Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Termény és kézműves bemutató megnyitásával kezdődött a szüreti rendezvénysorozat a sólyi kultúrház kézműves termében szombat kora délután. Megnyitójában Kaptur József polgármester elmondta, hogy a helyi Nyugdíjas Érdekvédelmi Szervezet kezdeményezésére indult el a gondolat, hogy aki úgy érzi, annak lehetőséget biztosítanak, hogy bemutathassa a kertjében termelt zöldségeket és gyümölcsöket, az azokból készült finomságokat. Volt itt minden, amit csak az ember elképzelhet magának. Különböző befőttek, gyümölcs és zöldséges tálak, must, különböző ízletes falatkák és finom pálinkák.
A kiállított dolgokból kóstoló asztalt is felállítottak, ahol a jelenlévők legnagyobb örömére meglehetett kóstolni a termékeket. Nagyon jól elfértek egymás mellett a termények és a kézműves kiállítás különböző nagyon igényesen elkészített dolgai. Itt is nagyon széles volt a skála. Voltak csipkék, horgolt terítők, fonott kosarak, kézzel festett tányérok és újdonságként bemutatkoztak a papírból fonott kosarak és más tárgyak egyaránt. Abban a szervezők megegyeztek, hogy hagyományt teremtenek a kezdeményezésből és jövőre már önálló rendezvényként fog szerepelni a programsorozatban.
Közben feldíszítették a szállító járműveket és lassan elindult a menet a Sólyi Szőlőhegyre, a Cifra Ház előtti térre a szüreti felvonulás megnyitójának helyszínére, a lovasok legnagyobb örömére. Végre megereszthették a lovaikat, kedvükre vágtázhattak a menet két oldalán. A Szőlőhegy hírnevéhez méltóan fogadták a felvonulókat. Az asztalok roskadásig voltak terítve. A polgármester megnyitóját követően Rehus Balázs kért szót a Szőlőhegy nevében. Beszédjében kiemelte azt a pozitív irányt, ami három éve elindult a falu és a Szőlőhegy között. Ezt követően a Sólyi Dalkör, majd a Litéri Zöldág Táncegyüttes kápráztatta el műsorával a jelenlévőket. Lassan eljött az indulás ideje, hiszen a menet hangos zene kíséretében visszatért Sólyba és három megálló beiktatásával körbejárták az egész falut. Többen kijöttek a házaikból és pogácsával valamint borral kínáltak a felvonulókat. A kultúrház előtti térre visszaérve paprikás krumpli és birkapörkölt várta az időközben megfáradt kicsiket és nagyokat egyaránt. A kínáló kocsiról is szépen fogyott minden, nagy keletje volt a lilahagymás zsíros kenyérnek jól csúszott rá a szőlőhegyi bor. A vacsorát követően a zene kapta a főszerepet és elkezdődött a szüreti bál, ami másnap hajnali ¾ 4-ig tartott.
szerző: Kaptur József
Ilyen volt a plakát!
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Református Templom
4 0 19334
Világrekord méretű, fából faragott magyar szablya
19 1 11044
Katolikus Iskolakápolna
19 0 14859
Római kori hidak
16 0 19373
Ciszterci Papírmalom rom
16 0 23737
Emlékhely - Szőlőhegy
1 0 7718
Katonai Temető
11 0 10026
Szentháromság Templom
3 0 3982
Református templom
6 0 6205
Csárda-híd (Római kori híd)
7 0 10154
Ösküi kerektemplom (Rotunda)
12 0 40985
Tasner Antal Emlékére
2 0 12505
Szent Kereszt megtalálása, Római Katolikus Templom
30 0 15804
Szentháromság szobor
3 0 12240
Evangélikus templom
16 0 16554
Szent Anna szobor
2 0 11470
Szovjet hősi emlékmű
4 0 7069
Római Halomsírok
1 0 3416
Aranyos kút
7 0 10608
Aranyos kút II.
2 0 8789
A Kikeri-tói gát és hídja
9 0 16110
Régi homokbánya, fosszíliák
4 0 11705
Római katolikus plébánia, Szent István király templom
5 0 2255
Szentkirályszabadjai Református Templom és gyülekezet
7 0 2175
Köves- kút
4 0 6661
Közeli Szállások <20 km (0)
Csengőház
13 0 3465
Róka Porta Vendégház
17 0 2861
Vörös Macska Vendégház
9 0 2313
Alsópere Park Szálló és Panzió
6 0 587
Hóvirág Vendégház
23 2 10592
Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21 0 19679
Varga Vendégház Felsőpere
16 0 201
Bakonyi Mesekastély
56 0 493
Regina Vendégház
27 0 1041
Bársonyberek Vendégház
32 0 9758
Malackocka Vendégház
8 0 5237
Rózsadomb Vendégház
14 0 11044
Erdőalja Vendégház
9 1 8919
Lovas Major Vendégház
4 0 11811
Kuckó Vendégház
10 0 13689
Szabó Vendégház
4 0 13134
Levendula Vendégház Jásd
9 0 13296
Vadvirág Vendégház
25 2 32512
Szederfa Vendégház
16 0 18573
Jásd Vendégház
16 0 18452
Hétpecsétes vendégház
14 0 10326
Hópihe fakuckó
13 0 9542
Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Nyílvános telefonfülke
1 0 17646
Koppány Söröző
4 0 6912
Honi Mini Élelmiszer
1 0 5643
Orvosi rendelő
0 0 6192
Futballpálya
1 0 5982
Vasútállomás
2 0 7595
Szent Benedek Gyógyszertár
0 0 8254
Mester Áruház
0 0 4425
Nyárikonyhám
17 0 2753
Fogorvosi rendelő
2 0 9231
Vasútállomás
0 0 2143
Orvosi rendelő
1 0 13518
Margaréta ABC
1 0 5281
Dohánybolt
0 0 4645
Finish Cars autókozmetika
8 0 2649
Ice Factor Kft
3 0 3386
Hangulat Cukrászda
2 0 6932
Sle-Pa Kft
2 0 4893
Ada-Bau Kft.
1 0 4585
Kézműves Pizza
9 0 8547
Hulka István, villanyszerelő
0 0 4806
Öskü Önkormányzati Főzőkonyha
66 0 10180
Házi tej, sajtok
3 0 4816
Coop Mini - Hornyák Abc
0 0 9238
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Hegyalja Darts Club Öskü
7 0 9617
Szabadtéri fitneszpark játszótér és focipálya
7 0 1717
Olaszfalu sportpálya és játszótér
0 0 61
Jásd focipálya
0 0 4198
Mayer-tó
1 0 7741