Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Müller Anikó Hanga rovata
Négy kis bakonyi település – Bakonynána, Borzavár, Jásd és Nagyesztergár – összefogásának eredménye a Pajta program, mely e falvak kisregionális közösségfejlesztését célozza. Küldetésük célja az összetartozás erősítése jegyében hosszú távú összművészeti – irodalom, zene, tánc, szakrális – projekt megvalósítása. A következő módon osztották fel maguk között a területeket:
1. A Bakony az irodalomban és történelemben: művészeti és versmondó tanulmányi verseny az iskolák bevonásával – Nagyesztergár.
2. Települési népdalkörök és tánckörök találkozója táncházzal – Bakonynána.
3. Faluközi Színház – modulvezető: Borzavár.
4. a Bakony szakralitása – modulvezető: Jásd.
A „Pajta” keretében Bakonyi Ablaknyitogató mottóval Jásd önkormányzata a fenti programsorozat keretében fotópályázatot hirdetett, mely témaválasztásának központjában a Bakony szakralitása állt, felekezettől függetlenül.

A fotókból összeállított válogatás november 13-ig látható a Bodzaházban
Fotó: Müller Anikó Hanga
Olyan pályaműveket vártak, helyszínekről, szakrális, liturgikus eseményekről, melyek új látásmódból, nem a megszokott perspektívából ábrázolják a témát. A pályázatra 17 alkotótól 60 kép érkezett, melyek az alábbi helyszíneken készültek: Bakonybél, Jásd, Bakonyszűcs, Veszprém, Magyarpolány, Ugod, Zirc, Tündérmajor, Sümeg, Csatka, Dörgicse, Balatonfüred. Az alkotók: Kurtus János, Virág Lajos Sándor, György Péter, Tóth Csaba, Fujszné Kőnig Zsuzsa, Horváth Erzsébet, Pajor András, Dr. Főzy István, Tegli László, Vörösné Tóth Éva, Müller Anikó, Fiausch László.
Díjazottak: 1. Mezőfiné Huszár Tünde, 2. Szőnyi István, 3. Nádas Péter, különdíjasok: Kurtus János és Ring Ferenc.
A díjazottak az ünnepélyes kiállítás megnyitón értékes díjakat vehettek át.
Az igényes kiállítás november 13-ig látható Jásdon, a Bodzaházban.

A látogatókat a Bodzaház külső falfülkéjében – stílszerűen – P. Kovács Péter, a közelmúltban avatott A kis Mária című szobra fogadja
Fotó: Müller Anikó Hanga
A fotópályázat a Veszprém Balaton Európa Kulturális Fővárosa támogatásával valósult meg.
Szerző: Müller Anikó Hanga
-BakonyiHírek, Útirány.hu-
Müller Anikó Hanga rovata
Közszolgálati hír 2026. 07. 22 16:29
A betegség 19 vármegyéből 18-ban már jelen van szőlőn
Populáris hír 2026. 07. 17 11:06
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 07. 12 10:52
90 m² hasznos alapterületű, kivett lakóház, udvar, gazdasági épület bérbe adása.
Populáris hír 2026. 07. 07 21:03
Az Útirány Webmédia Bt. közleménye
Populáris hír 2026. 07. 07 15:49
Nekem 1983 óta, mióta először ott voltam, a VILÁG KÖZEPE.
Hatósági hír 2026. 07. 22 11:27
Naponta frissítve... Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén.
Populáris hír 2026. 07. 07 14:38
A fejlesztés nem csupán a felhasználói felületet érintette...
Populáris hír 2026. 06. 26 14:01
A versenytárgyalás időpontja: 2026. július 31. péntek, 10:00 óra.
Populáris hír 2026. 07. 06 21:24
FRISSÍTVE! A hőségriasztás meghosszabbodik, szombattól már harmadfokú riasztás lesz érvényben
Szentkirályszabadja Populáris hír 2026. 06. 23 16:54
Támogatást kapott a Balatoni út aszfalt rétegének felújítására. (lámpás kereszteződéstől az COOP ABC-ig tartó szakasz, buszöblök felújítása)
Populáris hír 2026. 06. 23 17:13
Az MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Parancsnokság kezelésében lévő hajmáskéri és bakonykúti honvédségi területeken.
Populáris hír 2026. 06. 18 10:34
2026. augusztus 3. napjával a régi, könyv formátumú személyazonosító igazolványok érvényessége megszűnik.