É: 47.204221
K: 18.256216



Hol található? Nagy térkép >>
Település leírása
Székesfehérvár és Várpalota között fekszik, utóbbihoz kicsit közelebb. Egy kilométerre található Veszprém és Fejér megye határa. Északon a Bakony, délen a Sárrét öleli körbe. A szomszédos falvak közül egyedül Iszkaszentgyörgyre vezet út. Csór kiemelt vízbázissal, rendkívül jó minőségű vízzel rendelkezik. A vízmű melletti hegyből fakadó karsztforrás látja el vízzel Székesfehérvárt és a helyi lakosokat. De egyéb források is léteznek, amelyek enyhén meleg vizűek.
1193-ban III.Béla a fehérvári keresztesek konventjének adományozta Bivalt. Bival ma az a terület, amit a hagyomány Gusztus-pusztának hív. Eredetileg a konvent custosának a kezében volt. Ám ezt nem lehet szervesen Csór történetéhez kapcsolni. Nem úgy az 1256-os kódexbeli említést. Ekkor Chort emlegetnek, ami az ótörök Cur méltóságnévre vezethető vissza. Falunk nevét igen sokféleképpen olvashatták a kutatók: Choor, Czor, Chior, Chyor, Csoór.
A terület éppenséggel továbbra is a jó halászati lehetőségekből él, s az idegen mesterektől ellesett szőlészkedésből. Öt malma van, csárdája, népessége szépen gyarapodik. Földjei több közepes birtokos kezében összpontosulnak. Igazi főhatalmat egyikük sem tud kialakítani.
1476. december 11-e jeles nap a község történetében. Előző napon Mátyás király Fehérvárra jött, hogy bevárja hitvesét Beatrixot. 11-én az egész követség megindult Csór irányába, hogy már ott fogadja a hitvest. Három sátrat állítottak fel a szabad mezőn. A királyné fehér, a király pej paripán ült. Ez volt a krónikák szerinti hivatalos verzió. Ámde a nép megőrzött egy mondát, ami szerint a király betért a fogadóba a királyné érkezése előtt, hogy éhségét helyi étkekkel csillapítsa. Csukát kért. A fogadós ki is hozta, de a király legnagyobb megdöbbenésére a hal legértékesebb része hiányzott. Mégpedig a mája. Szóvá is tette, mire a fogadós a legnagyobb alázattal azt válaszolta, hogy a májat a pap kutyája vitte el. Ebből született az a mondóka, amit talán ma már minden csóri ismer: „A csóri csukának nincsen mája, mert ellopta a pap kutyája.” Címerünkben is a csukát tálcán felszolgáló fogadós van, valamint Mátyás, meg egy holló. És persze az elmaradhatatlan szőlőfürt.
A boldog békeévek után nehéz idők jöttek. A török a XVI század folyamán többször is végigdúlta Fehérvárt és környékét. Akik tudtak, azok a mocsárba menekültek, vagy a környező hegyekbe. De a folyamatos rablások lehetetlenné tették itt az életet. Az viszont biztosan tudjuk az összeírásokból, hogy teljesen soha sem néptelenedett el Csór, hiszen működtek a malmok, s másfél jobbágytelek után szedték az adót.
A török elvonulta után főleg református helvétek (bizonyíthatóan érkeztek családok a mai Svájc területén található Sigriswil településről és környékéről) és katolikus svábok, valamint tótok érkeztek. De jó néhány magyar család is letelepedett. Innen van a Magyar utca, Tót utca és Nemet utca elnevezés. A falu 1780-ban háromnyelvűnek, 1818-ban kétnyelvűnek számított. A falu ősi része a Tabán, amit egyértelműen bizonyít a terület szerkezete (kacskaringós utcák, szabálytalan telekkialakítás).
Innentől kezdve a lakosságszám emelkedik, a XIX. századi gazdasági fellendülés következtében majdnem eléri a kétezret. Főleg agrárnépesség lakja. A kivándorlás és az első világháború visszaveti a növekedést. 1939-ig mérsékelt változást láthatunk. Az újabb háború már nem csak a frontélmények meséléséből áll a csóriaknak. 1944 decemberétől 1945 márciusáig folyamatos harcok dúlnak a német és orosz csapatok között. A polgári lakosság jelentős része nyugat felé menekül. Ők majd csak májusra térnek haza, hogy megkezdjék a falu újjáépítését.
Az 1945-től 1990-ig tartó időszak ellentmondásos. Sokan költöznek be, növekszik a lakosságszám. Ez főleg Székesfehérvár szívó hatásának, a közeli inotai hőerőműnek, valamint a várpalotai szénbányának köszönhető. Szinte megvalósult a teljes foglalkoztatottság. Akkoriban népesült be a mai Táncsics utca, Vörösmarty utca, Dózsa György utca, Széchenyi utca, Csók István utca, ami korábban grófi szérűskert volt. 1948-tól állami kézbe került az oktatás, 1960-ban pedig átadták a községi művelődési házat. A faluban 1958-tól TSZ is működött.
Történelmünk utolsó 16 éve a demokrácia kiépítéséhez kötődik. 1990-ben polgármesterré választották Csete Dezsőt, aki 2006-ig viselte ezt a pozíciót. Vezetése alatt a faluban tornaterem készült, felújították a volt Somsich-kúriát, kiépült a gáz, szilárd burkolattal látták el az utcákat, telkek kerültek kialakításra, felépült egy tekepálya, egy futballpálya.
Forrás: www.csor.hu
Csete Krisztián polgármester elérhetősége.
Tel.: 06-22/599-511
Mobil: 06-20/598-57-52
E-mail: csetekr@t-online.hu
Közeli Szállások <15 km (0)
Margaréta Vendégház
9



