Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Az Európa Tanács 2017-ben első alkalommal hirdeti meg a Nemzetközi Tájnapot. A magyar natúrparkok tájséták meghirdetésével csatlakoznak a kontinensünk táji örökségének megőrzését és fenntartható hasznosítását elősegíteni hivatott kezdeményezéshez.
A nemzetközi tájnap alkalmából 2017. október 20-án, pénteken helyi szakvezetők segítségével, élményszerűen ismerhetik meg az érdeklődők natúrparki tájainkat.
A tájnapi tájséták a hazai natúrparkok és natúrparki kezdeményezések, valamint e térségek és közösségek tervszerű fejlesztéséért tevékenykedő országos szervezetek, a Földművelésügyi Minisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztálya, a Magyar Natúrpark Szövetség, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. összefogásával valósulnak meg.
A fenyőfői Ősfenyves séta 2017. október 20-án indul a templom meleltti parktól.
Útvonala: Magpergető bemutatása (30 perc), utána séta az Ősfenyvesben, a Renner kereszt, az Iszonyatos fa, majd a Cigány nyiladék érintésével érkezünk vissza a magpergetőhöz, ez 4 km.
A túrát Horváth Attila vezeti.
Kérjük, részvételi szándékát a szekely.rita@pannontaj.hu címen jelezze!
A kép illusztráció!
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Bűnbánó Magdolna Római Katolikus Templom
6



Ősfenyves
6



Pápalátó-kő
10



Likas-kő
7



Noszlopy-kunyhó romja
4



Öreg Tölgy
13



Kék-hegyi földvár sáncai
10



Hódos-éri viadukt
9



Kőpince-barlang
6



Kőpince-forrás
5



Betyár-pamlag kőfülke
3



Cuha-völgyi vasútépítési emlékmű
5



Cuha-völgyi vasúti viadukt
6



Vak Bottyán park
7



Gyurgyalag fészkelőhely
7



Bottyán János-forrás
3



Pakuts pihenő
3



Szent László templom
4



Bakonyszentlászlói Evangélikus Egyházközség, templom
24



Szentlélek Templom
11



Pálos szerzetes
5



Zsivány-barlang
3



Remete-barlang
3



Vajda Péter Kilátó - Kőrishegy
14



Alsó-Cuha szurdok
7



Cuha-völgyi pihenőpark és erdei tanösvény
7



Szabadidőpark és Kálvária domb
3



Zörög-tető
9



Kőris-hegyi Ördög-lik
6



Közeli Szállások <20 km (0)
Ősfenyves vendégház
7



Marika vendégház
6



Szikla vendégház
8



Naprózsa Vendégház
36



Derű Vendégház
24



Boróka Vendégház és Vadásztanya
4



Hódos-éri Vadászház
13



Likas-kő vendégház
10



Bakony Pihenő Turistaház
20



Öregbakony Turistaház
21



Kőpince Fogadó és Vendégház
13



HosszúHáz turistaszálló
13



Cuha-völgye vendégház
12



Döre Vendégház
26



Erzsébet Vendégház
21



Sárdos Vendégház
7



Detti Vendégház
19



VE-DI Vendégház
7



Bakonyi-Vándor Túralak és Kemping
10



Józsi Papa Vendégháza
18



Bakonyi Margaréta Vendégház
20



Blanka Villa Wellness Home
33



Hóvirág Panzió
5



Kamilla Vendégház
7



Tejfeles vendégház
40



Bakonyszentlászlói Krójer Vendégház
43



Huszárokelőpusztai Vadászház és Üdülőház
8



Szépalma Hotel és Ménesbirtok
14



Erdő Szíve Vendégház, Károlyháza
17



Odvaskő Panzió
7



Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Vinye vasútállomás - Bakonyvasút
7



Vinye büfé
6



Kőpince Étterem
2



Kisbolt
0



Bakonygyöngye Állatorvosi Rendelő
15



Főzőkonyha
5



Gabóca Szigete Vegyeskereskedés
3



Kozmetikus, kézápoló és műkörömépítő
0



Dohánybolt
1



Articsóka Pizzéria
9



COOP ABC
3



Posta
2



Napvirág Szépségszalon és Szolárium
1



Vincze Sándor- személyszállítás
0



ATM
0



Takarékbank
0



Kék Ibolya Virágbolt
2



Egészségház, Orvosi rendelő
1



Gergő Büfé
3



Margaréta Cukrászda
4



Vegyesbolt
2



Tomolák Mini Diszkont
6



Buszmegálló
1



Orvosi Rendelő
1



Penics Büfé
5



Penics Vegyesbolt
8



Veinperl Fa
13



Porva-Csesznek vasútállomás - Bakonyvasút
7



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szentlászlói Kalandpark
18



Focipálya
4



Pihenőpark
6



Sportpark
7



Mayer-tó
1



Szarvas tó
1



Teniszpálya
3



Ravazdi Erdésztó
12


