Klasszikus és Népzenei találkozó III.
2023. 05. 19.

1



Tiszta-víz forrás túra
2023. 03. 22.

0



Monostorkosságok
2023. 03. 18.

0



Hóvirág- és Tőzike Túra Bakonybél
2023. 03. 11.

1



FRISSÍTVE! VIII. Bakonybéli Hagyományőrző Falusi Disznóvágás
2023. 02. 11.

154



Meghívó a Mindenki Karácsonya ünnepségre
2022. 12. 17.

1



Kövi Szabolcs adventi koncertje Bakonybélben
2022. 12. 10.

1



Adventi koncertsorozat 2022 Bakonybél Szent Mauríciusz Monostor
2022. 12. 03.

3



Bécsi Bizánci és Hagyományos Görög Zene Intézet Kórusa Bakonybélben
2022. 10. 15.

0



Gellért ünnep Bakonybélben
2022. 09. 24.

1



Egyházzenei és kórus találkozó

1



1Úton Nemzetközi Zarándoknap
2022. 08. 13.

1



Perseidák Programsorozat 2022
2022. 08. 11.

1



Kodály 100
2022. 08. 07.

0



Bakonybél, Falunap 2022
2022. 08. 06.

1



FRISSÍTVE! Faünnep Bakonybélben
2022. 07. 16.

161



Monostori Nyílt Nap
2022. 07. 02.

1



Éjszakai program
2022. 06. 18.

0



Gyereknap Bakonybél 2022
2022. 06. 04.

1



Pünkösdi programok
2022. 06. 03.

1



XX. Országos Ifjúsági Néptánctalálkozó - Pápa
2022. 05. 20.

0



Jásdi Húsvétváró 2022

0



Müller Nándor: Kalandozásaim a Bakonyban könyvbemutató
2022. 04. 07.

2



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Helyi Szolgáltatások (0)

Sajnos nem tudunk egyről sem... :(
Döbrönte hírei (0)

Nincsenek kapcsolódó híreink... :(