Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
Nagy Lajos király 1367-ben adott engedélyt kedvelt udvari emberének, Himfy Benedek pozsonyi ispánnak, hogy kővárat emeltethessen a döbröntei uradalmának területén. A XV. század elejére a nemesi család politikai befolyása lehanyatlott, így a környékbeli földesurak egyre nagyobb területeket ragadtak el tőlük, sőt 1401-ben az a csúfos eset is megtörtént, hogy a Rátóti Gyulaffyak fegyvereseikkel megtámadták és kifosztották az erősséget is. Mivel birtokaik bevétele erősen lecsökkent, maga a Himfy família is a rablólovagok szintjére süllyedt. Leghírhedtebb rablásuk során 1464-ben a családtagok fegyveres szolgáikkal megrohanták és kirabolták a Szent Márton-hegyi (Pannonhalma) apátságot is, jelentős értékű kegytárgytól fosztva meg a szerzeteseket. Ezt már Hunyadi Mátyás király sem tűrhette, a Himfy család birtokait elkoboztatta és Kanizsai László bárónak adományozta.
Rövidesen visszakerült a garázda Himfyek tulajdonába, akik most a családon belül perelték egymást. Így értesülünk egy 1469-es feljegyzésből, hogy az erősségből éppen kiszorult Lőrinc úr embereivel megtámadta és kifosztotta Döbröntét. 1499-ben Himfy Imre feleségül adta Orsolya nevű leányát Essegvári Ferenchez, aki egyúttal zálogba vette a döbröntei várbirtokot is. A törökkel vívott 1526-os mohácsi csata utáni belháborús időszakban urai igyekeztek megerődíteni, ekkoriban emelték a hatalmas, vastag falú rondellát, aminek lőréseiből pusztító ágyútűz alá vehették a rohamozó ellenséget. 1547-ben még a pozsonyi országgyűlés öt lovas katonát fogadott fel a kicsiny helyőrség létszámának növelésére, de továbbra sem számították a jelentősebb véghelyek közé. Nádasdy Tamás nádorispán 1555-ös jelentésében még épségben említette Döbröntét, pusztulását valószínűleg egy török portyázó csapat okozhatta, később a gazdátlan romok köveit a környékbeli lakosság elhordta. Döbrönte várromjának falait a XXI. század elején részben restaurálták, de még sok részletét a föld mélye rejti.
Közeli Szállások <20 km (0)
Bakony Hotel ***
7



Gerence Fogadó Turistaszálló
10



Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló és étterem
11



Bagoli ház
7



Artemis Vendégház (Kiss-ház)
8



Adrienn Örökzöld Vendégháza
42



Levendula Vendégház
12



Bakonyi Hóvirág
21



Bakonybéli Patakpart Vendégház
10



Park Vendégház
37



Fenyves Vendégház
35



Apartman Bernát
23



Bakonyi Csillag Vendégház
17



Bakonyi Kemencésház
21



Bakonybél Vendégház
16



Bakonyvári Vendégház
10



Bakonyi Kiscsillag Vendégház
20



Liliom Vendégház
67



Muskátli Magánszállás
12



Borostyán Vendégház
10



Haász Apartman
38



Bakonyújvár Vendégház
7



Haik Vendégház
10



Odvaskő Panzió
7



Bakonybél Apartmanház
24



Füsti Apartman
4



BFNPI Erdőismereti Okatatóbázis és Kismesterségek Háza
7



Káli Apartman
28



Huszárokelőpusztai Vadászház és Üdülőház
8



Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Orvosi Rendelő
1



Gyógyszertár
1



Orvosi Rendelő
1



Posta
1



Orvosi Rendelő
1



Orvosi Rendelő
1



Kerékpárkölcsönzés
1



Bakonyvári Vadszőlő Wellness Szálló étterme
12



Dorbi a Csi-Hu
3



PeggyMarket Vegyesbolt
6



Mini COOP ABC
3



Wi-Fi pont
1



Önkormányzati Főzőkonyha
8



Kuti autó és gumiszerviz
1



Bakonybél Orvosi Rendelő
1



Odvaskő Panzió és Étterem
34



Bakonybél Posta
1



Monostori Ajándékbolt és Kávézó
12



Monostori Könyvkötészet
8



Füsti Söröző
4



Idegenvezetés
2



Orvosi Rendelő
1



Orvosi Rendelő
1



Devecser Háziorvosi körzetek 1-4
1



Közeli Látványosságok <20 km (0)
Szarvaskő vára



Fájdalmas Szűz templom
0



Eszterházy Mauzóleum
7



"Szentkép" - Mária kegyhely a Bende-erdőben
1



Ödön-forrás
9



Református Imaház és harangtorony
3



Falumúzeum
30



Szentháromság templom
3



Szentkút
7



Kálvária domb és Kápolna
19



Csúrgó-kút
2



Sarlós Boldogasszony templom
0



Iharkút, kitelepített falu és emlékpark
6



Református Templom
1



Autós erdei pihenő
7



Pisztrángos-tó
4



Roth Gyula tanösvény
7



Tevelvár
8



Szár-hegyi kilátó
6



Hajszabarnai Pénz-lik
5



Pápavár
4



Witt-kilátó
7



Bakonyi Gyilkos-tó (Hubertlaki-tó)
6



Tiszta-víz-forrás
6



Kerámika Városlőd kft.
1



Hölgykő vára
8



Kékfestő Múzeum
6



Széchenyi Emlékkő (Táborhely-hegy)
3



Csurgó-forrás
2


