Pénzesgyőr
Pénzesgyőri Búcsú
É: 47.2298173
K: 17.7904282


15



Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
Elérkezett hát kis falunkba Szent Márton napja, amit nem véletlenül választottak eleink templomunk védőszentjének. Márton nap a gazdasági év lezárása, eddigre kerültek be az állatok a téli szálláshelyükre. Így hát az állattartó tudományukról híres őseink nem hiába fordultak fohásszal a pannóniai születésű védőszenthez. Tours-i Szent Márton püspöke élete folyamán annyi, de annyi jót cselekedett, hogy szokássá vált egész Európában, hogy a kisgyermekek apró lámpácskákkal járnak körbe- körbe, hiszen a gyertya fénye annak a jelképe, ami a buktatókkal teli életünkben a helyes utat mutatja.
E szép gondolatok lebegtek a szervezők előtt is. Mert mi is lehetne jobb dolog tenni azért a közösségért, amelyben élünk. Advent előtti utolsó vigasság napján mi is várta a falu apraja- nagyját?
Soroljuk csak:
Márton napi túra, borkóstoló, kézműves foglalkozás, Márton napi színdarab, lámpás felvonulás, harmonikaszó, kemencében sült kenyér libazsírral megkenve, pogácsa, libahússal tűzdelt nyögve nyelő és nem utolsó sorban az elmaradhatatlan, ilyenkor szokásos bál a táncos lábaknak. Drága szent Márton, de jó ha utat mutatsz, mert bizony felemelő élmény volt látni a csillogó szemeket, a kipirult és vidám arcokat, s hallgatni az elégedett sóhajtásokat!
Gyakran elfelejtjük, hogy milyen picinykék vagyunk a nagyvilághoz képest, s milyen nagyok lehetünk a közösség által, vagy inkább azzal együtt.
E szép nap nem volt az első és nem is lesz az utolsó, mely megkísérteni próbálta a Pénzesgyőriek szívét, és tiszta szívből reméljük, hogy többen és egyre többen leszünk akik összejövünk, hogy osztozkodni tudjunk egymás örömében.
Mindazok akik segítségünkre voltak:
- Galambos István botanikus
- Tenk Mihály harmonikával
- Bakonybéli Szent Gellért Általános Iskola 3. és 4. osztályos tanulói árnyjátékkal.
- Sári Söröző
- Deli Zoltán zenész
Szervezők:
Pénzesgyőr Önkormányzat
Pénzesgyőri Német Nemzetiségi Önkormányzat
Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület
Elhoztam szent Márton Vesszejét
A szokást nem mi kezdtük, és nem mi végezzük,
Állatainknak annyi szaporulata legyen, ahány, ága-boga van a vesszőnek
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Szent Márton püspök-templom
18



Kerteskői kastély (Rainprecht kúria)
5



Judit-forrás
5



Kő kút
6



Zoltay-forrás
4



Kerteskői-szurdok
4



Nagy-pénzlik barlang
5



Somhegy kilátópont
5



Bányász-kút
4



Som-hegy kincsei
1



Akli major Harangláb
8



Somhegyi harangláb
4



Árpád kút
5



Szarvaskút-forrás
7



Szent-kút (Borostyán-kút)
83



Pörgöl-barlang
6



Törkő-lik
2



Bakonybéli Tájház
26



Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
62



Harangjáték
7



Magyarok Nagyasszonya templom
4



Nepomuki Szent János szobra
3



Szent Mauríciusz Monostor
6



Erdők Háza
5



Pannon Csillagda
28



Sírkert, emlékhely
1



Köves-hegyi Terasz Kilátó
6



Csurgó-forrás
2



Szűz Mária-kegyhely
1



Százhalom halomsírok
8



Közeli Szállások <20 km (0)
Imperiál Söröző és Szálláshely
7



Ibituba Panzió
17



Önkormányzati Vendégházak
18



Pangea Egyesület
6



Somhegyi Vadászház
12



Bakonybél-Somhegy Vendégház
11



Katica Vendégház
16



Rókavár Fogadó
28



Sasfészek Vendégház
22



Szentkereszty Vendégház
10



Milano Vendégház
28



Bakonyi Sárgarigó
13



Mókus - Lak
6



Bakonyi Mandala Vendégház
9



Pikoló Vendégház
4



Vándordiák Vendégház
13



Pékház Apartman
16



Füsti Apartman
4



Dublecz Vendégház
16



Békaváros Házikó
29



BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7



Diófa Vendégház
36



Bakonybél Apartmanház
24



Ancsa Hegyalja Vendégháza
30



Muskátli Magánszállás
12



Haik Vendégház
10



Káli Apartman
28



Borostyán Vendégház
10



Bakonybél Vendégház
16



Liliom Vendégház
67



Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Imperiál Söröző
4



Vegyesbolt
1



Bakonyi Termelői Piac
7



Selyemmalac Kerámiák
12



Sétarepülés
5



Bakony Szafari
10



Bakony Decor
0



Bakonybél Dohánybolt
7



Zöldség-Gyümölcs
5



Túravezetés
0



Pikoló Vendéglő
10



COOP Üzletház
4



Hársfa Büfé
3



Füsti Söröző
4



Monostori Ajándékbolt és Kávézó
12



Monostori Könyvkötészet
8



Idegenvezetés
2



Bakonybél Posta
1



Scheuer Lászlóné - fodrász
1



Bakonybél Orvosi Rendelő
1



Önkormányzati Főzőkonyha
8



Wi-Fi pont
1



Kuti autó és gumiszerviz
1



Mini COOP ABC
3



PeggyMarket Vegyesbolt
6



Dorbi a Csi-Hu
3



Kerékpárkölcsönzés
1



Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme
12



Szent Bertnát Gyógyszertár
0



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szarvas tó
1



Szentlászlói Kalandpark
18



Focipálya
4


