Nincs megjeleníthető tartalom

Továbblépésével Ön tudomásul veszi az Adatvédelmi szabályzatot! Az oldal sütiket használ a működés elősegítése érdekében!
Kapcsolat
Menü

Bakonynána

Harangláb

8422 Bakonynána, Ady Endre u eleje
GPS koordináták
É: 47.286536
K: 17.96786
1 0 3761

Hol található? Nagy térkép >>

Látványosság leírása

HARANGLÁBAT” A FALU FELSŐ FELÉBEN LAKÓK ( HÁZHELYESIEK) ÁLLÍTTATTÁK. Az összegyűlt pengő mennyiségét még a nemrégen elhunyt Nádasdy Antónia anyósa egészítette ki. Az első harangláb (bakonyoszlopi szemtanú elmondása szerint) még fából készült. A helyiek még emlékeznek arra, hogy körbe volt kerítve zöld színű kerítéssel, amelyen egy kiskapu is volt, kétoldalt piros rózsabokorral. Felszentelés után Endresz Józsika volt az első halott, akiért a harang szólt, 1932. május 14-én. Mielőtt vasúti sínre cserélték a vázat (ennek dátuma jelenleg nem ismert), az alapot Juhász Gáspár, Juhász Antal és Fohli Mihály kőművesek betonozták a környékben lakók segítségével. Később támasztották ki (nem ismert az időpont) még két vasúti sínpárral. A „Veszprémi Hírlap” 1931. szeptember 6-i (XXXIX. Évf. 36. sz.) számában, az ötödik oldalon olvasható a következő hír: „Szobor és harangszentelés Bakonynánán. Mindezen tárgyakat közadakozás hozta létre. A nehéz gazdasági viszonyok között e körülmény a nép ritka jámborságát s áldozatkészségét dicséri.” Még nincsenek pontos ismereteink arról, hogy hol öntötték a harangot, de azt már tudjuk, hogy Seltenhofer Frigyes fiai öntötték a 4560-as szám alatt. A harangon a következő felirat található: „Magyarország Pátrónája segíts! Visszaszereznünk Nagymagyarországot”. Földhasználat fejében a harangozók naponta harangoztak, továbbá ha halott volt a „házhelyeken”, vagy ha prosecció érkezett átmenőben a faluba. Az első harangozók Hujber János, Endresz Imre, Endresz Bözsinéni és Hujber István még földhasználatért harangoztak. Őket követték Fohli Mihály, Békefi Károly, Endresz József és a jelenlegi harangozónk, Hujber József. A visszaemlékezők szerint két alkalommal is el szerették volna vinni a harangot: egyszer a templomba harmadik harangnak, majd a temetőbe lélekharangnak, De a közvélemény nyomásának engedve, mégis a helyén maradt. Tűzjelzés céljából legutóbb 1978-ban kongatta meg a harangot Valler János, mert égett a kazal náluk. A rendszerváltás után, 1996-ban újították fel a haranglábat (Schöngrundtner Lőrinc, Valler Attilla, Kerner Péter, Fürst Ervin, Sárdi János). Az élőket szólítom, a holtakat siratom, a villámokat elűzöm.

Részletek Kerner Péterné gyűjtőmunkájából....

Közeli Szállások <20 km (0)

