Szápár a Szapáry család ősi lakhelye volt. Nevét az oklevelek 1341-ben említették először. A Szapáriak Sánc hegyen álló várkastélya a török hódoltság alatt a faluval együtt elpusztult, a falu később is csak mint puszta szerepelt.A település és környéke a 18. századig lakatlanul állt, egy ideig a Cseszneki vár tartozékai közé tartozott.1752-ben az elnéptelenedett települést a Szapáry család népesítette újra. Az újonnan érkezett lakók földműveléssel, állattenyésztéssel, fa- és faszén kereskedelemmel foglalkoztak.1855-ben Stinner Ferenc és Sámuel lett Szápár új birtokosa. A településen a 19. században szénbányát nyitottak, az itt felszínre hozott szén nagy gyanta tartalma miatt akár gyufával is meggyújtható volt. A bánya munkát adott a helyi lakosság egy részének, azonban a szénbánya nem volt hosszú életű mivel az itt bányászott szén kis mennyiségű volt, és emellett a közlekedés sem volt megoldott, ezért a bányát rövidesen bezárták, majd 1908-ban újra megnyitották. Ekkor a szállítást a bodajki vasutállomásig kiépített lóvasúttal oldották meg, de a rossz termelési viszonyok miatt a 20. század harmincas évei körül végleg bezárták. 1910-ben 657 lakosából 257 magyar, 55 német, 344 szlovák volt. Ebből 598 római katolikus, 36 református, 15 izraelita volt. A 20. század elején Veszprém vármegye Zirci járásához tartozott. 1947-ben a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében több szlovák család elköltözött a felvidéki Martos településre, és onnan pedig felvidéki magyarok érkeztek Szápárra.