Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
GPS koordináták
É: 47.5550069
K: 17.6545575
1 0 262

Hol található? Nagy térkép >>

Látványosság leírása

 

A forrásfoglaláson a következő felirat áll:

„Árpád-kút Helyreállította a Ravazdi Erdészet Anno 2003”

A helyi legenda szerint Árpád vezér 903-ban ivott a forrás vizéből. Mások szerint a forrás akkor keletkezett, amikor Árpád és serege a vidéken táborozott. Árpád lova megsüllyedt a földben, majd lába nyomán friss forrásvíz fakadt.

Árpád fejedelemsége 895 és 907 között számítható. Tizenkét esztendő igazán nem sok egy nemzet életében, ám ez a tizenkét esztendő máig ható érvényű sorsforduló tanúja: kezdődik a magyarok tömeges Kárpát-medencébe költözésével, közbülső évei a magyar fennhatóság kiterjesztésével telnek, diadalmas végpontját a pozsonyi csata jelenti. Már a bejövetel útiránya felől sem egyezik a hazai íráshagyomány.

A régi gesták szövegét őrző XIV. századi krónikaszerkesztmény Erdélyen, míg Anonymus a Vereckei-hágón keresztül vezeti be a magyarokat. Árpád 907-ben hunyt el, és 907-ben a pozsonyi csatában győztek a magyarok a keleti frankok felett. A küzdelem nem akármiért folyt. Az Avar Kaganátus bukása után mintegy kilencven évvel újra egy steppei eredetű hatalom kezén egyesült a Kárpát-medence, s ez a fejlemény alaposan átrajzolta Közép-Európa politikai térképét.

Egyedül a Keleti Frank Királyság rendelkezett olyan katonai erő felett, amely létében fenyegette a Magyar Nagyfejedelemséget. A határ menti villongásokat 907 nyarán követte a birodalmi nagyságrendű támadás, amelynek bevallott célja a magyarok megsemmisítése volt. A magyarok Pozsonyig engedték előrenyomulni a támadókat, ott július 4-én Dietmar salzburgi érsek déli parton vonuló hadoszlopát, a Dunán átúsztatva 5-én Liutpold bajor herceg északi seregét verték meg. Ez a győzelem jelentőségét tekintve a mégoly tiszteletre méltó nándorfehérvári diadalt is felülmúlja. Nem tudjuk, Árpád megérte-e 907 nyarát, értesült-e a győzelemről. Megismerhetetlen körülmények között távozott e világról, ahogy érkezett. Sírját, földi maradványait sem lehet azonosítani, mint ahogy az összes többi magyar nagyfejedelemét sem.

(Forrás: Szabados György: Árpád fejedelem – történet és emlékezet)

Forrás: keag.hu

 

Közeli Szállások <20 km (0)

Erdésztó Vendégházak

~8.9 km-re a látványosságtól
12 0 311

Ravazdi Erdei Iskola - szállás

~9 km-re a látványosságtól
15 0 242

Villebaldi Vendégház

~9.1 km-re a látványosságtól
3 0 223

Bakonyi Margaréta Vendégház

~21.3 km-re a látványosságtól
20 0 9433

Bakonyi-Vándor Túralak és Kemping

~21.4 km-re a látványosságtól
10 0 15620

Bakonyszentlászlói Krójer Vendégház

~21.4 km-re a látványosságtól
43 0 7774

Blanka Villa Wellness Home

~21.6 km-re a látványosságtól
33 0 2061

Detti Vendégház

~21.6 km-re a látványosságtól
19 0 10155

VE-DI Vendégház

~21.7 km-re a látványosságtól
7 0 8651

Józsi Papa Vendégháza

~21.9 km-re a látványosságtól
18 0 14332

Erzsébet Vendégház

~22.3 km-re a látványosságtól
21 0 8967

Döre Vendégház

~22.4 km-re a látványosságtól
26 0 16227

Sárdos Vendégház

~22.5 km-re a látványosságtól
7 0 8964

Hódos-éri Vadászház

~24.2 km-re a látványosságtól
13 0 12021

Bakony Pihenő Turistaház

~24.7 km-re a látványosságtól
20 1 19386

Öregbakony Turistaház

~25 km-re a látványosságtól
21 2 20392

Kőpince Fogadó és Vendégház

~25 km-re a látványosságtól
13 0 12586

HosszúHáz turistaszálló

~25.1 km-re a látványosságtól
13 1 21806

Cuha-völgye vendégház

~25.2 km-re a látványosságtól
12 1 20906

Közeli Szolgáltatások <20 km (0)

