Akár zene, akár nem, még mindig nyitva a kérdés: Miről énekelnek a madarak? Miket mondanak?

Mindig is foglalkoztatta az embereket, vajon miről beszélhetnek az állatok, miről énekelnek a madarak. Nekem romantikus szerelmes dalnak tetszik annak a kitartó feketerigónak a hosszú éneke, aki minden reggel és napnyugtakor negyedórákat dalol tavaszonként a tetőantenna csúcsáról.

Hím feketerigó

Fotó: Omer Messinger / MTI / EPA

Egy friss magyar kutatás szerint a madarak úgy próbálnak énekelni, hogy az egymás utáni hangok magassága minél jobban különbözzön egymástól. Ezzel reklámozzák saját képességeiket a fajtársak számára a hímek. Az idősebbek nyugodtabban, rendezettebben énekelnek a fiatalokhoz képest: hosszabb, ismétlődő szekvenciákat hallatnak, és egyedi hangelemeket is használnak.  

Értette a szarkabeszédet az állatok nyelvén tudó juhász, akit ez a képessége gazdaggá tett az ismert népmesében. A világhíres Doctor Dolittle, aki emberek gyógyításáról áttért az állatokéra, Polinézia nevű papagájától tanulta meg nyelvüket, e tudással felvértezve pedig hamarosan rá is talált a gyógyító csodaalmára.

Már Darwin is említést tesz a madárzene jelentőségéről, de a madárhangok dallamszerkezetét, tudományos igénnyel, Kodály Zoltán egyik tanítványa, Szőke Péter fejtette meg először a 60-as években.

„Lassan hallottuk ki a dallamot.”

Felvette, lelassította, majd lekottázta több mint kétezer madár csicsergését, károgását, huhogását, és meglepően bonyolult, nemegyszer népdalokra emlékeztető hangsorokat hallott. Egészen váratlan felismerése volt, hogy a madárdallamok hangjai is az emberi zenéből ismert hangközök szerint építkeznek. Másként megfogalmazva:

Az emberi zene alapvető jellege, úgy tűnik, hogy a természetben gyökerezik.

Ország Mihály, az Akadémia állathangtárának 2010-ben elhunyt kutatója pedig feltárta, hogy azért olyan gyors a madárének, mert a madarak az embernél akár tízszer több hangot képesek felfogni másodpercenként. 

Nyikorog, nyávog, ugat a madárvilág zenebohóca

Rendkívül éber, kíváncsi és kommunikatív a mátyásmadárnak is hívott szajkó. A legkisebb varjúféle igazi nyelvzseni, szinte bármilyen hangot képes utánozni, amit valaha hallott, és az valamiért megragadta figyelmét. Nyikorog, ugat, nyávog, károg, fütyül, recseg. Ám amikor cserreg, mint egy analóg vészcsengő, jó tudni, ragadozó vagy más veszély közeleg. 

Szajkó

Fotó: Kovács Attila / MTI

Éjszaka aktív az álcázás és a kísérleti hangképzés mestere 

lappantyú

Profi rejtőzködő, földön fészkel, mégis akár ezernyi kóbor kutya és macska mellett is fel tudja nevelni fiókáit az Alföldön is szép számmal élő lappantyú, viszont nem énekel.

Hangja nem madárra emlékeztet, inkább olyan, mint egy enervált alternatív kísérleti zene hajnali próbája. Ez az éjszakai rovarevő égi vándor nem is számít énekesmadárnak. A hangot ugyanis nem az alsó gégefővel képzi, hanem a torkában jön létre. Ahogy a varjaknak is, akiknek sivár, egyhangú recsegésére, azt hiszem, kár lenne több szót vesztegetni.

Arra a kérdésre, hogy beszéd-e a madarak akusztikus kommunikációja (amit mi, emberek madáréneknek nevezünk), a tudomány azt mondja: emberi értelemben semmiképpen sem az. 

Mai tudásunk szerint a madarak valószínűleg nem képesek egymással elvont fogalmakat közölni, csak pillanatnyi hangulatukat fejezik ki hangadásukkal.

Forrás: index.hu