MIT NEVEZÜNK ÚTMENTI KERESZTNEK?
Útmenti keresztnek nevezzük mindazokat a szabadtéri kereszteket, vallásos jelképe¬ket, amelyek nem az egyház liturgikus cse¬lekményeinek színhelyén - templom, teme¬tő, kálvária - állnak.

MIT NEVEZÜNK FESZÜLETNEK?
A keresztek csoportján belül megkülönbözte-tünk feszületeket, amelyeken mindig ott függ Krisztus teste. Ilyen építményeket nemcsak útszéleken találhatunk, hanem más hangsú-lyos vagy nevezetes helyeken is. Előfordul-nak folyók partján, mezők, dűlők kezdetén, falu szélén, balesetek, esetleg katasztrófák helyén stb.

KIK KÉSZÍTETTÉK?
A kereszteket falusi mesterek, ügyes kezű parasztok, esetleg kőfaragást is tanult embe¬rek készítették.

• hivatalos egyházi művészet
• mesterségbeli hagyományok
• befogadó emberek kultúrája

Fontos, hogy ezeket az emlékeket - mivel a szabad ég alatt állnak - nem készíthették bármilyen anyagból. Ezeknek időt álló épít¬ményeknek kellett lenniük. Az apró formák és részletek alapos megmunkálása is fölös¬leges volt, mert az idő vasfoga úgyis eltün¬tette, elmosta mindezt. Az útszéli kereszte¬ket nem az egyház állította, hanem a hívek. Így ezek minden költségét is ők állták.
 
HOL ÁLLNAK? MIÉRT PONT OTT ÁLLNAK?
A keresztek többsége útkereszteződés mel¬lett vagy egy birtok végében áll. Előfordulnak azonban máshol is. Ily módon megkülönböz¬tethetünk olyan kereszteket, amelyek:

• templom
• temető
• utak mellett vagy útkereszteződésben
• egy család birtokán álltak, esetleg még ma is a birtok területén állnak. Ez a szokás a 20. században terjedt el.
• régi tanyasi iskolák mellett álltak.

MIÉRT ÁLLÍTOTTÁK?
A keresztek nagy részét fogadalomból vagy hálából emelték, esetleg régi szerencsétlen-ségek emlékeként. A keresztek egy részét magánszemély vagy család állíttatta, más esetekben azonban több személy vagy család, esetleg egy egész faluközösség fogott össze. A keresztek elnevezése is többféle lehet.
Kaphatták nevüket:
az állíttató/k/ról
a területről, ahol állnak
az útról, amely mellett állnak
az iskoláról, amely előtt állnak
valamelyik megjelenési sajátosságukról.
Ha a keresztet nem védett területre, vagyis nem templom és temető területére állították, akkor gyakran kerítéssel vették körül, amely egyrészt védte a keresztet a legelésző állatoktól, másrészt figyelmeztette az arra járókat a hely szent voltára. Ez a kerítés álta¬lában 80-120 cm magas volt és 2x2 m-es területet fogott közre. Rendszerint dísznövé¬nyeket ültettek erre a területre, és időnként a kerítésen kívülre is, vagy magas fákkal vették körbe a területet.
 
KI GONDOZTA?
Népi szokásjog szerint a kereszt és a körülöt-te lévő kis kert az egyház tulajdona volt, bár telekkönyvileg vagy más írásbeli megegye-zésben nem írták át. A kereszt körüli terüle-tet az állíttató család vagy közösség, főleg az eladó lányok gondozták. Ők vitték a virá¬gokat és az ő feladatuk volt, hogy minden nyári szombaton és a jeles ünnepeken virágcsokrot tegyenek a feszület lábához. Az alapító család kihalása, esetleg elköltözése után a környéken lakók viselték gondját a keresztnek és környékének.

FEL IS SZENTELTÉK?
A feszület felszentelése nem volt magától értetődő. Csak akkor történt meg, ha az állíttató alapítványt tett, amiből a létesítményt fenn tudták tartani. A felszentelés ünne¬pélyes keretek között történt: bemutattak a helyszínen egy szentmisét, prédikációval.

KERESZTEK ÉS TISZTELETE
Tájékozódást is segítették térképen is jelöl-ték, tanyadűlők nevét is róluk adták. Az arra járó férfiak megemelték kalapjukat, míg a nők keresztet vetettek. Gyakran imádkoztak előtte egyénileg, de néha több asszony, esetleg egy egész rózsafüzér-társulat kereste fel a falu keresztjeit. Ilyenkor virágot, koszorút vittek rájuk, és szükség esetén esőért könyörögtek. Fontos állomások voltak a búcsújárás útvonalába esett keresztek. Ezeknél a búcsúsok megálltak imádkozni, énekelni.

FORRÁS: Ábrahám Ildikó" Útmenti keresztek" Szakdolgozata (1999) alapján.