Pannonhalma vasútállomás - Bakonyvasút

~6.5 km-re a látványosságtól
4 0 3198

Borcsa Virág és Ajándékbolt

~7.8 km-re a látványosságtól
9 0 320

Pannonhalmi Főapátság Sörfőzde

~8.4 km-re a látványosságtól
5 0 231

Szobafestő e.v

~8.4 km-re a látványosságtól
0 0 210

Dohánybolt

~8.6 km-re a látványosságtól
0 0 218

Munka, tűz és emelőgép szaktevékenység

~8.6 km-re a látványosságtól
0 0 266

Jegenye étterem

~8.7 km-re a látványosságtól
19 0 406

Coop Abc

~8.8 km-re a látványosságtól
5 0 272

Kés és ollóélezés

~8.8 km-re a látványosságtól
12 0 256

Diana Pizzéria

~8.8 km-re a látványosságtól
42 0 708

Erdésztó Büfé

~8.9 km-re a látványosságtól
3 0 247

Letti Rendezvényszervezés

~8.9 km-re a látványosságtól
0 1 185

Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. Ravazdi Erdészete

Győr-Moson-Sopron megye
~9 km-re a látványosságtól
0 0 340

Vis Vitalis, a legendás ásványvíz

~9.2 km-re a látványosságtól
11 0 294

Győr vasútállomás - Bakonyvasút

~14.2 km-re a látványosságtól
11 0 3508

Vegyeskereskedés

Győr-Moson-Sopron megye
~18.9 km-re a látványosságtól
0 0 3428

Orvosi rendelő

~18.9 km-re a látványosságtól
0 0 2500

Bakonygyirót vasútállomás - Bakonyvasút

~19.4 km-re a látványosságtól
6 0 5826

Gabóca Szigete Vegyeskereskedés

~21.2 km-re a látványosságtól
3 0 7935

Egészségház, Orvosi rendelő

~21.3 km-re a látványosságtól
1 0 20407

Gergő Büfé

~21.4 km-re a látványosságtól
3 0 7079

ATM

~21.4 km-re a látványosságtól
0 0 4134

Kék Ibolya Virágbolt

~21.4 km-re a látványosságtól
2 0 10549

Takarékbank

~21.4 km-re a látványosságtól
0 0 4579

Margaréta Cukrászda

~21.4 km-re a látványosságtól
4 0 6953

COOP ABC

~21.4 km-re a látványosságtól
3 0 11629

Posta

~21.5 km-re a látványosságtól
2 0 9625

Napvirág Szépségszalon és Szolárium

~21.5 km-re a látványosságtól
1 0 6870

Komenda Vegyeskereskedés

~21.5 km-re a látványosságtól
5 0 7977

Közeli Látványosságok <20 km (0)

Árpád-kút

1 0 263

Lombkorona Tanösvény

~8.2 km-re a látványosságtól
1 0 271

Boldog Mór Kilátó

Győr-Moson-Sopron megye
~8.3 km-re a látványosságtól
1 0 287

Szent Márton-templom

~8.7 km-re a látványosságtól
5 0 223

Erdészeti Múzeum

~9 km-re a látványosságtól
1 0 206

Sólymos Szilveszter kilátó

~9 km-re a látványosságtól
1 0 287

Méhészeti kiállítás

~9 km-re a látványosságtól
2 0 209

Szent Villebald Templomrom

Győr-Moson-Sopron megye
~9 km-re a látványosságtól
3 0 267

Béla-kút

~9.3 km-re a látványosságtól
10 0 494

Millenniumi Erdész Emlékmű

~10.7 km-re a látványosságtól
1 0 212

Nagyboldogasszony Templom

~18.9 km-re a látványosságtól
20 0 3009

II. Világháborús Emlékhely

~19 km-re a látványosságtól
4 0 2357

Bakonygyiróti Pincesor (Öreghegy)

~19.8 km-re a látványosságtól
13 1 17567

Hadifogolytábor emlékei

~21.5 km-re a látványosságtól
1 0 2154

Szent László templom

~21.5 km-re a látványosságtól
4 0 10867

Bottyán János-forrás

~21.6 km-re a látványosságtól
3 0 7984

Zsörk és Kápolnája

~21.6 km-re a látványosságtól
9 0 18051

Vak Bottyán park

~21.6 km-re a látványosságtól
7 0 11625

Evangélikus Egyház

~22 km-re a látványosságtól
0 0 1127

Szent Mihály templom

~22 km-re a látványosságtól
0 0 1053

Ősfenyves

~23.4 km-re a látványosságtól
6 0 21949

Remete-barlang

~23.8 km-re a látványosságtól
3 0 15034

Zsivány-barlang

~23.9 km-re a látványosságtól
3 0 20187

Hódos-éri viadukt

~24 km-re a látványosságtól
9 0 18553

Pakuts pihenő

~24 km-re a látványosságtól
3 0 14334

Öreg Tölgy

~25 km-re a látványosságtól
13 0 11579

Kőpince-forrás

~25.1 km-re a látványosságtól
5 0 21819

Kőpince-barlang

~25.5 km-re a látványosságtól
6 0 26765

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Teniszpálya

~8.9 km-re a látványosságtól
3 0 280

Ravazdi Erdésztó

~8.9 km-re a látványosságtól
12 0 429

Pihenőpark

~19 km-re a látványosságtól
6 0 2234

Sportpark

~19 km-re a látványosságtól
7 0 2262

Focipálya

~21.4 km-re a látványosságtól
4 0 5460

Szentlászlói Kalandpark

~25 km-re a látványosságtól
18 0 15263
^