Erzsébet királyné szobra (Sissi-liget)
- Látványosság
- 2016. 01. 22. 00:00
- 2016. 06. 02. 14:59
- 2986
Minden közösség, így az Ősiben élő emberek is megteremtették a saját legendájukat, ami náluk Erzsébet királynéhoz kötődik. Az emlékezet szerint a XIX. század második felében járt a településen az akkor épülő Nádor-csatornával kapcsolatos ünnepségen.
Az is bizonyos, hogy a királyné 1898-as halálát követően Darányi Ignác akkor földművelésügyi miniszter három millió emlékfát ültetett el Magyarország falvaiban, s ezek közül három még ma is itt áll Ősi határában, mintegy körülölelve a 2007-ben átadott mellszobrot.Erzsébet királyné névünnepén (november 19-én) irodalmi műsorral és bécsi teadélutánnal emlékeznek Erzsébet királynéra. 
A Sissi liget a falu várpalotai falukapujánál helyezkedik el. Itt ültették halálának emlékére, Darányi Iván Földművelésügyi Miniszter jóvoltából az 5 db vadgesztenyefát, amelyből 3 épségben meg van.
A falu ezeréves ünnepén 2009-ban a program részeként 3 gesztenyefát ültettek és koszorút helyeztek el az emlékligetben. Az eseményreSchermann Mariannát, a királyné vér szerinti leszármazottját is meghívták a helyiek.Simon M. Veronika festőművésztől a királyné portréját is átvehette Kerekes Anna polgármester.

Látnivalók (80 darab)
Összes

Feszületek és szakrális emlékhelyek útja


Római katolikus plébánia, Szent István király templom


Szentkirályszabadjai Református Templom és gyülekezet


Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
Szálláshelyek (80 darab)
Összes
