Bakonybél
Szent Mauríciusz Monostor
É: 47.2516967
K: 17.7279518
Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
Árakról és látnivalókról tájékozódjanak a monostor saját honlapján, ezen a linken:
https://www.bakonybel-monostor.hu/latogatok-fogadasa/
A monostor története:
1018-ban Szent István király alapított monostort Szent Günther szerzetes javaslatára a Bakony kies völgyében, a mai Bakonybél környékén. E területen remetéskedett Imre herceg tanítása után Szent Gellért is.
A középkori templom formájáról, méretéről semmit nem tudunk, azt csak néhány oklevél említi. A monostor azonban fontos kulturális és közigazgatási központ lett.
A ma is álló templom alapkövét 1750-ben rakták le, felszentelésére 1754-ben került sor, melyet Sajghó Benedek pannonhalmi főapát végzett nagyobb papi segédlettel. A templom teteje, a monostor és a falu 130 háza azonban 1780. július 30.-án, egy vasárnapi napon keletkezett tűzvészben (egyesek szerint szándékos gyújtogatás következtében) teljesen leégett, majd a tető nélküli templomot – a falakat és a boltozatot – egy roppant zápor augusztus 21-én teljesen eláztatta, az épület életveszélyessé vált. A felújítási munkálatokkal csak 1782 novemberében lettek kész. Az épület külső formája, (melyet az 1758-ban készült oltárképen megörökítettek), az évszázadok folyamán nem sokat változott.
Az épület belső kialakítása meglehetősen egyszerű. Legfőbb dísze a Polinger (Pohlinger) Ignác pápai festő által 1758-ra elkészült főoltár. A kompozíció három részre osztott. A kép alján az alapító Szent István és Boldog Gizella királyné térdel, kezükkel a béli monostor és a templom épületére mutatnak. A középső mezőben, a felhőkön Szent Mauríciusz, a templom védőszentje áll dárdával és zászlóval a kezében, mögötte katonái, vértanútársai sorakoznak. Az oltár legfelső részében Szűz Máriának a mennyek királynéjává koronázását látjuk. Az oltárkép két oldalán Szent László király és Szent Imre herceg szobra áll, az oszlop talapzatán pedig a négy evangelista ül. A főhajó két oldalán egy-egy mellékoltár épült. Tőle balra a Mária-oltár, amelynek festményén Szűz Mária látható, amint lábával a bűnt jelképező kígyó fejére tapos. A másik oldalon a rendalapító Nursiai Szent Benedek alakja áll, kezében tartva a rend szabályzatát, a Regulát. A hajó jobboldali falán függő festmény azt a jelenetet ábrázolja, amikor István király és Gizella királyné Szent Gellértre bízza Imre herceg nevelését. Krepp Frigyes győri festő műve. A hajó bal oldali falának utolsó képe a leghíresebb, id. Dorffmeister István alkotása 1779-ből. A Szent Család Jeruzsálemből Názáretbe való visszatérését ábrázolja.
A szószék 1760-ban készült el, a műemlék orgona pedig 1822-től néhány évvel ezelőttig szolgálta a templomi liturgiát.
Közeli Szállások <20 km (0)
Füsti Apartman
4 0 10130
Bakonybél Apartmanház
15 0 14498
Vándordiák Vendégház
13 0 13241
BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7 0 13035
Pékház Apartman
16 0 12360
Muskátli Magánszállás
12 0 14894
Haik Vendégház
10 0 12391
Mókus - Lak
6 0 17494
Békaváros Házikó
29 0 15568
Milano Vendégház
28 0 5224
Bakonyi Mandala Vendégház
9 0 8682
Dublecz Vendégház
21 0 17079
Borostyán Vendégház
10 0 3727
Bakonyi Sárgarigó
13 0 13645
Pikoló Vendégház
4 0 4473
Borostyánkút Wellness Home Bakonybél
59 0 2922
Bakonybél Vendégház
16 0 16188
Bakonyi Kemencésház
21 1 19827
Liliom Vendégház
67 0 12408
Bakonybéli Patakpart Vendégház
10 0 15792
Apartman Bernát
23 0 15231
Fenyves Vendégház
35 0 13855
Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20 0 15090
Diófa Vendégház
36 0 14916
Park Vendégház
37 1 17701
Ancsa Hegyalja Vendégháza
30 0 18698
Bakonyi Hóvirág
21 0 19996
Káli Apartman
28 0 5119
Bakonyvári Vendégház
10 0 17626
Haász Apartman
38 0 12065
Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Monostori Könyvkötészet
8 0 11134
Monostori Ajándékbolt és Kávézó
12 0 16708
Füsti Söröző
4 0 3787
Borostyán Fagyizó és Ajándékbolt
15 0 2701
Postapartner
0 0 11867
Mini ABC
1 0 2177
Bakonybél Orvosi Rendelő
1 0 23303
Önkormányzati Főzőkonyha
8 0 15240
Wi-Fi pont
1 0 2323
Idegenvezetés
2 0 4842
COOP Üzletház
4 0 11937
Bakonybél Dohánybolt
3 0 11359
Zöldség-Gyümölcs
5 0 11716
Pikoló Vendéglő
10 0 17854
Scheuer Lászlóné - fodrász
1 0 11091
ParkCafe
4 0 2841
Mini COOP ABC
3 0 12046
Túravezetés
0 0 5051
Kuti autó és gumiszerviz
1 0 6126
Bakony Decor
0 0 3344
PeggyMarket Vegyesbolt
6 0 13847
Bakony Szafari
10 0 10489
Selyemmalac Kerámiák
12 0 3872
Dorbi a Csi-Hu
3 0 17516
Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme
12 0 10225
Kerékpárkölcsönzés
1 0 10962
Odvaskő Panzió és Étterem
34 0 18600
Vegyesbolt
1 0 12073
Szautner Kertészet
19 0 3025
Közeli Látványosságok <20 km (0)
Szent Mauríciusz Monostor
Harangjáték
7 1 9402
Erdők Háza
5 0 20589
Pannon Csillagda
28 0 37328
Nepomuki Szent János szobra
3 0 13538
Bakonybéli Tájház
26 0 36942
Taki Játék és Nosztalgia Múzeum
62 1 20250
Sírkert, emlékhely
1 0 9485
Csurgó-forrás
2 0 11862
Köves-hegyi Terasz Kilátó
6 0 28005
Trófea és kőzetbemutató
4 0 12041
Szent-kút (Borostyán-kút)
83 3 69473
Millenniumi Park
15 0 9684
Árpád kút
5 0 18718
Tönkölösi Likas-kő
5 0 15088
Pörgöl-barlang
6 0 32392
Somhegyi harangláb
4 0 13547
Bányász-kút
4 0 18323
Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3 0 15540
Kerteskői-szurdok
4 0 29605
Rablólovag-vár (Bakonyújvár)
5 0 26083
Witt-kilátó
7 0 30609
Judit-forrás
5 0 24754
Kő kút
6 0 17312
Som-hegy kincsei
1 0 21832
Somhegy kilátópont
5 0 11016
Gerence-völgyi autóspihenő
7 0 17674
Boroszlán Tanösvény
0 0 12816
Nagy-pénzlik barlang
5 0 24055
Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Szarvas tó
1 0 6130
Nagyteveli-tó
10 0 1153
Mayer-tó
1 0 7741
Szentlászlói Kalandpark
18 0 19829
Focipálya
4 0 7823
Pihenőpark
6 0 3002
Sportpark
7 0 3076