Fehérvárcsurgó
Fehérvárcsurgói Református Egyházközség Temploma
Hol található? Nagy térkép >>
Látványosság leírása
"Uram szeretem a Te házadban való
lakozást, és a Te dicsőséged hajlékának
helyét."
Zsolt. 26:8
A reformáció századában itt Csurgón már voltak, a reformált vallásnak követői. 1683-ban a török csapatok Bécs alá vonultak, az elvonuló csapatok utjába Csurgó és környéke elpusztult, a lakosság elmenekült. A visszatérő lakosság túlnyomó többsége református, használatba veszi a rom.kat. templomot.
1687-ben a visszavándorolt lakosságnak van lelkésze Husz Péter, aki hirdeti az igére szomjas gyülekezetnek az evangéliumot. 1709-ben harangot vesznek, hogy hívja a megfáradtakat lelkük megújulására. E templom 1748.november 20-án elvétetett tőlünk: a lakosságnak 2 órát engedélyeztek, hogy az ingóságaikat kihordhatják. Az idő le sem telt mindent kihordtak még a falakat is bontani kezdték, de ezt már nem engedték meg.
Árva lett egyházunk megfosztatott templomától, de az Úr népe nem csüggedt el, folyamodott azért földesurához, engedné meg nékik a templomépítést, sok alázatos kérelem kellett míg megengedik, de csak fából és sövényből nádtetőre. 1749-ben már kész a sövénytemplom. A templomon minden kis javításért a tekintetes vármegyéhez kellett folyamodni.
Mivel az 1709-ben vett harangot a templommal együtt elvették 1754-ben harangot vesznek, amely falábakon állott.
1781-87-ig II. József türelmi ren új életet öntött a csurgói reformátusokba. Kérelemmel fordultak a nemes lelkű fejedelemhez kőtemplom építésére. 1789. pünkösd hava 14.napján tétetett le a fundamentom és elkészült a templom zöld festésű tornyával - advent harmadik vasárnapjára, mely igen nagy örömünnep és hálaadó Istentisztelet a gyülekezet életében. Ez évben egy harangot is vesznek - zúg a harang, zeng az ének - &bdquolégyen Te kőfalaidban, csendesség és jó békesség.."
1809-ben földrengés által megrongálódott a torony, de a templomát szerető gyülekezet Isten segítségével 1812-ben megjavította.
1826-27.években szintén a gyülekezet áldozatkészségéből a templomot körülvevő kőkerítés épült.
1827-ben Szikra János presbiter Isten iránti hálából egy harangot adományoz az egyháznak.
1835.junius 14-én villámcsapás által meggyulladt a torony és a templom teteje is egészen leégett, de a mi erős várunk az Isten akkor is megsegítette az Ő népét és ez év október 10-re újra felépült.1852-ben orgonát vesz a gyülekezet, most már ének és orgonahanggal dicsérjük Istent.
1878-ban Kiss István és neje Ivánci Anna Isten dicsőségére vörös márvány úrasztalát vesznek a templomba.
1905-ben a torony zsindelye lett vörösréz lemezzel cserélve a gyülekezet áldozatkészségéből.
1916-ban két harangunkat elviszik hadi célra az 1754 és 1827-ben készülteket. A gyülekezet fájó szívvel vesz búcsút két kedves harangjától.
A gyülekezetben az ősi hit tüze lobban fel, nem bírta nézni az üres harangállványokat, így 1923-ban 1 q-s kisharangot és 1929-ben 350 kg-os nagy harangot vesznek önkéntes adományokból. A nagy harangot ünnepélyes keretek között zsoltárok éneklésével hozták a bodajki állomásról: harangok - harangok hívjatok és hívogassatok, csak süket fülekre ne találjatok.
1935-ben megkezdik a templom belső tatarozását. Új templompadokat csináltatnak, leköveztetik a templomot és ezzel egy időben kerül sor a villany bevezetésére.
1964-ben került sor a templom külső tatarozására, ablakok javítására és villámhárító felszerelésére.
1973.évben elvégeztettük a harangok villamosítását.
1974-ben az 1826-ban készült kőkerítés felújításán fáradoztak sok hűséggel a gyülekezeti tagok, szem előtt tartva az igét &bdquojertek építsük meg Jeruzsálem kőfalát".
Őseinket vigasztalással töltöttel el az a gondolat, hogy állandó házat építhetnek Isten dicsőségének. Pedig akkor is szegények voltak, csakhogy a reformált egyház gazdagságának kútfeje azoknak szegénységében van. És ez a szegénység nagy hatalom, melynek csak hittől buzgó elhatározottságra van szüksége, és mindjárt alkot hatalmasan, épít és szervez mindent, hogy ne mondjam csodákat művel.
Közeli Szállások <20 km (0)
Margaréta Vendégház
9



Vértes Ifjúsági Tábor
15



Királyszállás, Nagy-Magyarország Park
21



Közeli Szolgáltatások <20 km (0)
Sepsiszéki Kürtőskalács
2



Orvosi Rendelő
1



Közeli Látványosságok <20 km (0)
Fehérvárcsurgói Evangélikus Leányegyházközség Temploma
5



Alexandriai Szent Katalin templom
3



Károlyi Kastély
10



Gaja szurdok
5



Gaja-völgyi tájcentrum
3



Alba Regia-forrás
4



Gaja-völgyi Vaskereszt
4



Sobri Jóska Barlang
7



Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély
9



Piramita-hegyi Piramis
5



Csillaghegyi kilátó
5



Fa kereszt
2



Nagy-Magyarország tér
12



Csókakői vár
9



Üzenő domb
6



Szent Orbán-kápolna
3



Vajalforrás
5



Vajali Szürke Nyárfa
3



Maderspach Viktor kilátó
26



Géza pihenő
3



Vitéz Csörgey Károly emlékoszlop
2



Szent Bernát szobor
3



Marburg-kereszt
6



Burok-völgy
6



Kerekszenttamás templomromja
6



Gánti Bauxitbánya
6



Zichy kápolna
9



Kristálydomb
5



Közeli Szabadidős lehetőségek <20 km (0)
Fehérvárcsurgói-víztározó
1


