Székesfehérvártól északra mintegy 5,2 km-re található, szomszédja pedig Moha település. A két falut a Gaja-patak választja el egymástól.

Nevét a fehérvári johannitákról (keresztes lovatok) kapta, akinek itt ajándékozott földet Eufrozina királyné. A település nevének eredete: a múlt századig Sármelléki járás volt, ebből ered a Sár- előtag, az utótag a török időkből származik, amikor a Keresztes-majorja nevet viselte.

A település 2327 hektáron fekszik, lakosainak száma 1570 fő.

A község a Móri Árok dél-keleti szélén található. A környék mikroklímájára, uralkodó szélirányára, rányomja bélyegét a Vértes és a Bakony között húzódó Móri árok. A Móri árok tektonikai törésvonal a Bakony és a Vértes között. Homokos dombsoraival kitűnő szőlőtermő terület. A Vértes alacsony, sasbérces-árkos szerkezetű karsztos középhegység. A Bakonyt és a Vértest a Móri-árok sűllyedék rendszere választja el. Ennek alapzatában kúpkarsztos felső-kréta-eocén peneplén maradványok ismerhetők fel harmadidőszaki durvatörmelékes üledékekkel fedve. A mai morfológiai jellemzőjét a felső-pliocén-negyedidőszaki felszínformálódás szabta meg kavicssapkás tanúhegyekkel, hosszanti, széles dombhátakkal, tagolt hegylábfelszínekkel, szőlőkultúrás, lankás hegylábi lejtőkkel. 
Mindazonáltal, a hegyek, dombok déli-délnyugati oldalain a kedvező mező- és mikroklíma jó termőhelyi viszonyokat alakíthat ki. A település és környéke ősidők óta lakott helynek számít, amit a területén és környékén talált több különböző korokból származó leletanyag is bizonyít: Pék-malom dombon talált új kőkorból származó leletanyag, Határi-malomnál talált kelta kerámiák.

1193 előtt Eufrozina királyné adta a falut a fehérvári kereszteseknek, s az adományt III. Béla király 1193-ban megerősítette, s határát is leiratta: A határ a zámolyi vízválasztótól egészen a Móri-patak völgyéig terjedt, ahol a település malmai is voltak, s a Mohával közös határon említik Áldó-kutat, Árpád völgy-et, mely az Almás-sal közös határon terült el. 1340-ben a keresztesek Fehérvár melletti Barch-ba és a Szent Borbála-templom körüli földekbe való beiktatásakor a fehérvári prépostság mindkettőnek ellentmondott (Magyar-) Almás felől.
1439-től Barc-ot más néven Szentborbálának nevezik, de a fehérvári névhasználat ma is megkülönbözteti a keresztesektől nevezett Sár-"Keresztes"-t Borbála puszta-tól. 1499-ben majd a fehérvári káptalan foglalja el erőszakkal Barc (Barch), vagy Szentborbála (Zenthbarbara) birtokot, ekkor a korabeli határjárásban találkozhatunk a kettős névhasználattal. Csókakőt és a hozzá tartozó várbirtokokat (köztük Barch és Keresztes-majorját is) Rozgonyi István kapja meg. 1522-ben a település házasság révén a Kanizsai családé lett. A Kanizsai családba beházasodott Nádasdy Tamás birtoka. A keresztesek a török elől Pozsonyba menekülnek, s így Barch és Keresztes majorja egészen a XIX. századig a Csókakői vár, s mindenkori urának birtoka lett. 1562-1671-ig a Nádasdyak birtoka. 1671-től a település a kincstárra szállt, mivel addigi birtokosát, Nádasdy Ferenc (főúr)-at a Wesselényi-féle összeesküvésben való résztvétele miatt kivégezték. 1678-ban Széchenyi György kalocsai érsek kap rá zálogjogot. 1685-ben a törökök által elpusztított falvak közt van számontartva. 1692-ben Báró Hochburg János kapja meg a falu birtokjogát I. Lipót császár-tól, mely később házasság útján Berényi Györgyé, és Luzsénszky Györgyé lett. 1821-ben Sárkeresztes (Barc) gróf Károlyi Györgyé és a Károlyi családé lett.

Forrás: sarkeresztes.hu