Közszolgálati hír 2025. 12. 03 16:27
Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Veszprémbe és Ajkára
A Biblia megvásárlása most lehetséges. Általa a Falunk anyagilag és erkölcsileg is gazdagodik...
Tisztelt Sólyi Polgártársunk!
Bizonyára tudja, hogy miben hasonlít szeretett falunk, Sóly a Borsod megyei Vizsolyhoz?
A Sólyi ember méltán büszke arra, hogy itt épült fel egy hálaadó templom, országunkban az elsők között, István király akaratából. Joggal mondhatjuk, a kereszténység egyik bölcsője a falunk. Vizsolyi emberek méltán büszkék arra, hogy náluk nyomtatták ki az első magyar nyelvű bibliát, ami akkor hatalmas történelmi teljesítmény volt.
A Sólyi templomot nem lehet Vizsolyba vinni, azonban egy Vizsolyi biblia a miénk lehet. Történt ugyanis, hogy néhány Vizsolyi lokálpatrióta összefogott és felépítették az ősi nyomdát, eredeti ólombetűkkel. Addig járták a világot, amíg találtak egy papírmalmot, amelyik ugyanolyan vízjeles papírt merített, amelyből az eredetiek készültek. Korlátozott számban újranyomják és forgalomba hozzák, a hatalmas erkölcsi értékéhez méltóan. Lehetőségünk van egy példány megvásárlására.
Önkormányzatunk úgy döntött, hogy az 1 200 000 forint áru kiadvány megvásárlásához 300 000 forintot biztosít. Az Önkormányzat egy önálló számlát nyitott és Adakozásra hív minden lokálpatrióta és kereszténységére büszke Sólyi polgárt. Aki száz forintot tud nélkülözni a családi kasszából, akkor száz forinttal leszünk közelebb a célunkhoz. A számla neve, Sóly Község Önkormányzata „Vizsolyi Biblia”, száma OTP 11748007-15431497-10060005. Befizetési utalvány a Kultúrházban beszerezhető.
Nem titkoljuk, vannak kétkedők is. Azt kérdezik, nem járunk-e úgy, mint a Szent Kardal, a szabadtéri színpaddal, mással.
Határozottan állítjuk, nem. A Biblia, azoké lesz, akik adományt adtak a megvásárlásához. Önállóan senki, még az Önkormányzat sem dönthet a sorsáról. Eladásához, elajándékozásához, valamennyi tulajdonos beleegyezése kell, azaz a Szent Könyv forgalomképtelen lesz. Természetesen meg akarjuk mutatni a világnak az erkölcsi kincsünket. Szeretnénk bemutatni Sóly templomaiban, testvér településünkön Kisbaconban. Kölcsön lehet adni, szigorú feltételekkel. A kölcsönvevő felel a Biblia épségéért. Ha kár éri, a megvásárlási ár dupláját köteles fizetni a rongált példány visszaadása mellett.
Ezeket a szabályokat egy alapító okirat rögzíti, amit minden tulajdonos aláír. A tulajdonok nevei a Biblia belső oldalán megörökítésre kerülnek.
Tisztelt Barátunk!
A Biblia megvásárlása most lehetséges. Általa a Falunk anyagilag és erkölcsileg is gazdagodik. Tegyünk közös erőfeszítést, hogy a Biblia minél előbb a tulajdonunkba kerüljön.. Büszkék leszünk rá.
Sóly. 2018. november 17.
Önkormányzat.
A Vizsolyban nyomtatott biblia első lapja:

Közszolgálati hír 2025. 12. 03 16:27
Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Veszprémbe és Ajkára
Veszprém Populáris hír 2025. 12. 01 09:49
Csolnoky Ferenc Korház tájékoztatója 2025. december 1.
Öskü Populáris hír 2025. 11. 27 12:27
Az összegyűjtött játékok a falu karácsonyfája alá kerülnek
Közszolgálati hír 2025. 11. 27 18:59
Lőtérértesítő Közszolgálati hír a MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2025. 11. 20 09:36
Karácsonyi adománygyűjtést a KÖZJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY A VIDÉKI CSALÁDOKÉRT CSALÁD- ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT szervezésében
Közszolgálati hír 2025. 11. 19 09:24
Eljutás Budapestről és Székesfehérvárról Veszprémbe, Ajkára és Ljubljanába
Kulturális hír 2025. 11. 18 13:54
Hangolódjon velünk a karácsonyra!
Kulturális hír 2025. 11. 18 10:50
Mindenkit szeretettel várunk az Önkormányzat és a Civil szervezetek rendezvényeire
Porva Populáris hír 2025. 11. 13 19:14
Ménesjárás felé vezető út egy napos lezárásra kerül...
Turisztika 2025. 11. 04 18:44
– most a mesterséges intelligencia rangsorában
Kulturális hír 2025. 11. 04 09:26
„A történelem mi vagyunk. Ha tudni akarod hova megyünk, nézz vissza, honnan jöttünk.”
Populáris hír 2025. 10. 29 13:12
Bakonybél a 2. helyen a VEOL rangsorában