Szent Villebald Templomrom
- Látványosság
- 2023. 01. 27. 14:42
- 2023. 01. 27. 18:10
- 2495
Bár régészeti kutatások, és a szántás közben előkerülő leletek is bizonyítják, hogy Ravazd már a római korban is lakott volt, ma még sajnos nem rendelkezik a falu olyan kiállítással, ahol ezeket a tárgyi emlékeket meg lehetne tekinteni.
A turisták számára látogatható legrégebbi történelmi emlék a ma Bilebárdnak nevezett dombon felállított fakereszt és emléktábla, valamint a középkori Szent Villebald templom rekonstruált alapjai. Hajdanán ezen a kis dombon állt Villebald temploma ― az egyetlen Magyarországon, melyet az angol származású eichstätti püspök tiszteletére építettek ― mely a középkorban híres búcsújáróhely volt. A templomról az első írásos utalás a 11. századból való, majd a 18. századig több írás, hagyatéki szerződés is említi a remeték által lakott helyet. A templom tiszteletét a középkorban fokozta a közelben található forrás is, melynek gyógyhatást tulajdonítottak. Sajghó főapát a 18. század elején Naplójában így ír erről: „A szent Villebald-templom melletti forrás a Ravazdnak mondott falu területén sok betegséget meggyógyított.” (Sólymos Szilveszter OSB, 2000. 15.o.) Az ősi templom sorsa a bencés rend 1786-os feloszlatásával, és a falu új templomának elkészültével pecsételődött meg: a remeték elhagyták, a falakat elhordták építkezésekhez, többek közt a pannonhalmi könyvtár épületéhez.

Látnivalók (80 darab)
Összes

Taki Játék és Nosztalgia Múzeum


Feszületek és szakrális emlékhelyek útja


Szentkirályszabadjai Református Templom és gyülekezet


Római katolikus plébánia, Szent István király templom
Szálláshelyek (80 darab)
Összes
