Pénzesgyőr
Márton napi játszóház
É: 47.2295768
K: 17.7925632

12



Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Beszámoló
Márton napi játszóház
Pénzesgyőrön
A Szent Márton Ünnep, az egyik leghangulatosabb programja hagyományosan a Márton napi lampionos felvonulás. Szent Márton 316-ban született a pannóniai Savariában ( a mai Szombathelyen), ahonnan útja Itálián keresztül Galliába vezetett, ahol Tours püspöke lett. Már életében legendák keringtek jámborságáról, szegények iránti szeretetéről és jótetteiről. A középkor egyik legnépszerűbb püspökjeként szerepelt.
Községünk védőszentje, így Márton napján november 11-én tartják a falu búcsúját, és számos hagyomány is kapcsolódik a szent alakjához. A meghirdetett kézműves játszóházban november 05-én készíthették el a résztvevő gyermekek és szüleik nagy örömmel és ügyes technikai készséggel szebbnél-szebb lámpásaikat, közben beszélgettünk az ünnep eredetéről, népi időjóslásról. Tanultunk mondókákat, dalokat, népi játékokat. Ezek a történések mind-mind tettek, jó tettek. Mindannyiunk jó tetteire szükség van ahhoz, hogy ünnepet teremtsünk gyermekeinknek, Márton ünnepet, megelevenítve azt a képet, hogy „Az ember saját belső fényét viszi a külvilágban eluralkodó sötétségben”. Bízunk abban, hogy ez a hagyomány tovább él a falu életében.
Sajnos, az ehhez kapcsolódó lámpás felvonulást ( november 12-én) nem tarthattuk meg a zord időjárás miatt.
Pénzesgyőr, 2016. november 15.
Szautner Jánosné
Meghívó
2016. november 05-én 15 órától MÁRTON - napi játszóházat tartunk a PÉNZESGYŐRI MÜVELŐDÉSI HÁZBAN.
Készíthettek lámpást, kipróbálhatjátok a kukorica morzsolást, és Szent Márton életének megismerésével várunk minden érdeklődőt.
A lámpás felvonulás időpontja:
2016.november 12-én /szombaton/, 18.00 órakor lesz.
A program a Könyvtárellátási Szolgáltató rendszer (KSZR) keretében, a Veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtár támogatásával jön létre.
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Szent Márton püspök-templom
18



Kerteskői kastély (Rainprecht kúria)
5



Zoltay-forrás
4



Judit-forrás
5



Kő kút
6



Kerteskői-szurdok
4



Nagy-pénzlik barlang
5



Somhegy kilátópont
5



Som-hegy kincsei
1



Bányász-kút
4



Akli major Harangláb
8



Somhegyi harangláb
4



Szarvaskút-forrás
7



Árpád kút
5



Szent-kút (Borostyán-kút)
83



Pörgöl-barlang
6



Törkő-lik
2



Magyarok Nagyasszonya templom
4



Bakonybéli Tájház
26



Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
62



Harangjáték
7



Nepomuki Szent János szobra
3



Szent Mauríciusz Monostor
6



Erdők Háza
5



Pannon Csillagda
28



Sírkert, emlékhely
1



Szűz Mária-kegyhely
1



Köves-hegyi Terasz Kilátó
6



Esztergáli forrás
11



Borzas-hegyi barlang
3



Közeli Szállások <20 km (0)
Ibituba Panzió
17



Önkormányzati Vendégházak
18



Imperiál Söröző és Szálláshely
7



Pangea Egyesület
6



Somhegyi Vadászház
12



Bakonybél-Somhegy Vendégház
11



Katica Vendégház
16



Rókavár Fogadó
28



Sasfészek Vendégház
22



Szentkereszty Vendégház
10



Milano Vendégház
28



Bakonyi Sárgarigó
13



Mókus - Lak
6



Bakonyi Mandala Vendégház
9



Pikoló Vendégház
4



Vándordiák Vendégház
13



Pékház Apartman
16



Füsti Apartman
4



Dublecz Vendégház
16



Békaváros Házikó
29



BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7



Diófa Vendégház
36



Bakonybél Apartmanház
24



Ancsa Hegyalja Vendégháza
30



Muskátli Magánszállás
12



Haik Vendégház
10



Káli Apartman
28



Borostyán Vendégház
10



Bakonybél Vendégház
16



Liliom Vendégház
67



Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Imperiál Söröző
4



Strenner Tamás őstermelő Sonkabutik
2



Szautner Kertészet
19



Vegyesbolt
1



Bakonyi Termelői Piac
7



Sétarepülés
5



Selyemmalac Kerámiák
12



Bakony Szafari
10



Bakony Decor
0



Bakonybél Dohánybolt
7



Túravezetés
0



Zöldség-Gyümölcs
5



Pikoló Vendéglő
10



COOP Üzletház
4



Hársfa Büfé
3



Borostyán Fagyizó és Ajándékbolt
15



Füsti Söröző
4



Monostori Ajándékbolt és Kávézó
12



Monostori Könyvkötészet
8



Idegenvezetés
2



Bakonybél Posta
1



Scheuer Lászlóné - fodrász
1



Bakonybél Orvosi Rendelő
1



Önkormányzati Főzőkonyha
8



Wi-Fi pont
1



Kuti autó és gumiszerviz
1



Mini COOP ABC
3



PeggyMarket Vegyesbolt
6



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szarvas tó
1



Szentlászlói Kalandpark
18



Focipálya
4


