Populáris hír 2026. 03. 20 09:32
Vegyetek részt egy izgalmas amatőr fotóversenyben! Mutasd meg, Te hogyan látod Bakonybélt a négy évszakban!
2016.május 16-án az Önkormányzat, a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Községi Könyvtár által közösen meghirdetett kirándulásra kerülhetett sor.
2016.május 16-án az Önkormányzat, a Német Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Községi Könyvtár által közösen meghirdetett kirándulásra kerülhetett sor. Pünkösdi kirándulásunk a Paloznakon felépült Meseközpontba vezetett. 16 fővel indultunk útnak 8,00 órakor a két – közös Önkormányzat által biztosított – falugondnoki járattal. Odaérkezéskor örömmel és kedvesen fogadtak bennünket.
Körbejártuk a Meseközpont csodálatosan kialakított környezetét.
Paloznak a Balaton-felvidéken, Csopak tőszomszédságában terül el. A Meseközpont ennek a Hild-díjas falunak a határában épült. A kétszárnyú kapun belül egy egyhektárnyi területen állnak az épületek, van veteményes és fűszerkert. Sok a termő gyümölcsfa, szőlő,málna, eper és ribizli is szüretelhető.A telken három nagy épület áll: a Tündérkert, az Óperenciás és a Madárház röpdével.
Miután mindent feltérképeztünk, első állomásként bejelentkeztünk a Madárház és a Röpde épületébe. Sok-sok madár csipogott, csivitelt, énekelt és búgott a falak és a kerítés mögött. Odabent szabadon repdeső, sétálgató madarak fogadtak bennünket. Pintyek, hullámos papagájok, fürjek népesítették be a teret. Némelyek olyan szelídek voltak, hogy a gyermekek tenyeréből csipegették az apró magvakat. Hasznos tájékoztatást kaptunk minden kis élőlényről.
Ezután különféle kézműves foglalkozásokon vehettünk részt, majd az ebéd elfogyasztása után ellátogattunk a közelben lévő Balatonfüredre, ahol ismételt Pünkösdi hangulat vett körbe bennünket. A gyerekek vidáman játszottak a sétányon, örültek a Balatonban lubickoló vadkacsáknak. Barangolásunk során fagyiztunk egy jót, majd elindultunk hazafelé.
Úgy érzem mindenki gazdag élménnyel térhetett otthonába, hiszen örömmel köszönték meg a kikapcsolódást. Köszönöm mindenkinek aki eljött, és jól érezte magát.
Pénzesgyőr, 2016. május 18.
Szautner Jánosné
könyvtáros
Populáris hír 2026. 03. 20 09:32
Vegyetek részt egy izgalmas amatőr fotóversenyben! Mutasd meg, Te hogyan látod Bakonybélt a négy évszakban!
Hatósági hír 2026. 03. 19 12:47
2026. márciusi hírlevél
Bakonybél Kulturális hír 2026. 03. 18 09:17
A kiállítás novemberig naponta 9 órától 16 óráig megtekinthető
Gasztronómia 2026. 03. 13 08:23
Nevezzen be a versenyre!
Kulturális hír 2026. 03. 20 14:20
A szervezők a program- és időpontváltozás jogát fenntartják!
Jásd Populáris hír 2026. 03. 03 15:02
Marketinghez értő, kultúrában jártas, kapcsolatokkal rendelkező, tárlatvezető munkatárs 4 órás vagy 8 órás, rugalmas munkaidő
Populáris hír 2026. 03. 03 11:46
Ne nyisd meg a mellékletet, ellenőrizd a feladót, és légy körültekintő...
Populáris hír 2026. 02. 25 16:11
2026. március 7-től 8-ig és március 28-tól 29-ig
Közszolgálati hír 2026. 03. 09 11:31
Lőtérértesítő Közszolgálati hír a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Közszolgálati hír 2026. 02. 06 12:31
FIGYELEM!
Populáris hír 2026. 02. 06 09:06
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 01. 21 15:17
Az önkormányzat és a civil szervezetek programjai 2026. augusztus 31-ig