Hétpecsétes vendégház

<100 m-re a látványosságtól
14 0 9456

Hópihe Vendégházak és Wellness

428 m-re a látványosságtól
43 1 8414

Akácfa apartman-mobilház

508 m-re a látványosságtól
8 0 2657

Malackocka Vendégház

~1.2 km-re a látványosságtól
8 0 4499

Prém Malom Vendégház

~1.7 km-re a látványosságtól
11 0 17212

Római fürdő Apartmanház

~1.7 km-re a látványosságtól
11 0 9953

Bársonyberek Vendégház

Veszprém megye
~3.1 km-re a látványosságtól
32 0 6160

Jásd Vendégház

~3.9 km-re a látványosságtól
16 0 13350

Szederfa Vendégház

~4 km-re a látványosságtól
16 0 14572

Rózsadomb Vendégház

Veszprém megye
~4 km-re a látványosságtól
14 0 6488

Vadvirág Vendégház

~4.1 km-re a látványosságtól
25 2 26664

Szabó Vendégház

~4.2 km-re a látványosságtól
4 0 7473

Levendula Vendégház Jásd

Veszprém megye
~4.2 km-re a látványosságtól
9 0 7163

Kuckó Vendégház

~4.3 km-re a látványosságtól
10 0 7724

Erdőalja Vendégház

~4.4 km-re a látványosságtól
9 1 7963

Lovas Major Vendégház

~4.8 km-re a látványosságtól
4 0 7301

Hubertus Fogadó

~7.6 km-re a látványosságtól
8 0 245

Rotes Haus

~7.6 km-re a látványosságtól
9 0 192

Tibor vendégház

~8.7 km-re a látványosságtól
5 0 3136

Dévényi Vendégház

~9.4 km-re a látványosságtól
15 1 8150

Ferrata vendégház

~9.5 km-re a látványosságtól
24 0 1009

D9 cottage

~9.6 km-re a látványosságtól
15 0 437

Cservák-Ház

~9.6 km-re a látványosságtól
11 1 11166

Hóvirág Vendégház

~9.6 km-re a látványosságtól
23 2 9253

Várkapitány-Lak Vendégház

~9.8 km-re a látványosságtól
30 0 696

Kőmosó Vendégház

~9.8 km-re a látványosságtól
34 0 325

Bakony Gyöngye Vendégház

~9.8 km-re a látványosságtól
68 1 8149

FERRATA Vár vendégház

~9.8 km-re a látványosságtól
10 0 227

Jóbarát Vendégház

~9.9 km-re a látványosságtól
53 0 237

Aranyos-patak vendégház

~10 km-re a látványosságtól
19 1 7142

Közeli Szolgáltatások <20 km (0)

Telefonfülke

161 m-re a látványosságtól
0 0 4900

Kristály Szépségszalon

170 m-re a látványosságtól
5 0 6782

Vegyeskereskedés

526 m-re a látványosságtól
5 0 5190

Dohánybolt

528 m-re a látványosságtól
1 0 4973

Nánai Kerámia

616 m-re a látványosságtól
9 0 1774

Totó Favágás, Fűnyírás

616 m-re a látványosságtól
34 0 1307

Hangulat Presszó

836 m-re a látványosságtól
6 0 6039

Vegyeskereskedés

~1.2 km-re a látványosságtól
1 0 4737

ATM

~3.3 km-re a látványosságtól
1 0 3734

Posta

~3.3 km-re a látványosságtól
1 0 2785

Háziorvosi Szolgálat

~4 km-re a látványosságtól
0 0 8271

Anci Büféje

~4.2 km-re a látványosságtól
6 0 13168

Vegyesbolt / Teri Bolt

~4.2 km-re a látványosságtól
7 0 15149

Dohánybolt

~4.2 km-re a látványosságtól
0 0 6429

Nándi Bolt

~4.2 km-re a látványosságtól
13 0 13247

Misi Kocsma

~4.2 km-re a látványosságtól
2 0 6247

Sétabicikli bérlés

~4.7 km-re a látványosságtól
1 0 235

Orvosi Rendelő

~4.9 km-re a látványosságtól
1 0 1739

Posta

~4.9 km-re a látványosságtól
1 0 2023

Posta

~5.6 km-re a látványosságtól
1 0 2517

Posta

~6.5 km-re a látványosságtól
1 0 2170

Kanyar Büfé

Veszprém megye
~6.7 km-re a látványosságtól
5 0 7370

Orvosi rendelő

~6.7 km-re a látványosságtól
1 0 2005

Zirc vasútállomás - Bakonyvasút

~7.2 km-re a látványosságtól
4 0 6691

Ottling Gumiszerelés, Gyorsszervíz

~7.4 km-re a látványosságtól
2 0 929

Sasfészek Kávézó és Falatozó

~7.5 km-re a látványosságtól
8 0 1251

Hamburger Box

~7.5 km-re a látványosságtól
7 0 7320

Járási Hivatal és Okmányiroda

~7.6 km-re a látványosságtól
0 0 2188

Szent Hubertus Gyógyszertár

~7.6 km-re a látványosságtól
0 0 3931

Peti Falatozó

~7.6 km-re a látványosságtól
14 0 6258

Közeli Látványosságok <20 km (0)

