Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
A Kőris-hegy a Bakony legmagasabb hegye. A tetején álló Vajda Péter kilátó talapzata 709 méterrel van a tenger szintje felett. A hegy az azt borító kőriserdőről kapta a nevét. A kilátót körbevevő hatalmas erdőség a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzet védett területéhez tartozik. A háromszintes kilátót 1920-ban állították, ezt követően pedig 1962-ben újjáépítették. Legutóbbi megerősítésére 2002-ben került sor.
A harmadik szintről csodás panoráma tárul elénk a Bakony, a Bakonyalja és a Sokoró apró falvaival, a Kab-hegy és a Somló jellegzetes alakjával, a Csetény környéki szélerőművekkel, a távolban pedig a Pannonhalmi Bencés Apátság épületegyüttesével, valamint a Balaton csillogó víztükrével. Igazán tiszta időben látni lehet az Alpok 150 km-re lévő kétezres csúcsait is. A Vajda Péter kilátótól mintegy 50 m-re áll a Kőris-hegyi polgári légtérellenőrző radarállomás fehér kupolás radartornya. A komplexum területére tilos a belépés, de a kilátóból szinte a torony szomszédságában érezhetjük magunkat.
Közeli Szállások <20 km (0)
Szépalma Hotel és Ménesbirtok
14 0 19834
Odvaskő Panzió
7 0 13470
Bakonyújvár Vendégház
7 0 17649
Ancsa Hegyalja Vendégháza
30 0 18328
Káli Apartman
28 0 4876
Hóvirág Panzió
5 0 12308
Diófa Vendégház
36 0 14551
Adrienn Örökzöld Vendégháza
42 1 23256
Katica Vendégház
16 0 13950
Haász Apartman
38 0 11817
Bakonybél-Somhegy Vendégház
11 1 30751
Artemis Vendégház (Kiss-ház)
8 0 17712
Dublecz Vendégház
21 0 16702
Pikoló Vendégház
4 0 4222
Fagus Panzió
54 0 2932
Levendula Vendégház
12 0 4447
Bakonyvári Vendégház
10 0 17094
Somhegyi Vadászház
12 0 17931
Békaváros Házikó
29 0 15295
Bakonyi Sárgarigó
13 0 13309
Bagoli ház
7 0 5872
Gerence Fogadó
17 0 21930
Bakonyi Mandala Vendégház
9 0 8445
Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20 0 14807
Liliom Vendégház
67 0 12164
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló és étterem
11 0 28372
Borostyánkút Wellness Home Bakonybél
59 0 2684
Borostyán Vendégház
10 0 3464
Bakony Hotel ***
7 0 17092
Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Odvaskő Panzió és Étterem
34 0 18311
Veinperl Fa
13 3 13979
Bakony Decor
0 0 3193
Bakony Szafari
10 0 10241
Scheuer Lászlóné - fodrász
1 0 10807
Túravezetés
0 0 4874
Buszmegálló
1 0 6826
Selyemmalac Kerámiák
12 0 3654
Orvosi Rendelő
1 0 10041
Dorbi a Csi-Hu
3 0 17292
Kuti autó és gumiszerviz
1 0 5964
Pikoló Vendéglő
10 0 17557
PeggyMarket Vegyesbolt
6 0 13593
Penics Büfé
5 0 8889
Penics Vegyesbolt
8 0 8507
Idegenvezetés
2 0 4619
Mini COOP ABC
3 0 11857
Zöldség-Gyümölcs
5 0 11493
Bakonybél Dohánybolt
3 0 11141
COOP Üzletház
4 0 11726
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme
12 0 9976
Kerékpárkölcsönzés
1 0 10759
Mini ABC
1 0 1993
ParkCafe
4 0 2644
Postapartner
0 0 11654
Borostyán Fagyizó és Ajándékbolt
15 0 2485
Bakonybél Orvosi Rendelő
1 0 22699
Füsti Söröző
4 0 3747
Közeli Látványosságok <20 km (0)
Vajda Péter Kilátó - Kőrishegy
Kőris-hegyi Ördög-lik
6 0 33258
Százhalom halomsírok
8 0 31255
Kék-hegyi földvár sáncai
10 0 28584
Rablólovag-vár (Bakonyújvár)
5 0 25705
Noszlopy-kunyhó romja
4 0 13390
Odvaskő-barlang
25 1 39656
Gerence-völgyi autóspihenő
7 0 17393
Boroszlán Tanösvény
0 0 12591
Pörgöl-barlang
6 0 31943
Kisvasút emlékhely
4 0 14039
Autós-turista pihenők
36 0 12582
Tönkölösi Likas-kő
5 0 14869
Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3 0 15192
Köves-hegyi Terasz Kilátó
6 0 27680
Árpád kút
5 0 18368
Gyurgyalag fészkelőhely
7 0 9410
Millenniumi Park
15 0 9494
Somhegyi harangláb
4 0 13303
Trófea és kőzetbemutató
4 0 11840
Pálos szerzetes
5 0 2192
Sírkert, emlékhely
1 0 9324
Szentlélek Templom
11 2 11795
Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
62 1 19765
Som-hegy kincsei
1 0 21410
Bakonybéli Tájház
26 0 36303
Pannon Csillagda
28 0 36818
Erdők Háza
5 0 20244
Szent Mauríciusz Monostor
6 0 42568
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szentlászlói Kalandpark
18 0 19472
Szarvas tó
1 0 6064
Mayer-tó
1 0 7677
Focipálya
4 0 7594
Nagyteveli-tó
10 0 1034
Pihenőpark
6 0 2923
Sportpark
7 0 2998