Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
2475 Kápolnásnyék, Vörösmarty utca 31
Telefon: +3670382-3054
GPS koordináták
É: 47.233452
K: 18.67802
6 0 3349

Hol található? Nagy térkép >>

Látványosság leírása

A kiállítás első helyiségében a költő életének az 1830-as évek végéig terjedő szakaszát mutatják be: egyebek között tanulmányaival, házi tanítóskodásának, lapszerkesztői munkájának emlékeivel ismerkedhetnek meg a látogatók.

A második helyiségben kialakított biedermeier szobabelsőben egyebek között a Szózat költőjének íróasztalát mutatják be. Látható lesz az a pecsenyéstál, amely a Vörösmarty-család háztartásában "szolgált" és a költő személyes tulajdona volt, s bemutatják azt az ezüst kupát is, amelyet tisztelőitől kapott.

A költő életútját haláláig bemutató tárlat utolsó szobájában felesége és közeli barátai portréit állítják ki, továbbá képet kapnak a látogatók Vörösmarty 1840-es évekbeli politikai-közéleti, valamint az 1848-as forradalomban betöltött költői szerepéről.

Az emlékmúzeumot abban az egykori gazdatiszti házban rendezték be, ahol Vörösmarty Mihály gyermekkorát töltötte.

forrás: kapolnasnyek.hu

Képek: internet

Közeli Szállások <20 km (0)

Motel

~1.9 km-re a látványosságtól
4 0 1565

Közeli Szolgáltatások <20 km (0)

Orvosi rendelő

766 m-re a látványosságtól
1 0 1715

Kápolnásnyéki Grill Bár

~1.9 km-re a látványosságtól
31 1 8504

Orvosi Rendelő

~10.5 km-re a látványosságtól
1 0 1854

G'IMI PUB

~11.5 km-re a látványosságtól
4 0 4278

Posta

~11.9 km-re a látványosságtól
1 0 6389

Zichy ABC

~12 km-re a látványosságtól
5 0 4357

Vakegér Kocsma

~12 km-re a látványosságtól
6 0 6807

Dohánybolt

~12.1 km-re a látványosságtól
0 0 4808

Vasútállomás

~12.1 km-re a látványosságtól
5 0 3298

Orvosi Rendelő

~19.2 km-re a látványosságtól
1 0 3477

Közeli Látványosságok <20 km (0)

Balassa Antal síremléke

901 m-re a látványosságtól
4 0 1777

Pákozdi Katonai Emlékpark

Fejér megye
~7.5 km-re a látványosságtól
6 0 3460

Szent József római katolikus templom

Fejér megye
~10.5 km-re a látványosságtól
0 0 1879

Ingókövek

~10.6 km-re a látványosságtól
10 0 4254

Várpark

~10.7 km-re a látványosságtól
10 0 3816

Bella-tó

~10.8 km-re a látványosságtól
8 0 15022

Sírkert

~10.8 km-re a látványosságtól
1 0 4246

Kastélypark

~11.4 km-re a látványosságtól
3 1 3656

Zichy-kastély

~11.5 km-re a látványosságtól
3 0 5524

Kos-szobor

~11.9 km-re a látványosságtól
2 0 4028

1848-as emlékkő

~11.9 km-re a látványosságtól
1 0 3955

Szent Imre-templom

~11.9 km-re a látványosságtól
4 0 3887

Kopjafa Lenkey tábornok emlékére

~12 km-re a látványosságtól
3 0 3885

Anikó-forrás

~12.1 km-re a látványosságtól
3 0 3947

Zichy-Hadik-kastély

~15.2 km-re a látványosságtól
2 0 4177

Mezítlábas Park

~19.1 km-re a látványosságtól
5 0 4544

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Sportpálya

~11.5 km-re a látványosságtól
4 0 3256

Szabadtéri fitness park

~11.5 km-re a látványosságtól
3 0 2570

Móra Ferenc utcai Játszótér

~11.8 km-re a látványosságtól
7 0 3963

Ady Endre utcai játszótér

~11.9 km-re a látványosságtól
5 0 3344
^