Szent Anna Római katolikus templom

~1.1 km-re a látványosságtól
6 0 9758

Kálvária

~1.1 km-re a látványosságtól
8 0 4667

Zsidó-hegyi feltárás

Veszprém megye
~2.4 km-re a látványosságtól
6 0 12191

Római Fürdő

Veszprém megye
~2.8 km-re a látványosságtól
17 1 53451

Vackor-forrás

~2.9 km-re a látványosságtól
6 0 12389

Vadalmás-forrás

~2.9 km-re a látványosságtól
4 0 11445

Avar sánc (Márkusvár, Mária Terézia sánc)

Veszprém megye
~3.8 km-re a látványosságtól
4 0 14661

Csapóné Konyhája Barlang

~4 km-re a látványosságtól
7 0 21089

Szentkút

~4.1 km-re a látványosságtól
4 1 18724

A Holitscher-kastély és kastélypark

~4.1 km-re a látványosságtól
2 0 9858

Csengő-hegyi kilátó

~4.2 km-re a látványosságtól
4 0 7912

Szűz Mária Világkirálynője Templom

~4.3 km-re a látványosságtól
5 1 17775

Feszületek és szakrális emlékhelyek útja

~4.4 km-re a látványosságtól
4 1 6725

Bodzaház

~4.4 km-re a látványosságtól
54 0 16611

Tájház

~4.4 km-re a látványosságtól
46 0 9168

Siska-forrás

~4.6 km-re a látványosságtól
2 0 14296

Jásdi Pincék

~4.7 km-re a látványosságtól
9 1 16831

Szent István Király Római Katolikus Plébánia

~5.6 km-re a látványosságtól
10 0 3176

Széchenyi Zsigmond Kilátó

~5.7 km-re a látványosságtól
7 0 20983

Tési Evangélikus Egyházközösség

~5.7 km-re a látványosságtól
9 0 3117

Kovácsműhely

~5.8 km-re a látványosságtól
10 1 9088

Tési szélmalmok

~5.8 km-re a látványosságtól
8 2 19257

Bakonyi Ördög-árok

~6.1 km-re a látványosságtól
37 0 15238

Sűrű-hegyi Ördög-lik

~6.2 km-re a látványosságtól
6 0 8781

Alsópere román stílusú templomrom

~6.2 km-re a látványosságtól
4 0 7115

Vüllö-hegyi Négy Vályú forrás

~6.3 km-re a látványosságtól
3 0 4386

Tájház, Kövesi-ház

~6.5 km-re a látványosságtól
70 1 781

Szentháromság Templom

~6.5 km-re a látványosságtól
28 0 4177

Alsóperei arborétum

Veszprém megye
~6.8 km-re a látványosságtól
7 0 12820

Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)

Jásd focipálya

~5.2 km-re a látványosságtól
0 0 2589

Mayer-tó

~6.5 km-re a látványosságtól
1 0 6880

Szápári horgásztó

~7 km-re a látványosságtól
1 0 8161

Szarvas tó

~11.8 km-re a látványosságtól
1 0 5679

Sportpark

~12 km-re a látványosságtól
5 0 1581

Szabadtéri edzőpark

~13.7 km-re a látványosságtól
1 0 2425

Szentlászlói Kalandpark

~13.8 km-re a látványosságtól
18 0 16296

Focipálya

~16.8 km-re a látványosságtól
4 0 5922

Sportpark

~19 km-re a látványosságtól
7 0 2387

Pihenőpark

~19.1 km-re a látványosságtól
6 0 2351
^