Kulturális hír 2026. 04. 20 15:16
Szeretettel várjuk a helyi kézművesek, őstermelők, alkotók és szolgáltatók jelentkezését a 2026. július 25-én megrendezésre kerülő Falunapra!
A kiállítás helyszíne: Hajmáskér, Muzeális Kiállítóhely, Tábori út 30-35
Ez év február hónap elején Hajmáskér település kultúrszervezője és kollégái, segítői, egy régi álom megvalósításához fogtak hozzá. Felhíváson keresztül szólították meg a macibarátokat. A közösség összefogásának eredményeképpen, gyűltek a különböző plüssmacik, macis tárgyak. Volt aki a több mint száz darabból álló gyűjteményét ajánlotta fel a kiállítás idejére, de voltak olyanok is, akik jelenlegi kedvencüket bízták rá a szervezők felügyeletére. Néhány édesanya, felnőtt gyermekének játékát vitte el a Muzeális Kiállítóhelyre, amelyek között volt 30-40 éves maci is. Akadt olyan felajánló, aki a nagypapájától örökölt, 50 esztendős félkarú brummogóval tette érdekesebbé a gyűjteményt.
Dancsó Valéria Művelődés Ház vezető kihangsúlyozta, hogy nagyon vigyáznak a tárgyakra és hálásak mindenkinek, aki részt vett a különleges kiállítás megvalósításában. A helyszínt két hétig látogathatják az érdeklődők, a belépés díjtalan.
A kiállítás megnyitóján közreműködtek az irodalmi klub tagjai, akik macis versekkel, mesékkel színesítették a programot. Tóth László a népdalkör vezetője, citerával és gitárral kísérve, közös éneklésre invitálta a kicsiket és nagyokat. A „jóízű” hangulatot, egy helybéli házilag készített macitortája, valamint macisüteményei fokozták.
A kiállítás helyszíne: Hajmáskér, Muzeális Kiállítóhely, Tábori út 30-35
A kiállítás látogatható: március 11-ig
Nyitva: Hétköznap 9-15 óráig, szerdán 18 óráig.
Szombat, vasárnap 10-12óráig.
Belépés díjtalan
Az eseményről tudósító, összefoglaló kisfilm hamarosan!
Szerző: Sárfi-Kovács Andrea
Útirány.hu
Kulturális hír 2026. 04. 20 15:16
Szeretettel várjuk a helyi kézművesek, őstermelők, alkotók és szolgáltatók jelentkezését a 2026. július 25-én megrendezésre kerülő Falunapra!
Kulturális hír 2026. 04. 17 13:59
Bakonybél nemcsak a Bakony közepe, hanem múltunk élő lenyomata is – egy olyan hely, ahol minden utca, minden épület történeteket mesél
Kulturális hír 2026. 04. 16 09:35
Bakonybél Község Önkormányzata kegyelettel emlékezik a holokauszt magyarországi áldozataira
Hatósági hír 2026. 04. 16 09:12
2026. áprilisi hírlevél
Közszolgálati hír 2026. 04. 10 17:09
Menjen el Ön is, menj el Te is szavazni!
Populáris hír 2026. 04. 10 08:09
"Aki egyszer itt járt, annak kedves emléket, szép élményeket idéz fel Bakonybél - a Bakony közepe"
Populáris hír 2026. 03. 31 12:00
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Kulturális hír 2026. 03. 31 11:22
Populáris hír 2026. 03. 23 13:46
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Hatósági hír 2026. 03. 19 12:47
2026. márciusi hírlevél
Bakonybél Kulturális hír 2026. 03. 18 09:17
A kiállítás novemberig naponta 9 órától 16 óráig megtekinthető
Gasztronómia 2026. 03. 13 08:23
Nevezzen be a versenyre!