Közeli Látványosságok <15 km (0)
Fa kereszt
2



Csillaghegyi kilátó
5



Piramita-hegyi Piramis
5



Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
9



Maderspach Viktor kilátó
26



Erzsébet királyné szobra (Sissi-liget)
5



Zichy kápolna
9



Vitéz Csörgey Károly emlékoszlop
2



Római Katolikus Templom
2



Gróf Zichy- kastély - Trianon Múzeum
3



Károlyi Kastély
10



Fehérvárcsurgói Református Egyházközség Temploma
4



Fehérvárcsurgói Evangélikus Leányegyházközség Temploma
5



Alexandriai Szent Katalin templom
3



Gaja szurdok
5



Gaja-völgyi tájcentrum
3



Gaja-völgyi Vaskereszt
4



Alba Regia-forrás
4



Sobri Jóska Barlang
7



Közeli Rendezvények <20 km (0)
VI. Bakonyi Nyuszitúra
2023. 04. 08.

0



IV. Palotai Zimankó-túra
2023. 02. 04.

0



Mikulástúra a Gaja-völgyben!
2022. 12. 03.

0



Egyházzenei és kórus találkozó

1



Kerékpártúra Várpalotáról a sólyi magyar szablyához
2022. 04. 30.

0



V. Bakonyi Nyuszitúra
2022. 04. 16.

3



Jásdi Húsvétváró 2022

0



Farsangi Móka és Téltemetés

0



Adventi koncert

0



FRISSÍTVE! Hajmáskéri nagy mesekönyv, János Vitéz II. rész

273



Márton Nap Fenyőfőn

3



Szellem - parti

46



Egészségnap Bakonybélben

1



Nemzeti összetartozás napja, Királyszállás
2021. 06. 04.

128



Üljük körbe a virtuális adventi koszorút

0



ELMARAD!!! 6. Énekmondók emlékezete

0



Magyar Kultúra Napja

0



Repülőmodell verseny
2019. 08. 31.

0



Fitten Várpalota és Térsége Közösségi Futás
2019. 04. 28.

0



MOZDULJ PÉT!
2018. 11. 04.

0



"Sólyi kötődés" találkozó

0



Repülőmodell verseny
2018. 09. 01.

1



Nemzetőr Emléktúra három falun át! FRISSÍTVE

37



Bakony Expo

0



Rollingfest 2017 – Velencei tavi éjszakai forgatag

3



Tizedik Sárrét fesztivál és Majális
2017. 05. 06.

0



Márton-nap Olaszfaluban

0



Árpád-Házi Fesztivál
2015. 07. 04.

2



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Fehérvárcsurgói-víztározó
1



Helyi Szolgáltatások (0)

Sajnos nem tudunk egyről sem... :(
Csór hírei (0)

Nincsenek kapcsolódó híreink... :(