É: 47.317226
K: 18.034742



Hol található? Nagy térkép >>
Település leírása
Szápár a Szapáry család ősi lakhelye volt. Nevét az oklevelek 1341-ben említették először. A Szapáriak Sánc hegyen álló várkastélya a török hódoltság alatt a faluval együtt elpusztult, a falu később is csak mint puszta szerepelt.A település és környéke a 18. századig lakatlanul állt, egy ideig a Cseszneki vár tartozékai közé tartozott.1752-ben az elnéptelenedett települést a Szapáry család népesítette újra. Az újonnan érkezett lakók földműveléssel, állattenyésztéssel, fa- és faszén kereskedelemmel foglalkoztak.1855-ben Stinner Ferenc és Sámuel lett Szápár új birtokosa. A településen a 19. században szénbányát nyitottak, az itt felszínre hozott szén nagy gyanta tartalma miatt akár gyufával is meggyújtható volt. A bánya munkát adott a helyi lakosság egy részének, azonban a szénbánya nem volt hosszú életű mivel az itt bányászott szén kis mennyiségű volt, és emellett a közlekedés sem volt megoldott, ezért a bányát rövidesen bezárták, majd 1908-ban újra megnyitották. Ekkor a szállítást a bodajki vasutállomásig kiépített lóvasúttal oldották meg, de a rossz termelési viszonyok miatt a 20. század harmincas évei körül végleg bezárták. 1910-ben 657 lakosából 257 magyar, 55 német, 344 szlovák volt. Ebből 598 római katolikus, 36 református, 15 izraelita volt. A 20. század elején Veszprém vármegye Zirci járásához tartozott. 1947-ben a csehszlovák-magyar lakosságcsere keretében több szlovák család elköltözött a felvidéki Martos településre, és onnan pedig felvidéki magyarok érkeztek Szápárra.
Közeli Szállások <15 km (0)
Tibor vendégház
5



Jásd Vendégház
16



Szederfa Vendégház
16



Vadvirág Vendégház
25



Levendula Vendégház Jásd
9



Szabó Vendégház
4



Kuckó Vendégház
10



Lovas Major Vendégház
4



Erdőalja Vendégház
9



Rózsadomb Vendégház
14



Bársonyberek Vendégház
32



Hétpecsétes vendégház
14



Hópihe Vendégházak és Wellness
43



Akácfa apartman-mobilház
8



Római fürdő Apartmanház
11



Prém Malom Vendégház
11



Malackocka Vendégház
8



Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21



Hóvirág Vendégház
23



Közeli Látványosságok <15 km (0)
A Holitscher-kastély és kastélypark
2



Szűz Mária Világkirálynője Templom
5



Feszületek és szakrális emlékhelyek útja
4



Jásdi Pincék
9



Hegyi Imre Emlékpark
5



Siska-forrás
2



Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)
4



Széchenyi Zsigmond Kilátó
7



Csikling vár
4



Vackor-forrás
6



Római Fürdő
17



Harangjáték
2



Harangláb
1



Vadalmás-forrás
4



Kovácsműhely
10



Tési szélmalmok
8



Szent Anna Római katolikus templom
6



Kálvária
8



Csapóné Konyhája Barlang
7



Szent István Király Római Katolikus Plébánia
10



Zsidó-hegyi feltárás
6



Tési Evangélikus Egyházközösség
9



Háromkürtõ-zsomboly
2



Keresztelő Szent János templom
9



Burok-völgy
6



Csengő-hegyi kilátó
4



Közeli Rendezvények <20 km (0)
Apródok Napja
2023. 06. 17.

0



Gyereknap Öskü 2023
2023. 05. 27.

1



Ösbő Vezér Vadászata Jótékonysági rendezvény
2023. 05. 27.

0



XV. NO MOTOR Cseszneken
2023. 05. 27.

0



Bodza Napok Jásd
2023. 05. 20.

2



Tavaszi Gála
2023. 05. 13.

1



A barlangok és a barlangkutatás haszna és jelentősége
2023. 05. 10.

1



Keresd A Nyuszit! Családi Nap
2023. 04. 07.

80



Húsvéti hagyományőrző délután
2023. 04. 06.

1



A nő és a tavasz című kiállítás
2023. 03. 26.

1



1848 március 15.
2023. 03. 14.

0



Télbúcsúztató a Kertbarátokkal és Farsang
2023. 02. 24.

1



IV. Palotai Zimankó-túra
2023. 02. 04.

0



Helyzetjelentés az Emlékkönyvről
2023. 02. 03.

1



Petőfi Est
2023. 01. 22.

1



Hajmáskéri Vigadalom, III. Kolbászkészítő Verseny
2022. 11. 19.

22



Márton napi vigasságok Öskü 2022
2022. 11. 12.

49



I. Égi Vándorok emléktúra
2022. 11. 05.

0



FRISSÍTVE! Hétköznapi hősök napja
2022. 10. 22.

94



XV. Cseszneki Szüreti Felvonulás és Bál
2022. 10. 22.

0



VIII. Tés-Római-Fürdő teljesítménytúra
2022. 10. 22.

0



Hajmáskér alkotó közösségeinek kiállítása
2022. 10. 18.

45



Troják Frigyes Interaktív előadása
2022. 10. 18.

0



Síppal-dobbal Setup Együttes Bakonynánán
2022. 10. 15.

1



Jásd Értéknap
2022. 10. 08.

1



FRISSÍTVE Szőlő és Bor Ünnep
2022. 10. 01.

95



"Az igazat mondd, ne csak a valódit" verses est
2022. 09. 29.

1



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szápári horgásztó
1



Jásd focipálya
0



Szabadtéri edzőpark
1



Mayer-tó
1



Helyi Szolgáltatások (0)

Sajnos nem tudunk egyről sem... :(
Szápár hírei (0)

Nincsenek kapcsolódó híreink... :(