Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
Tasner Antal ügyvéd, gróf Széchenyi István titkára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Öskün született, hol atyja gazdasági számadó tiszt volt; középiskoláit Veszprémben, Kőszegen és Pesten végezte, hol a bölcseletet az egyetemen hallgatta; egyszersmind a német, francia, olasz és angol nyelveket is elsajátította.
A jogtudományokat Pozsonyban tanulta és ezen idő alatt 1826-ban nevelőséget vállalt gróf Széchenyi Pál házánál, később Sopronban Zichy Ferraris Lajos gróf mellett. Ez időtájba esik megismerkedése gróf Széchenyi Istvánnal, a kinek jövőjére nagy befolyása volt.
1829-ben Pestre ment, hol ügyvédi pályára készült, még ugyanazon évben Andrássy György titkára lett, s e helyzetben maradt 1832 őszéig, miután 1831. június 22-én az ügyvédi vizsgálatot letette. 1832-ben gróf Andrássy György és Széchenyi István kisérője volt azon útban, melyet Londonba tettek a Buda és Pest között építendő lánchíd iránti adatok szerzése végett.
1833. november 1-jétől fogva Széchenyi István gróf vette maga mellé titkári minőségben s ez maradt 1848. szeptember 5-éig, a grófnak a közügyektől való visszavonulása napjáig. Miután a nagy hazafi gróf a lánchíd eszméjét megpendítette s az óriási vállalatot életbe léptette: 1840-től Tasner a lánchídtársaság titkára lett, már 1832-ben az eszme első megpendítésétől fogva, a nagy mű előkészületeiben munkás részt vett. E közben ismerkedett meg Sina Simon báróval, kinek később titkára lett.
Az 1827-29-iki országgyűlésen mint jogtanuló, az 1830 és 1832-36-ikinak egy részén mint Andrássy gróf titkára, az 1839-40-ikin mint Széchenyi gróf titkára és a távollevő Zichy László gróf követe vett részt. Titkári állásában több alkalma volt utazásokat tenni külföldön.
Első utazása közben 1832-ben Angliából Párizson át tért vissza; azután 1834-ben Széchenyi István gróffal, mint az Alduna szabályozására kinevezett királyi biztossal járta be Oláhországot Bukarestig, Bolgárország és Szerbia partmelléki vidékeit, hol Hindoglu zimonyi császári-királyi tolmács, s ennek német-török nyelvtana segélyével s a Belgrádban, Viddinben, stb. talált törökök segélyével sajátjává tette a török nyelvet is.
A Széchenyi által alkotott többféle egyletek és vállalatoknál, azok szervezési és első fejlődési korszakában rendszerint ő volt a tollvivő és előadó; így pl. a pesti nemzeti kaszinónál, lóversenyeknél, állattenyésztő társaságnál (1830-tól 1835-ig jegyzője), melyből a gazdasági egyesület származott (ennek is választmányi tagja volt), a Duna- és Tiszaszabályozásnál, stb. A Magyar Tudományos Akadémia 1833. november 15-én választotta levelező tagjává, hol a zsebszótári munkálatoknál vett részt. Széchenyi István gróf e kedvelt megbizottjának hagyta az összes naplóit, jegyzeteit és ezt bízta meg azok átnézésével és kiadásával. Tasner örököseitől e kincset a Magyar Tudományos Akadémia vette meg és dolgozta fel Zichy Antal és Majláth Béla által.
A Magyar Tudományos Akadémia Zsebszótáránál dolgozott 1831-től 1835-ig; cikkei a Társalkodóban (1833. Az újítók és javítók sorsa); a Tudománytárban (1834. I. Lander fölfedezései Afrikában a Nigeren, az Edinburg Review után, 1835. V. Napoleon kora, Lamarque Nestor után, 1837. I. Angol literatura 1835. ugyanaz után, 1842-43. Magyarország leírása a XVI. század végén, angolból); az Athenaeumban (1837. Facino Cane, Balsac után); a Hazánkban (I. 1858. A budapesti lánczhíd talpkövében foglaltató oklevél eredeti szövege 1842. aug. 24.). Levelezése gróf Széchenyi Istvánnal (Pesti Hirlap 1880. 150., 167. sz.).
Tasner Antal az ösküi általános iskola névadója .Tiszteletére emléktáblát helyeztek el az iskola falán.
Forrás: Wikipédia
Fotó: Kuncz Albert
Litográfia: Barabás Miklós
Közeli Szállások <20 km (0)
Éva Vendégház
16



Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21



Hóvirág Vendégház
23



Róka Porta Vendégház
17



Vörös Macska Vendégház
9



Rózsadomb Vendégház
14



Lovas Major Vendégház
4



Erdőalja Vendégház
9



Bársonyberek Vendégház
32



Kuckó Vendégház
10



Szabó Vendégház
4



Római fürdő Apartmanház
11



Prém Malom Vendégház
11



Levendula Vendégház Jásd
9



Vadvirág Vendégház
25



Malackocka Vendégház
8



Szederfa Vendégház
16



Jásd Vendégház
16



Akácfa apartman-mobilház
8



Hétpecsétes vendégház
14



Hópihe Vendégházak és Wellness
43



Tibor vendégház
5



Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Öskü Önkormányzati Főzőkonyha
66



Házi tej, sajtok
3



Szent Benedek Gyógyszertár
0



Orvosi rendelő
1



Coop Mini - Hornyák Abc
0



82.sz Coop Élelmiszerüzlet
4



Alsó Presszó
4



Frézia Virág és Ajándék
6



Öskü - vasútállomás
4



Dohánybolt
3



Vegyesbolt
5



Lila Akác Söröző
5



Hulka István, villanyszerelő
0



Ösküi Kovácsműhely
13



Gépi földmunka
0



Szobafestés, mázolás, tapétázás
0



Lantos Katalin, kárpitvarrás autó-motor
2



Forgács Gumiszerviz
2



Kamion Klinika
5



Kézműves Pizza
9



Hangulat Cukrászda
2



Margaréta ABC
1



Dohánybolt
0



Sle-Pa Kft
2



Ada-Bau Kft.
1



Ice Factor Kft
3



Közeli Látványosságok <20 km (0)
Tasner Antal Emlékére



Szentháromság szobor
3



Szent Kereszt megtalálása, Római Katolikus Templom
30



Evangélikus templom
16



Szent Anna szobor
2



Ösküi kerektemplom (Rotunda)
12



Szovjet hősi emlékmű
4



Aranyos kút II.
2



Aranyos kút
7



A Kikeri-tói gát és hídja
9



Ciszterci Papírmalom rom
16



Katonai Temető
11



Római kori hidak
16



Katolikus Iskolakápolna
19



Régi homokbánya, fosszíliák
4



Református Templom
4



Szentháromság Templom
3



Református templom
6



Világrekord méretű, fából faragott magyar szablya
19



Emlékhely - Szőlőhegy
1



Csárda-híd (Római kori híd)
7



Római Halomsírok
1



Gróf Zichy- kastély - Trianon Múzeum
3



Római Katolikus Templom
2



Zichy kápolna
9



Puszta-Palota / Bátorkő vára
9



Öreg Futóné
1



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szabadtéri fitneszpark játszótér és focipálya
7



Jásd focipálya
0



Szápári horgásztó
1



Mayer-tó
1



Fehérvárcsurgói-víztározó
1


