Ravazd
Sólymos Szilveszter kilátó
Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
Sólymos Szilveszter kilátó
Az erdészet feletti dombon, a Szent Villebald templomrom szomszédságában, a Kisalföldi Erdőgazdaság 2006-ban építtette fából a Sólymos Szilveszter bencés szerzetesről elnevezett kilátót. A kilátóból csodálatos kilátás nyílik Ravazd községre, a Pannonhalmi épületegyüttesre és a Bakony vonulatára.
Sólymos Szilveszter László, OSB (Rábacsécsény, Győr vm., 1920. febr. 9. - Pannonhalma, 2006. márc. 27.): főiskolai tanár.
1937. VIII. 6-án lépett a bencés rendbe, 1938-42-ig a római Szt. Anzelm Egyetemen tanult, 1942. VIII. 15-án ünnepélyes fogadalmat tett, 1943. VI. 20-án pappá szentelték Pannonhalmán.
1943-46-ig tüdőbetegség miatt Mátraházán és Kőszegen kezelték. 1946-ban Kőszegen általános iskolai és gimnáziumi hittanár. Két diákjának sikertelen határátlépési kísérlete után 1951. VIII. 19-én Kőszegen letartóztatták, bíróság elé állították. Vádiratot nem kapott, védőt nem választhatott, a kirendelt védővel nem beszélhetett. A „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének, vezetésének bűntette” vádjával életfogytiglani börtönre, 10 évi közügyektől eltiltásra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. A budapesti Gyűjtőfogházba, majd Vácra vitték, ahonnan az október 27-ei börtönlázadáskor szabadult. 1957. őszén. mint szökött rabot letartóztatták, de hamarosan szabadon engedték (ártatlanságát csak akkor igazolták volna, ha belép a békepapi mozgalomba).
1957-59-ig teológiát hallgatott, majd egyháztörténetből doktorált. 1967-től Budapesten, később Pannonhalmán főiskolai tanár.
Forrás: kaeg.hu
Közeli Szállások <20 km (0)
Ravazdi Erdei Iskola - szállás
15



Villebaldi Vendégház
3



Erdésztó Vendégházak
12



Bakonyszentlászlói Krójer Vendégház
43



Bakonyi Margaréta Vendégház
20



Bakonyi-Vándor Túralak és Kemping
10



Blanka Villa Wellness Home
33



Detti Vendégház
19



VE-DI Vendégház
7



Józsi Papa Vendégháza
18



Erzsébet Vendégház
21



Döre Vendégház
26



Sárdos Vendégház
7



Hódos-éri Vadászház
13



Bakony Pihenő Turistaház
20



HosszúHáz turistaszálló
13



Kőpince Fogadó és Vendégház
13



Öregbakony Turistaház
21



Cuha-völgye vendégház
12



Bakonyi Turistaház
15



Likas-kő vendégház
10



Derű Vendégház
24



Ősfenyves vendégház
7



Marika vendégház
6



Szikla vendégház
8



Naprózsa Vendégház
36



Boróka Vendégház és Vadásztanya
4



Aranyos Porta
26



Erdő Szíve Vendégház, Károlyháza
17



Aranyos-patak vendégház
19



Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Ravazdi Erdészete
0



Erdésztó Büfé
3



Jegenye étterem
19



Munka, tűz és emelőgép szaktevékenység
0



Letti Rendezvényszervezés
0



Dohánybolt
0



Vis Vitalis, a legendás ásványvíz
11



Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde
5



Szobafestő e.v
0



Kés és ollóélezés
12



Diana Pizzéria
42



Borcsa Virág és Ajándékbolt
9



Pannonhalma vasútállomás - Bakonyvasút
4



Vegyeskereskedés
0



Orvosi rendelő
0



Bakonyszentlászlói Erdészet-Bakonyerdő Zrt
0



Bakonygyirót vasútállomás - Bakonyvasút
6



Bakonyszentlászló vasútállomás - Bakonyvasút
4



Komenda Vegyeskereskedés
5



Gabóca Szigete Vegyeskereskedés
3



Gergő Büfé
3



Egészségház, Orvosi rendelő
1



Margaréta Cukrászda
4



ATM
0



Kék Ibolya Virágbolt
2



Takarékbank
0



COOP ABC
3



Posta
2



Napvirág Szépségszalon és Szolárium
1



Közeli Látványosságok <20 km (0)
Sólymos Szilveszter kilátó



Szent Villebald Templomrom
3



Erdészeti Múzeum
1



Méhészeti kiállítás
2



Szent Márton-templom
5



Lombkorona Tanösvény
1



Boldog Mór Kilátó
1



Millenniumi Erdész Emlékmű
1



Árpád-kút
1



Nagyboldogasszony Templom
20



II. Világháborús Emlékhely
4



Bakonygyiróti Pincesor (Öreghegy)
13



Bakonyszentlászlói Evangélikus Egyházközség, templom
24



Szent László templom
4



Bottyán János-forrás
3



Vak Bottyán park
7



Ördög-rét
7



Alsó-Cuha szurdok
7



Remete-barlang
3



Zsivány-barlang
3



Pakuts pihenő
3



Hódos-éri viadukt
9



Ősfenyves
6



Kőpince-forrás
5



Öreg Tölgy
13



Zsörk és Kápolnája
9



Kőpince-barlang
6



Bűnbánó Magdolna Római Katolikus Templom
6



Likas-kő
7



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Ravazdi Erdésztó
12



Teniszpálya
3



Pihenőpark
6



Sportpark
7



Focipálya
4



Szentlászlói Kalandpark
18


