Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü
GPS koordináták
É: 47.2562562
K: 18.0263226
Kezdés: 2024. 04. 20.
0 0 361

Hol található? Nagy térkép >>

Rendezvény leírása

Vadon Vándorai túrája

Tavaszi lelkesedéssel köszöntelek benneteket kedves túratársak, követőim és majdani követőim!

Idei, második túránk célpontja a hatalmas sziklák közé beolvadó, vadregényes Bátorkő vára és a közelében megbúvó Gazsi-lik.

Túránk Tésről indul a piros jelzésen a Tési-fennsíkon át, majd elhalad a Kis-Futóné és az Öreg-Futóné közelében, érintve Márkus-szekrényét. Mivel a túra első szakasza a Tési-fennsíkon át vezet, készüljünk fel jó idő esetén erős napsugárzásra, rossz idő esetén pedig nagyobb, akár viharos szélre is! A második szakasz már erdős részeken halad, később pedig egyre gyakrabban „botlunk” eleinte kisebb, majd nagyobbnál nagyobb sziklatömbökbe, míg végül „várnyi” sziklák között megpillanthatjuk Bátorkő-várát. Innen pedig csak néhány méter és a sziklás domboldalban feltűnik majd a Gazsi-lik bejárata. Miután megmásztuk a várat, bekukucskáltunk a barlangba, ettünk, ittunk, pihentünk és persze fotóztunk, utunkat ismét Tés felé vesszük, ugyanazon az útvonalon, amelyen jöttünk.

Természetesen, ha mind ezek után még éreztek magatokban majd annyi energiát, lelkierőt, megtekinthetjük a szélmalmokat is.

Időpont: 2024 04.20. szombat 10:00 óra

Találkozási pont: tési temető mellett (47.256405,18.026183)

Útvonal hossza oda-vissza: 18 km

Időtartam: kb. 5 óra (társaságtól függően)

Részvételi díj: 2.000 Ft

Amennyiben szeretnél részt venni a túrán, kérlek jelezd az „ott leszek” gombbal, a megadott telefonszámon vagy e-mail címen, esetleg messengeren.

A kapcsolattartás miatt (pl. időjárás, késés, stb.), szükségem lesz majd a mobilszámodra!!

Ha szeretnél kutyát is hozni magaddal, kérlek mindenképpen jelezd még a túra előtt!

Öltözéked legyen mindig az aktuális időjárásnak, terepviszonyoknak megfelelő. Esőkabát, fejvédő (nap ellen) mindig legyen nálad! Soha nem lehet tudni…

Kérem azokat, akik szeretnének a túrán részt venni, hogy indulásig mindenképpen legyenek ott a megbeszélt találkozási helyen. Ha késnél, jelezd felém!

Elérhetőségek:

mobil: 30/594-6883

e-mail: vadonvandorai@gmail.com

Várlak sok szeretettel!

 

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/791546142477962?ref=newsfeed

Borítóképünk illusztráció!

Közeli Látványosságok <10 km (0)

Tési Evangélikus Egyházközösség

247 m-re a rendezvénytől
9 0 3342

Szent István Király Római Katolikus Plébánia

261 m-re a rendezvénytől
10 0 3423

Tési szélmalmok

767 m-re a rendezvénytől
8 2 19688

Kovácsműhely

767 m-re a rendezvénytől
10 1 9306

Széchenyi Zsigmond Kilátó

~2.2 km-re a rendezvénytől
7 0 24566

Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)

Veszprém megye
~2.3 km-re a rendezvénytől
4 0 19155

Szentkút

~2.4 km-re a rendezvénytől
4 1 22723

Háromkürtõ-zsomboly

~2.4 km-re a rendezvénytől
2 0 4044

Siska-forrás

~2.5 km-re a rendezvénytől
2 0 18375

Vadalmás-forrás

~2.6 km-re a rendezvénytől
4 0 11648

Vackor-forrás

~2.7 km-re a rendezvénytől
6 0 16646

Római Fürdő

Veszprém megye
~2.7 km-re a rendezvénytől
17 1 60348

Jásdi Pincék

~3 km-re a rendezvénytől
9 1 20809

Bodzaház

~3.3 km-re a rendezvénytől
54 0 23811

Feszületek és szakrális emlékhelyek útja

~3.4 km-re a rendezvénytől
4 1 10261

Tájház

~3.4 km-re a rendezvénytől
46 0 12838

Zsidó-hegyi feltárás

Veszprém megye
~3.4 km-re a rendezvénytől
6 0 16639

Öreg Futóné

~3.4 km-re a rendezvénytől
1 0 13071

Szűz Mária Világkirálynője Templom

~3.6 km-re a rendezvénytől
5 1 22029

Hegyi Imre Emlékpark

~4 km-re a rendezvénytől
5 0 14774

Alsópere román stílusú templomrom

~4 km-re a rendezvénytől
4 0 7403

Csengő-hegyi kilátó

~4.5 km-re a rendezvénytől
4 0 8135

Alsóperei arborétum

Veszprém megye
~4.6 km-re a rendezvénytől
7 0 13281

Szent Anna Római katolikus templom

~4.7 km-re a rendezvénytől
6 0 9995

Kálvária

~4.8 km-re a rendezvénytől
8 0 4931

Csikling vár

~5.1 km-re a rendezvénytől
4 0 19065

Harangláb

~5.5 km-re a rendezvénytől
1 0 3970

Puszta-Palota / Bátorkő vára

~6.1 km-re a rendezvénytől
9 0 17400

Burok-völgy

~6.4 km-re a rendezvénytől
6 0 19720

Köves- kút

~6.6 km-re a rendezvénytől
4 0 6326

Közeli Szállások <20 km (0)

