MIT NEVEZÜNK ÚTMENTI KERESZTNEK?
Útmenti keresztnek nevezzük mindazokat a szabadtéri kereszteket, vallásos jelképeket, amelyek nem az egyház liturgikus cselekményeinek színhelyén templom, temető, kálvária állnak.

MIT NEVEZÜNK FESZÜLETNEK?
A keresztek csoportján belül megkülönböztetünk feszületeket, amelyeken mindig ott függ Krisztus teste. Ilyen építményeket nemcsak útszéleken találhatunk, hanem más hangsúlyos vagy nevezetes helyeken is. Előfordulnak folyók partján, mezők, dűlők kezdetén, falu szélén, balesetek, esetleg katasztrófák helyén stb.

KIK KÉSZÍTETTÉK?
A kereszteket falusi mesterek, ügyes kezű parasztok, esetleg kőfaragást is tanult emberek készítették.

• hivatalos egyházi művészet
• mesterségbeli hagyományok
• befogadó emberek kultúrája

Fontos, hogy ezeket az emlékeket mivel a szabad ég alatt állnak nem készíthették bármilyen anyagból. Ezeknek időt álló építményeknek kellett lenniük. Az apró formák és részletek alapos megmunkálása is fölösleges volt, mert az idő vasfoga úgyis eltüntette, elmosta mindezt. Az útszéli kereszteket nem az egyház állította, hanem a hívek. Így ezek minden költségét is ők állták.
 
HOL ÁLLNAK? MIÉRT PONT OTT ÁLLNAK?
A keresztek többsége útkereszteződés mellett vagy egy birtok végében áll. Előfordulnak azonban máshol is. Ily módon megkülönböztethetünk olyan kereszteket, amelyek:

• templom
• temető
• utak mellett vagy útkereszteződésben
• egy család birtokán álltak, esetleg még ma is a birtok területén állnak. Ez a szokás a 20. században terjedt el.
• régi tanyasi iskolák mellett álltak.

MIÉRT ÁLLÍTOTTÁK?
A keresztek nagy részét fogadalomból vagy hálából emelték, esetleg régi szerencsétlenségek emlékeként. A keresztek egy részét magánszemély vagy család állíttatta, más esetekben azonban több személy vagy család, esetleg egy egész faluközösség fogott össze. A keresztek elnevezése is többféle lehet.
Kaphatták nevüket:
- az állíttatókról
- a területről, ahol állnak
- az útról, amely mellett állnak
- az iskoláról, amely előtt állnak
- valamelyik megjelenési sajátosságukról.
Ha a keresztet nem védett területre, vagyis nem templom és temető területére állították, akkor gyakran kerítéssel vették körül, amely egyrészt védte a keresztet a legelésző állatoktól, másrészt figyelmeztette az arra járókat a hely szent voltára. Ez a kerítés általában 80-120 cm magas volt és 2x2 m-es területet fogott közre. Rendszerint dísznövényeket ültettek erre a területre, és időnként a kerítésen kívülre is, vagy magas fákkal vették körbe a területet.
 
KI GONDOZTA?
Népi szokásjog szerint a kereszt és a körülötte lévő kis kert az egyház tulajdona volt, bár telekkönyvileg vagy más írásbeli megegyezésben nem írták át. A kereszt körüli területet az állíttató család vagy közösség, főleg az eladó lányok gondozták. Ők vitték a virágokat és az ő feladatuk volt, hogy minden nyári szombaton és a jeles ünnepeken virágcsokrot tegyenek a feszület lábához. Az alapító család kihalása, esetleg elköltözése után a környéken lakók viselték gondját a keresztnek és környékének.

FEL IS SZENTELTÉK?
A feszület felszentelése nem volt magától értetődő. Csak akkor történt meg, ha az állíttató alapítványt tett, amiből a létesítményt fenn tudták tartani. A felszentelés ünnepélyes keretek között történt, bemutattak a helyszínen egy szentmisét, prédikációval.

KERESZTEK ÉS TISZTELETE
Tájékozódást is segítették térképen is jelölték, tanyadűlők nevét is róluk adták. Az arra járó férfiak megemelték kalapjukat, míg a nők keresztet vetettek. Gyakran imádkoztak előtte egyénileg, de néha több asszony, esetleg egy egész rózsafüzértársulat kereste fel a falu keresztjeit. Ilyenkor virágot, koszorút vittek rájuk, és szükség esetén esőért könyörögtek. Fontos állomások voltak a búcsújárás útvonalába esett keresztek. Ezeknél a búcsúsok megálltak imádkozni, énekelni.

FORRÁS: Ábrahám Ildikó" Útmenti keresztek" Szakdolgozata (1999) alapján.