É: 47.360264
K: 18.109032



Hol található? Nagy térkép >>
Település leírása
A település valószínűleg a honfoglalás idején jött létre; a területet Árpád fejedelemsaját törzse számára foglalta el, majd az Anonymus által is említett Velek nevű vitéze a szolgálataiért kapott földön létrehozta a róla elnevezett települést. Ez azonban csak feltételezés.
A falu első írásos említése 1230-ból való: ekkor a Csák család birtoka volt. A későbbi évszázadokból származó okiratok gyakran utalnak rá Velek, Vellek, Velgh, Welg, Welleg, Naghweleg, de legtöbbször Veleg, Velegh néven. Az idők során mindvégigFejér vármegyéhez tartozott, általában mint a csókakői vár tartozéka. A török háborúk során elnéptelenedett, az 1662. évi összeírás szerint Kis és Nagy Velegh lakatlan volt.1691-ben I. Lipót a kincstárra szállt csókakői uradalmat minden hozzátartozóival együtt báró Hochburg János fő hadiszállítónak adományozta. 1746-ban evangélikus vallású felvidéki magyarokat és szlovákokat telepítettek ide; ekkor a falu 87 családból állt, 2/3 részben magyar, 1/3 részt szlovák nyelvezetűek. 1859-ben még 584 magyar és 30 szlovák, 1874-től már csak magyar lakosai voltak.
1848–49-es forradalom és szabadságharcban Nagyveleg aktív szerepet játszott. A Megyei Bizottmány tagja lett Rajcsányi János[6] evangélikus lelkész és Farkas Ádámbíró is. 67 nemzetőrt adott Veleg, a hősi halottak emléktáblája a templomban látható.
Közeli Szállások <15 km (0)
Tibor vendégház
5



Vadvirág Vendégház
25



Jásd Vendégház
16



Szederfa Vendégház
16



Lovas Major Vendégház
4



Levendula Vendégház Jásd
9



Kuckó Vendégház
10



Szabó Vendégház
4



Erdőalja Vendégház
9



Rózsadomb Vendégház
14



Bársonyberek Vendégház
32



Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21



Római fürdő Apartmanház
11



Prém Malom Vendégház
11



Közeli Látványosságok <15 km (0)
Harangjáték
2



Csikling vár
4



Szent Orbán-kápolna
3



Vajalforrás
5



Vajali Szürke Nyárfa
3



Táncsics Mihály Emlékház
1



Hegyi Imre Emlékpark
5



Ősnyomtató
3



Szent Márton Püspök templom
4



Táncsics Mihály Emlékszobor
2



Sobri Jóska Barlang
7



A Holitscher-kastély és kastélypark
2



Szűz Mária Világkirálynője Templom
5



Feszületek és szakrális emlékhelyek útja
4



Jásdi Pincék
9



Gaja-völgyi Vaskereszt
4



Alba Regia-forrás
4



Széchenyi Zsigmond Kilátó
7



Siska-forrás
2



Gaja-völgyi tájcentrum
3



Gaja szurdok
5



Burok-völgy
6



Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)
4



Háromkürtõ-zsomboly
2



Kovácsműhely
10



Tési szélmalmok
8



Közeli Rendezvények <20 km (0)
Bodza Napok Jásd
2023. 05. 20.

2



VI. Bakonyi Nyuszitúra
2023. 04. 08.

0



A nő és a tavasz című kiállítás
2023. 03. 26.

1



IV. Palotai Zimankó-túra
2023. 02. 04.

0



Mikulástúra a Gaja-völgyben!
2022. 12. 03.

0



I. Égi Vándorok emléktúra
2022. 11. 05.

0



VIII. Tés-Római-Fürdő teljesítménytúra
2022. 10. 22.

0



Troják Frigyes Interaktív előadása
2022. 10. 18.

0



Síppal-dobbal Setup Együttes Bakonynánán
2022. 10. 15.

1



Jásd Értéknap
2022. 10. 08.

1



Bakonyi Kincsestár program
2022. 09. 25.

1



Bakonyi Kincsestár vezetett túrák
2022. 09. 25.

1



Egyházzenei és kórus találkozó

1



Gasztronap Jásd
2022. 09. 02.

1



„Jöjj el és lásd” kiállítás
2022. 09. 01.

1



31. Sárkányi őrület országúti futóverseny
2022. 08. 21.

0



Frissítve!! Gombócfesztivál Bakonynána
2022. 08. 13.

220



Ácsteszér Falunap 2022
2022. 08. 06.

1



Nyári színházi esték
2022. 07. 27.

1



Szajkó István festőművész „Égi-földi szárnyalás” kiállítása
2022. 07. 21.

1



Semmi különös? A Bakony ékkövei!
2022. 07. 17.

1



Gitárkoncert Ácsteszéren
2022. 07. 16.

1



A Gyöngyfűző Szakkör kiállítása
2022. 05. 21.

0



Bodza Napok Jásd
2022. 05. 21.

1



Tájházalás
2022. 05. 07.

1



I. Bakonyi Mulatság - gyalogos teljesítménytúra
2022. 05. 07.

0



Karika Lívia kiállítása
2022. 04. 30.

1



Kerékpártúra Várpalotáról a sólyi magyar szablyához
2022. 04. 30.

0



Meghívó Oszvald Marika előadására
2022. 04. 24.

1



V. Bakonyi Nyuszitúra
2022. 04. 16.

3



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szápári horgásztó
1



Szabadtéri edzőpark
1



Jásd focipálya
0



Fehérvárcsurgói-víztározó
1



Helyi Szolgáltatások (0)

Sajnos nem tudunk egyről sem... :(
Nagyveleg hírei (0)

Nincsenek kapcsolódó híreink... :(