É: 47.1298526
K: 18.0329692

171



Hol található? Nagy térkép >>
Rendezvény leírása
V. Jelmezes Szilveszteri Futás
132 fő, kicsik és nagyok vállalkoztak, hogy valamilyen úton módon, de leküzdik a kitűzött távot, ami az idén 2019 méter volt.
Az időjárás és a jókedv adott volt, így mindenki boldogan és mosolygó arccal érkezett be a célba. Díjazták a legjobb jelmezeket a fiuknál, lányoknál valamint a legjobb hölgyeknél és uraknál. Később biztosan csuklott a zsűri, mert a résztvevők teljesen más sorrendet állítottak fel maguk között. Igaz, nem volt kitétel, hogy honnan van a jelmez; kölcsönzős vagy kézzel készített? Majd jövőre jobban odafigyelünk. A tombolasorsolásra a hangulat az elfogyasztott forró teától és forralt bortól adott volt.
Köszönet a támogatóinknak, hogy ajándéktárgyaikkal hozzájárultak a rendezvény színvonalának emeléséhez. A rendezvény egy közös körmös csülökpörkölt elfogyasztásával zárult.
Jövőre ugyanitt, de a kihívás már nagyobb lesz, 2020 métert kell teljesíteni.
Kaptur József
Polgármester
Közeli Látványosságok <10 km (0)
Református Templom
4



Római kori hidak
16



Világrekord méretű, fából faragott magyar szablya
19



Katolikus Iskolakápolna
19



Ciszterci Papírmalom rom
16



Emlékhely - Szőlőhegy
1



Katonai Temető
11



Szentháromság Templom
3



Református templom
6



Csárda-híd (Római kori híd)
7



Ösküi kerektemplom (Rotunda)
12



Tasner Antal Emlékére
2



Szent Kereszt megtalálása, Római Katolikus Templom
30



Szentháromság szobor
3



Evangélikus templom
16



Szent Anna szobor
2



Szovjet hősi emlékmű
4



Római Halomsírok
1



Aranyos kút
7



Aranyos kút II.
2



A Kikeri-tói gát és hídja
9



Régi homokbánya, fosszíliák
4



Római katolikus plébánia, Szent István király templom
5



Szentkirályszabadjai Református Templom és gyülekezet
7



Köves- kút
4



Közeli Szállások <20 km (0)
Éva Vendégház
16



Róka Porta Vendégház
17



Vörös Macska Vendégház
9



Hóvirág Vendégház
23



Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21



Prém Malom Vendégház
11



Római fürdő Apartmanház
11



Bársonyberek Vendégház
32



Malackocka Vendégház
8



Rózsadomb Vendégház
14



Erdőalja Vendégház
9



Lovas Major Vendégház
4



Kuckó Vendégház
10



Szabó Vendégház
4



Levendula Vendégház Jásd
9



Akácfa apartman-mobilház
8



Vadvirág Vendégház
25



Szederfa Vendégház
16



Jásd Vendégház
16



Hétpecsétes vendégház
14



Hópihe Vendégházak és Wellness
43



Közeli Szolgáltatások <10 km (0)
Orvosi rendelő
0



Honi Mini Élelmiszer
1



Nyílvános telefonfülke
1



Koppány Söröző
4



Futballpálya
1



Vasútállomás
2



Garázs Vegyesbolt
0



Szent Benedek Gyógyszertár
0



Dohánybolt
0



Margaréta ABC
2



Dohánybolt
0



Mester Áruház
0



Fogorvosi rendelő
2



Orvosi rendelő
1



Nyárikonyhám
17



Vasútállomás
0



Hangulat Cukrászda
2



Ice Factor Kft
3



Kézműves Pizza
9



Finish Cars autókozmetika
8



Sle-Pa Kft
2



Ada-Bau Kft.
1



Hulka István, villanyszerelő
0



Öskü Önkormányzati Főzőkonyha
66



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szabadtéri fitneszpark játszótér és focipálya
7



Jásd focipálya
0



Mayer-tó
1


