Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
1231-ben Csák Miklós, Ugrin esztergomi érsek testvére végrendeletében már említi ezt a várat, amit akkor Wdvorhelnek hívtak. Wdvorhel (Udvarhely) a Csákoktól királyi kézre kerülése után változott lassan Gerencsérré, mikor a várnép közé talán göröncsérek is idetelepültek.
Két vagy három emeletes lehetett, hossza 13 m, szélessége 8,7 m volt. Várként említik, de valójában a főúri lakótornyok egyik jeles példája. A kőből épült, nagyméretü, vastag falú torony a várúr és családja menedékéül szolgált. Katonaság is szolgált az épületben, melynek falába emeletenként külön-külön lezárható lépcsőt építettek. Két évszázadon keresztül volt királyi vadászterület. I. Lajos kedvelt vadászháza, melynek vonzerejét fokozta a halban gazdag Szépvíz-ér és Fekete-víz patak.
1330-ban nevét már Gerencher alakban írják az oklevelekben. Ekkor részben királyi lovászok, részben Csák nembeli Györke fia Pál királyi apród (aule iuvenis) birtoka volt.
1366. december 6-án Ludovicus Magnus a török ellen indítandó hadjáratról itt, tárgyalt a Velencei Köztársaság követeivel.
1440-ben a magyar Szent Korona viszontagságos történetének egy mozzanata a várhoz fűződik. Zsigmond utódja, Albert király alig 1,5 éves uralkodása után 1439. október 17-én meghalt. A magyar rendek 1440 elején III. Ulászló lengyel királyt hívták meg a trónra. A korona őrzési helyén, Visegrádon tartózkodó özvegy Luxemburgi Erzsébet magyar királyné azonban ekkor már a közelmúltban elhunyt Albert gyermekének megszülése előtt állt és a trónt gyermekének akarta biztosítani. A királyné bizalmasát Kottaner Jánosnét megbízta a korona ellopásával. A komorna csellel kicsempészte a koronát, és Erzsébet királynéval Komáromba távozott, ahol 1440. február 22-én megszületett a későbbi V. László magyar király. Komáromból elindulva az első éjszakát Tatán töltötték, majd Gerencsérre érkeztek. Kottanerné későbbi visszaemlékezésében kiemelte hogy itt a szép vadászlakban nagyon rideg szállásuk volt, ennivalót is keveset találtak.
A török hódoltság alatt még falu is tartozik a várhoz. Mára azonban a faluból nem maradt semmi, csupán az egykori vár erősen omladozó romjai láthatók.
Közeli Szállások <20 km (0)
Vértes Ifjúsági Tábor
15



Margaréta Vendégház
9



Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21



Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Sepsiszéki Kürtőskalács
2



Közeli Látványosságok <20 km (0)
Gerencsérvár



Vértesszentkereszti Bencés apátság romjai
6



Kristálydomb
5



Szent Bernát szobor
3



Oroszlánkő vára
4



Bombázóval lezuhant német pilóták emlékhelye
3



Vajali Szürke Nyárfa
3



Vajalforrás
5



Csókakői vár
9



Marburg-kereszt
6



Nagy-Magyarország tér
12



Szent Orbán-kápolna
3



Gesztesi vár
5



Géza pihenő
3



Gánti Bauxitbánya
6



Üzenő domb
6



Kerekszenttamás templomromja
6



Báraczházi-barlang
1



Lőportorony
7



Sobri Jóska Barlang
7



Alba Regia-forrás
4



Gaja-völgyi Vaskereszt
4



Gaja-völgyi tájcentrum
3



Gaja szurdok
5



Alexandriai Szent Katalin templom
3



Fehérvárcsurgói Evangélikus Leányegyházközség Temploma
5



Fehérvárcsurgói Református Egyházközség Temploma
4



Károlyi Kastély
10



Vértesszőlősi Római Katolikus Templom
8



Vértesszőlősi Tájház
11



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Fehérvárcsurgói-víztározó
1


