Komár László emlékhely
Komár László táncdalénekes egy kis bakonyaljai községben, Adásztevelen látta meg a napvilágot.
Komár László talán legismertebb slágere, a Táncoló fekete lakkcipők ihlette meg az Adásztevelről származó Cseke Szilárd képzőművészt, akinek alkotását a 870 lelkes Veszprém megyei településen állították fel, emlékezve a híres énekesre.
Forrás: internet
Táncoló fekete lakkcipők
Komár László 1944. november 28-án született Adásztevel községben. 1962-1965 között a Scampolo, majd 1965-1967 között a Dogs együttes tagja volt. 1966-ban részt vett a Táncdalfesztiválon. 1969-1970 között az Atlas és a Bergendy-együttessel lépett fel. 1971-1972 között a Non-Stop együttes énekese volt.
Ekkor jelent meg első szólókislemeze Jóbarátom címmel. 1973-ban a Szemek, Szájak, Szívek együttes tagja volt. 1981-ben jelent meg első önálló nagylemeze, Pepita, melyet később számos újabb követett.
Dalai rock and roll stílusúak, a magyar Elvis Presleynek is nevezték, mivel saját bevallása szerint is rajongója volt és már a Scampolóval is számos Elvis-számot adtak elő. A hatvanas években a zenekar énekeseként óriási szerepet vállalt a műfaj magyarországi meghonosításában.
Legnagyobb slágerei közé tartozik a Mondd, kis kócos, a No miss, illetve a Táncoló fekete lakkcipők.

Komár László
2011. november 28-án Hungaroton kiadó Életműdíjat adományozott neki.
2012. október 17.-én (67 évesen) hunyt el, budapesti otthonában.
Forrás: ATEMPO.sk / wikipedia



