Bakonypéterd

A Bakony északi szélén, a Bakonyalján helyezkedik el. A Sokorói-dombság délkeleti szélén a Győrt Veszprémmel összekötő 82-es főközlekedési út mentén kialakult egyutcás falu. A legközelebbi város Pannonhalma (10 km).

Az ásatások során feltárt leletek alapján, itt az emberi élet nyomaival, már a késő bronzkor elején találkozhatunk. Péterd első okleveles említését 1357-ből ismerjük, amikor is Peturdnak nevezték. A Bakonypéterd név csak 1913-ban szerepel először a Magyar Helységnévtárban. A középkorban a pannonhalmi bencés apátság és az egytelkes nemesek közös birtoka volt. 1544-ben a török háborúk idején elnéptelenedett, majd 1675-ben megkísérelték az újra betelepítését. Moson vármegyéből illetve német nyelvű területekről érkeztek 1715-ben szabad költözési joggal bíró jobbágyok.

A telepesek megélhetési forrása a mezőgazdaság volt, hasonlóan a környező településekben letelepedettekkel. A föld nagyobb része agyagos, közepes minőségű gyümölcstermelésre alkalmas. A keskeny vizenyős rétektől kis területet elfoglaló szőlőktől eltekintve, területének legnagyobb része szántóföld. Összefüggő erdőt csak a település délnyugati sarkában találunk, mely benyúlik a romándi szőlők mögé. Legmagasabb pontja a péterdi hegy 236 m-es magasságával. A falun folyik keresztül a Bornát-ér, mely az év nagyobb részében időszakos vízfolyás. Azonban nagyobb esőzések után megárad és a település mélyebben fekvő mezőgazdasági területeit el, szokta önteni. Fényes Elek 1851-es leírása megemlíti, hogy a községnek „Jó bora van.” A meghatározó foglalkozási ág továbbra is a mezőgazdaság maradt. 1910 és 1960 között csak 23%-kal csökkent az őstermelők száma.

A település lakosainak száma az elmúlt évszázadokban kis ingadozásokkal állandónak mondható. Inkább lassú fogyásról lehet beszélni a kilencvenes évekig. Az 1960-as évektől kezdve a nagymértékű iparosodás miatt az elvándorlás fokozódott. Az 1945 utáni kitelepítést ellensúlyozta, hogy helyettük hasonló nagyságú betelepítés zajlott le.