Nincs megjeleníthető tartalom

Összefogással újult meg az ősi Ambrosz-kereszt

Porva - 2017. 09. 13.

Megható esemény volt a kis bakonyi falu határában az Ambrosz-kereszt megáldása és az ünnepi Hubertusz-mise a Kopasz-hegy tetején.

Az 1921-ben állított kereszt tavaly megrongálódott, ezért idén tavasszal az önkormányzat, a Zirci Országzászló Alapítvány, a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesület tagjai és Balta Tibor helyi lakos összefogásával felújították. Felirata: „Nem ezeket kellett-e szenvednie Krisztusnak és úgy menni be az ő dicsőségébe? Uram, emlékezzél meg rólunk, különösen Székely József, Ambrosz János, Bittmann Ferencz, Fellembek Jakab, Ambrosz Pál szolgáidról.” A helyiek és az elszármazott rokonok, ismerősök a közösségi ház előtt gyülekeztek, ahonnan a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesület és a Cuhai Vén Róka Vadásztársaság tagjai terepjáróival szállították őket a településtől négy kilométernyire fekvő helyszínre. Veinperlné Kovács Andrea polgármester köszöntötte a vendégeket, megköszönve a támogatásokat. – Az összefogás nyomán a kereszt régi fényében óvja az utazókat. Sok szorgalmas munkás emelte meg a kalapját előtte, vetett keresztet elhaladva előtte az elmúlt évtizedek során. A keresztény értékrend mindannyiunk számára fontos, ezért is születhetett meg az értékmentő együttműködés. A kereszten felsorolt személyek településünk azon tagjai közé tartoztak, akik a közösségért tenni akartak és tettek is. Közbenjártak, hogy a Kopasz-hegy Csesznek közigazgatási területéről Porvához kerüljön, emellett sok fontos erdőgazdálkodási tevékenység is fűződik nevükhöz – mondta. A területen vadgazdálkodást folytató Cuhai Vén Róka Vadásztársaság és a német nemzetiségi önkormányzat is fontosnak ítélte, hogy a keresztény jelkép a helyére kerüljön, így részt vettek az ünnepség szervezésében. Schäffer Zoltán atya magasztos szertartás keretében celebrálta csodás természeti környezetben a Hubertusz-misét és megáldotta a keresztet. Ünnepi gondolataiban szólt a kereszt jelentőségéről, jelentéséről a keresztény közösségek életében. A borzavári énekkar az ünnephez kapcsolódó egyházi énekei messzire szálltak a Bakony magaslatán, a megszólaló vadászkürt dallamaival együtt. Az önkormányzat elismerő emlékplakettet adott át a felújításban aktív szerepet vállaló Zirci Országzászló Alapítványnak és a Bakonyi Önkéntes Műszaki Mentő Egyesületnek, melyet Máj János elnök, Bittmann Károly titkár, illetve Kukoda György titkár és Csillag Gábor felügyelőbizottsági elnök vett át. Az áldást követően elhelyezték a hálát és elismerést tolmácsoló koszorúkat az elődök keresztjénél, majd az ünnepi esemény a közösségi ház udvarán folytatódott, ahol fellépett a Dudari Néptánc Kör. – Büszke és örömteli érzések fogalmazódnak meg bennem, amikor az összefogás és az igaz hit vezérli a közösséget a jó cél érdekében. Fontos, közösséget erősítő, formáló eseményt tudhatunk magunkénak településünk életében az ősi Ambrosz-kereszt helyreállításával és felújításával – értékelte az eseményt a polgármester.

Szerző: Müller Anikó Hanga, veol.hu 
Tovább a cikkhez ITT!

Az ott készült fotókat megtekinthetik ITT! 

< Nyitólap
< Összes hír

Ossza meg ismerőseivel!

^