Rózsadomb Vendégház

Veszprém megye
~2.9 km-re a rendezvénytől
14 0 8273

Erdőalja Vendégház

~3 km-re a rendezvénytől
9 1 8373

Bársonyberek Vendégház

Veszprém megye
~3 km-re a rendezvénytől
32 0 7755

Lovas Major Vendégház

~3.1 km-re a rendezvénytől
4 0 9041

Kuckó Vendégház

~3.2 km-re a rendezvénytől
10 0 10347

Szabó Vendégház

~3.2 km-re a rendezvénytől
4 0 9927

Levendula Vendégház Jásd

Veszprém megye
~3.4 km-re a rendezvénytől
9 0 9859

Vadvirág Vendégház

~3.7 km-re a rendezvénytől
25 2 29360

Szederfa Vendégház

~3.8 km-re a rendezvénytől
16 0 16285

Jásd Vendégház

~3.9 km-re a rendezvénytől
16 0 15473

Malackocka Vendégház

~4.6 km-re a rendezvénytől
8 0 4775

Hétpecsétes vendégház

~5.5 km-re a rendezvénytől
14 0 9824

Hópihe Vendégházak és Wellness

~6 km-re a rendezvénytől
43 1 9079

Királyszállás, Nagy-Magyarország Park

~6.3 km-re a rendezvénytől
21 0 18654

Tibor vendégház

~8 km-re a rendezvénytől
5 0 3261

Hóvirág Vendégház

~9.8 km-re a rendezvénytől
23 2 9906

Éva Vendégház

~11.3 km-re a rendezvénytől
16 1 15950

Hubertus Fogadó

~13.1 km-re a rendezvénytől
8 0 484

Rotes Haus

~13.2 km-re a rendezvénytől
9 0 468

Csengőház

Veszprém megye
~14.1 km-re a rendezvénytől
13 0 2572

Dévényi Vendégház

~14.9 km-re a rendezvénytől
15 1 8524

Ferrata vendégház

~14.9 km-re a rendezvénytől
24 0 1248

D9 cottage

~15 km-re a rendezvénytől
15 0 788

Cservák-Ház

~15.1 km-re a rendezvénytől
11 1 11771

Várkapitány-Lak Vendégház

~15.2 km-re a rendezvénytől
30 0 1250

Bakony Gyöngye Vendégház

~15.2 km-re a rendezvénytől
68 1 8650

FERRATA Vár vendégház

~15.3 km-re a rendezvénytől
10 0 404

Kispárna Vendégház

~15.3 km-re a rendezvénytől
27 0 309

Kőmosó Vendégház

~15.3 km-re a rendezvénytől
34 0 597

Jóbarát Vendégház

~15.4 km-re a rendezvénytől
53 0 462

Közeli Szolgáltatások <10 km (0)

Vegyesbolt / Teri Bolt

~2.9 km-re a rendezvénytől
7 0 19336

Sétabicikli bérlés

~3 km-re a rendezvénytől
1 0 585

Misi Kocsma

~3.1 km-re a rendezvénytől
2 0 9656

Dohánybolt

~3.2 km-re a rendezvénytől
0 0 9937

Nándi Bolt

~3.2 km-re a rendezvénytől
13 0 16836

Anci Büféje

~3.4 km-re a rendezvénytől
6 0 17327

Háziorvosi Szolgálat

~3.9 km-re a rendezvénytől
0 0 12325

Nánai Kerámia

~5.1 km-re a rendezvénytől
9 0 2215

Telefonfülke

~5.6 km-re a rendezvénytől
0 0 5245

ATM

~8.8 km-re a rendezvénytől
1 0 3914

Posta

~8.8 km-re a rendezvénytől
1 0 2909

Kamion Klinika

~10.3 km-re a rendezvénytől
5 0 9137

Lantos Katalin, kárpitvarrás autó-motor

Veszprém megye
~10.3 km-re a rendezvénytől
2 0 4037

Szobafestés, mázolás, tapétázás

Veszprém megye
~10.4 km-re a rendezvénytől
0 0 3620

Gépi földmunka

Veszprém megye
~10.5 km-re a rendezvénytől
0 0 4080

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Jásd focipálya

~3.1 km-re a rendezvénytől
0 0 3078

Szápári horgásztó

~7 km-re a rendezvénytől
1 0 8521

Mayer-tó

~10.3 km-re a rendezvénytől
1 0 7191

Szabadtéri edzőpark

~16.8 km-re a rendezvénytől
1 0 2918
^